Otthonosan érezte magát munkáskörnyezetben?

Éltem parasztkörnyezetben, munkáskörnyezetben, egyházi környezetben, ugyanakkor polgári családban nőttem fel. Minden közegben eligazodtam és jól éreztem magam. Nem lehetne azzal megfogni, hogy osztály-előítéleteim lennének. Engem is meghívtak 2005-ben az erőkarlabor ötvenedik évfordulójára, mint olyan embert, aki a legtöbbre vitte. A többség jó szívvel fogadott.

Forrás: Jankovics Marcell

Betanított csőtágítóként egyenesen a Pannónia Filmstúdióba távozhatott fázisrajzolónak. Amiben azért a véletlennek is szerepe volt.

Szabó Lajos volt a művezetőm a laborban, jogot végzett ember, aki „kulákság" miatt nem használhatta a diplomáját. Így lett belőle „munkásarisztokrata". Mindamellett amatőr bábfilmeket készített hobbiból, így került kapcsolatba a Pannónia Filmstúdióval – leginkább Szabó Szabolccsal, aki a Vízipók-csodapók sorozatnak lett később egyik rendezője. Együtt voltak kollégisták egyetemi éveikben – csak aztán Szabolcsot kirúgták a képzőművészetiről. Szabolcs egy dunai evezés alkalmával szólt oda Lajosnak, hogy hagyja már a fenébe a vasakat, menjen át a Pannóniába. Lajos azt felelte, hogy ő nem megy, de tud maga helyett egy gyereket, aki nagyon jól rajzol. Ez voltam én.

A Pannónia Filmstúdióban nem volt gond a „pedigréjével"?

Életem során sokat köszönhettem az emberek jóindulatának. Amikor először találkoztam Matolcsy Györggyel, a Pannónia vezetőjével, illetve Kozma Annával, a személyzetis főnökkel, mindjárt elmondtam nekik, hogy mi a helyzet a családom „múltjával". Akkor kérték, hogy menjen be hozzájuk az édesapám, majd kitalálnak valamit. Amikor kiderült, hogy ő járni sem tud, akkor mondták, hogy menjen be az édesanyám. Végül hármasban fundálták ki: az lesz a legjobb, ha meghamisítjuk kissé az életrajzomat. Matolcsy György vidéki dzsentricsaládból indult, esetében azonnal megvolt irányunkban az osztályösszetartás érzete. Kozma Panni azonban - akinek más volt a háttere - puszta jóindulatból gondolta úgy: túl jól rajzol a gyerek, hogy hagyják elveszni. Én elvesztem volna, ha nem találkozom jóindulatú emberekkel.

Első, a maga számára is fontos pannóniás munkájaként egy indiai légitársaság reklámfilmjét említette egyszer. Miként talált önre a feladat?

1960-ban kerültem a Pannóniába fázisrajzolóként. Rendezhettem epizódokat Nepp József Gusztáv sorozatában, majd 1965-ben elkészítettem az első egyedi filmemet – ám egyik addigi feladatot sem éreztem igazán a magaménak. 1968-ban aztán az Air India légitársaság úgy döntött: létrehoz egy magyarországi fiókot. Azt is elhatározták – mivel így volt olcsóbb –, hogy helyben készíttetnek el egy reklámfilmet. Képviselőjüknek Kovásznai György stílusa tetszett meg, de Kovásznai azt mondta: ő művész, nem vállal reklámfilmet. Én éppen túlóráztam, amikor Matolcsy György rám nyitott a stúdióban, felcsillant a szeme, megkérdezte: „Meg tudnál csinálni egy reklámfilmet úgy, mintha a Kovásznai csinálta volna?" Mondtam, hogy igen. Egy Boeing 747-es volt a főszereplő, olyan gép, amelyet nemcsak én, de még az indiai képviselő sem látott addig. Magyarázta, hogy tudomása szerint van a gép homlokán egy bütyök, azt le ne felejtsem. A film hamarosan Arany Cédrus-díjat nyert egy reklámfilmfesztiválon Bejrútban, ami akkor még a Kelet Párizsának számított. Hivatkozási pont lett újabb megrendelésekhez, én pedig kaptam utána egy egy hónapos indiai jutalomutazást. Szakmailag pedig azért tekintem fordulópontnak, mert bár Kovásznai stílusában kellett volna megcsinálnom, a saját stílusom kialakításában játszott főszerepet. Abban alkalmazhattam először azt a technikát, amit animációs metamorfózisnak hívok: a figurák átalakulásai többletinformációkat tartalmaznak, valamint szellemes képi élményeket nyújtanak.

Forrás: MTI/Oláh Tibor

Azt mondta egyszer: a film, a rajzfilm esetében is azt tartja igazán hatásos alkotásnak, amit nem kell bonyolult intellektuális többletmunkával dekódolni, hanem akár egy gyerek is kapásból veszi az adást. Andrej Tarkovszkij filmjét, az Andrej Rubljovot szokta példaként említeni. A Rubljov utolsó előtti jelenetének alaphelyzetéből kiderül: a nagyherceg harangot akar állítani, de a harangöntőket megtizedelte a járvány, a maradék odaveszett a háborúban. Ám Boriszka, az egyik harangöntő kamaszkorú fia azt állítja, hogy apja elmondta neki a harangöntés titkát. Megbízzák a harangöntéssel, de kevesen hisznek benne. A harangavatáskor aztán kiderül, hogy a harang szépen szól. Boriszka félrevonul és zokog, mert az apja nem árulta el neki a harangöntés titkát. Az ön számára kulcsjelenet?

Nyilvánvalóan. Persze az egész film arról szól, hogy meg kell szenvedni az eredményért, s akkor még a csoda is segíthet. A Fehérlófia című filmem nagyon keservesen jöhetett létre, már azt sem akarták megengedni, hogy elkészítsem. A megpróbáltatások, az alkotás nehezebb fázisaiban sokszor gondoltam a harangöntő fiára. Azt sem szégyellem: megesett, hogy mint Boriszka, elsírtam magam, amikor megnéztem az elkészült filmemet.

1975-ben jelölték Oscar-díjra Sisyphus című kétperces rajzfilmjét. 1977-ben a cannes-i fesztiválon elnyerte az Arany Pálmát a Küzdők című filmjéért. Sorolhatnám további munkáit, „egész estés" alkotásokat, köztük a már említett Fehérlófiát, amely 1984-ben Los Angelesben, egy animációs olimpián bekerült minden idők legjobb rajzfilmjei közé. Ön azonban interjúiban váltig állítja: élete legjobb alkotása az 1975-ös Sisyphus. Indokolni nem szokta – vagy csak nekem nem került kezembe vonatkozó cikk –, hogy miért.

Számomra nyilvánvaló tény. 1974-ben készült, harminchárom éves koromban. Nincs abban semmi szégyen, ha az ember nem idősebben hozza a legjobb formáját, hanem krisztusi életkorában. Nemcsak a művészetben, a tudományban is így van ez. Albert Einstein is a húszas éveiben dolgozta ki, írta le a relativitáselméletét. Talán azért van ez így, mert még nincs annyi információ az agyunkban; illetve képzőművészek esetében az is számíthat, hogy a manuális készségünk sem annyira kifejlett, szabadabbak a mozdulatok. Egy ilyen jól sikerült alkotást nem lehet többé überelni. Az Arany Pálmát nyert Küzdők című film is a küzdelemről szól, egy kollégám szerint az sem rossz, de csak egy cirkáló. Az anyahajó, az a Sisyphus. Anyám is azt mondta: fiam, soha az életben nem fogsz ilyen jó filmet csinálni.

Tény, hogy ön még a két évtizednyi tervezés után elkészült Az ember tragédiája kapcsán is azt mondta: lát benne itt-ott bizonyos hibákat. Végül is, fő műve, a Sisyphus korai megalkotását követően mi hajtja tovább?

Ez a hivatásom, egyébként érnek még kellemes meglepetések. A Fehérlófia 1984-ben díjat nyert ugyan az említett olimpián, de volt másik ötven is a legjobbak között, a Fehérlófia ráadásul a lista vége felé van. A közönség körében nem is lett népszerű a tengeren túl. Persze nem ez a kellemes, hanem az: mostanában kezdik Amerikában is befogadni. Amiben annak is szerepe lehet, hogy egy amerikai céget is bevontak a Nemzeti Filmarchívum rajzfilmjeinek digitalizálásába, akik bizonyára népszerűsítik is némelyik alkotást. Formailag egyébként folyamatosan igyekszem megújulni, de a szakmabeliek tudják, hogy mi a valóság.

Jankovics Marcell, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas grafikusművész, filmrendező Trianon című kiállítása a megnyitó napján, SzékesfehérváronForrás: MTI/Bodnár Boglárka

Mi a valóság?

Nagyon jó barátom, egyben munkatársam volt a januárban elhunyt Richly Zsolt rajzfilmrendező, grafikus. A Toldi gyártása során mondtam neki, hogy megint próbálok valami újat csinálni. Csak legyintett: ugyan már, mindig ugyanazt csinálod. Van ebben igazság, formailag annyit tudok változtatni, ami a nagyközönség számára újszerű lehet - miközben az igazán „vájtszeműek" másként látják. Egyébként tévedés azt hinni, hogy a rajzfilmeknél a grafikai megoldás jelenti a stílust. A stílus, az valójában szemléletmód. Abban lehet felfedezni, hogy miként gondolkodik, mi jut eszébe a film készítőjének a választott témájáról.

Ebből a szempontból milyen az ön stílusa?

Meghatározza például, hogy nincs bennem ájult tisztelet az alkotók iránt, akiknek adaptálom a műveit. Legyen szó például Arany Jánosról, aki mégiscsak egy huszonkilenc éves taknyos kölyök volt, amikor a Toldit írta. Nem is a legjobb műve, verstanilag is vannak hibái. Ugyanezt el lehet mondani Madách kapcsán. Ez a hozzáállás egyben szabaddá tesz, könnyebben tudok hozzányúlni a művekhez, hogy kiemeljem belőlük mindazt, amit nagyra értékelek bennük. Egyébként a Sisyphus sem eredeti történet. Engem adaptáló típusként könyvelnek el. Nincs baj vele.

1978-as Kossuth-díját követően egy időre megritkultak a lehetőségei. Tényként szokta említeni, nem szokott ez ügyben panaszkodni.

Mert értettem a helyzetet. Gondolták, megvan a Kossuth-díja, örüljön neki, üljön a fenekén, most hozzunk helyzetbe másokat. Én igyekeztem hasznot kovácsolni a „mellőzöttségből: "a rajzfilm mellett egyéb pályákon is működni kezdtem. Elkezdtem például művelődéstörténeti könyveket írni. Gyerekkorom óta szerettem Ráth-Végh István, illetve az elődjének számító Tóth Béla könyveit, illetve más, anekdotakincsekre épülő ismeretterjesztő munkákat. Arra is lett időm – miután kiderült, hogy viszonylag nyomdakészen fogalmazok -, hogy még a televízióban is vezessek ismeretterjesztő műsort.

A készülő Toldi milyen „állapotban" van jelenleg?

A járvány miatt lebegős a befejezés végső határideje. Az biztos, hogy lesz belőle televíziós sorozat és egész estés filmváltozat is. Ami az én feladataimat illeti: jövő nyáron jöhet el az Arany-műtől való teljes szabadulásom ideje.

Művelődéstörténészként is dolgozik valamin?

A Biblia jelképeiről írok már hosszabb ideje. A Tórával már végeztem, jó ötszáz oldalban. Jelenleg éppen a Királyok könyvénél tartok. Gazdag kincs van a Bibliában, amely azonban egyre ritkábban kerül szem elé. Pedig nem kell ahhoz mély vallásosság, hogy bárki megértse, alkalmazza az értékeit. A nagy hollywoodi filmek legtöbbjére igaz – nem vallással kapcsolatos alkotásokban –, hogy dramaturgiájuk alapján mindig lehet találni analógiát valamely bibliai történettel. Ugyanis a Biblia mély emberismeretről árulkodik, s egyben bizonyítja, hogy az emberi természet évezredek óta változatlan.

Ami a saját korát illeti, azzal milyen a „viszonya"?

Igyekszem vigyázni magamra. Egészségesen élek, negyvenes éveimben abbahagytam a dohányzást, alkoholt mértékletesen fogyasztok, minden reggel tornázom, sokat mozgok. Sokkal jobban vagyok, mint a korombeliek többsége. Ám ezzel együtt volt már egy nagy műtétem, amikor közel jártam a halál mezsgyéjéhez. A kor úgy is hozhat ilyen helyzeteket, ha az ember vigyáz magára. De túléltem, ráadásul a féléves kórházi tartózkodás sok tanulsággal járt. Megtudtam például, hogy milyen rendes emberek vannak az ápolónők, műtősök, orvosok között. Közben különös, elgondolkodtató sorsokkal találkoztam.

 

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Például?

Karcsi lábatlani cigányfiú, betegszállítóként dolgozik, önmagát ironikusan hindu orvostanhallgatónak hívja. Azért szeret ügyelni, mert esélyt ad számára a zavartalan pihenésre. Ha nincs feladata az ügyeletben, ledőlhet egy üres szobába, és akár reggelig is alhat. Átlagos napjain ugyanis hajnali négykor kell indulnia Lábatlanból, hogy beérjen a sima műszakra a budai kórházba. Szeretni való karakter, sokat beszélgettünk, miközben ide-oda „szállított".

Olyan derűvel meséli halálközeli kalandját, mintha jutalomból került volna abba a szituációba.

Megtanultam megbecsülni a lehetetlen helyzeteket, mint például egy kényszerű kórházi tartózkodás, vagy amilyen a kitelepítés volt. Különleges világokat lehet megismerni, gazdagítják az embert. A korom kapcsán pozitívumként mondhatom: öröm, hogy még mindig megélhetek újabb és újabb élményeket. Kisebb öröm, hogy hat év után újabb műtéten estem át, de ez is tanulságokkal járt. Gazdagítanak, és kimaradtak volna, ha kevesebb idő jut nekem.