A közel négy éve több agyvérzésen is átesett Lerch István folyamatosan erősödik, és állapota annyit javult, hogy szeptemberben meglepetés vendégekkel ünnepelhette születésnapját. 

Januárban lesz négy éve, hogy a V'Moto-Rock egyik alapítója, Lerch István agyvérzéssel kórházba került. Nem sokkal utána több agyvérzése is volt, azóta több kórházban is ápolták. A hosszú kezelések után, idén év elején kerülhetett haza, és felesége, Enikő elmondása alapján állapota sokat javult az elmúlt időszakban. A Blikknek elmondta, „egyre több dologra képes egyedül. Most újra óvatosak vagyunk, mint a járvány első hullámában, de István jól használja a videócsetet, így tud beszélgetni a nővérével, a barátaival.”

Lerch István 2007-benForrás: MTI/Kollányi Péter

Szerinte férjének nagyon hiányoznak a barátok, de a járvány első hulláma után már fogadhattak látogatókat. Sőt, Enikő meglepetés vendégekett is hívott férje szeptemberi születésnapjára. „Két közös barátunkkal meglátogatott Charlie, hatalmas tálca süteményt és a legújabb CD-jét hozta ajándékba. A gyönyörű őszi napsütésben, a teraszon üldögélve még énekeltek is egy közös dalt” – mondta.

Horváth CharlieForrás: Koncz Márton

Charlie állítólag minden fellépésén köszönetet mond Lerch Istvánnak a barátságukért és a Lerch szerezte dalaiért. A lapnak azt mondta a születésnapi ünneplésről: „Pista végig mosolygott, boldog volt, együtt énekeltük az Az légy, aki vagy című nótánkat. Meghallgattuk az augusztusban megjelent Mindenen túl című új lemezem dalait. Fájt a szívem, mert ezen már nincs olyan nóta, amit Pista írt.”

Enikő azt is elmondta, hogy nagyon sokat jelent nekik Charlie mellett a dobos Solti János barátsága is. „Nem tudom eléggé meghálálni azt a figyelmességet, szeretetet, amit a legnehezebb időkben kaptunk tőlük. Amikor hazahoztam Istvánt a kórházból, rövid időre is féltem egyedül hagyni. Jánosék ezt észrevették és beállítottak egy bébiőrrel. Ezen keresztül még fürdés közben is figyelhetem őt” – mondta. Kiderült, hogy Lerch István gyógyszereit beállították, és az állapotát rendszeresen ellenőrzi egy neurológus specialista is. „Kifejezetten várja a kezeléseket, bár elfárad utána, de a mozgás miatt jelentősen nőtt a sok fekvés miatt elsorvadt izomzata. Elvirával, a trénerével, aki a nálunk termett rengeteg almából állandóan pitét sütött neki, nagyon megkedvelték egymást. A süteménykúra is hozzájárult István kikerekedéséhez. Most először kaptunk olyan orvosi papírt, amin az áll: jóltáplált férfi beteg” – mondta Lerch István felesége.