Szikora Róbert a koronavírus kapcsán: Az embereknek most még nagyobb szükségük van Istenre

Szikora Róbert elmondta, hogyan küzd meg a róla terjedő álhírekkel
Szikora Róbert a Fem3Cafénak mesélt az álhírekről
Vágólapra másolva!
Szikora Róbert szerinte manapság még fontosabb, hogy megtaláljuk az útunkat Istenhez. Úgy érzi, most van rá a legnagyobb szükségünk.
Vágólapra másolva!

A járvány miatt Szikora Róbert már nyáron visszavett a tempóból, a legutóbbi korlátozások szerint pedig már nem is léphet fel közönsége előtt, így jóval több ideje marad a lélek kérdéseivel foglalkozni. Az R-Go frontembere hisz abban, hogy minden okkal történik, így szerinte a koronavírus-járvány sem a véletlen műve. „A böjt nem véletlenül van, felkészít minket egy nagyobb eseményre. Ez a világjárvány Isten büntetése, mert olyan dolgokat szeretnénk természetesként bevezetni, amelyek nem azok. A világot átjárja az abnormalitás” – mondta a Borsnak az énekes.

Szikora Róbert Forrás: Fem3Café

Szikora Róbert fontosnak tartja, hogy a maszk viselése és a folyamatos kézfertőtlenítés mellett a lelki egészségünkre is vigyázzunk. Bár az ő életét is megnehezítette a járvány, templomba még mindig ugyanolyan rendszerességgel jár, mint korábban. „Nem változott semmi, a templomba járási szokásaimmal kapcsolatban, ismerek Budán egy helyet, ahová

Nem szabadna bezárni a templomokat, főleg nem most, amikor az embereknek a legnagyobb szüksége van Istenre. Az istenszeretőknek minden a javára válik” – mondta. Szikora Róbertet márciusban felkérték, hogy legyen az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik nagykövete. Sajnos a kongresszust el kellett halasztani a járvány miatt, ami nem jelenti azt, hogy elmarad. Egy évvel később rendezik meg, azaz 2021. szeptember 5-étől.