Kóbor János: Kicsit olyan, mintha a tragikus történelem ismételte volna önmagát

Kóbor János; Benkő László
Budapest, 2016. augusztus 17. Benkő László és Kóbor János (középen, b-j), az Omega együttes tagjai Laux József temetésén az Óbudai temetőben 2016. augusztus 17-én. Az Omega és LGT együttesek egykori dobosa 73 éves korában, augusztus 6-án hunyt el. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Kóbor János egyelőre nem képes a jövőre gondolni, de azt mondta, ha visszatér belé a lélek, befejezi Mihály Tamás félkész dalát.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is megírta, Benkő László szerdai halála után három nappal, szombaton meghalt az Omega másik tagja, Mihály Tamás. Kóbor János a Ripostnak azt mondta, nem tud a jövővel foglalkozni: „valahogy most nem látom, merre vezet tovább az utunk. Csak hallgatom azt a félkész szerzeményt, amit Tomi utoljára itt hagyott nálam. Az Oratórium-hoz írta, de

Szólnak a fantasztikus futamai, én pedig nem értem ezt az egészet. Arra gondolok, hogy talán majd egyszer befejezem, ha visszatér belém a lélek. Most nincs erőm a jövőre gondolni.”

Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa Forrás: Omega/Facebook

Kóbor János a lapnak azt is elmondta, hogy Benkő László halálakor többek között az is eszébe jutott, nehogy történjen valami Mihály Tamással. Ugyanis a két zenész, Benkő és Mihály ugyanabban a súlyos daganatos betegségben szenvedtek.

Benkő László és Kóbor János Laux József temetésén 2016 augusztusában Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

„Amikor Benkő Laci múlt szerdán meghalt, eszembe jutott, amikor Somló Tomi távozott. Őt két héttel később követte Laux Józsi, és egy pillanatra átsuhant az agyamon, hogy csak nehogy Mihály Tomival is baj legyen, hiszen tudtam, hogy mostanában nagyon nem volt jó állapotban. Kicsit olyan, mintha a tragikus történelem most ismételte volna önmagát” – mondta Kóbor János, aki sokáig bízott abban, hogy barátai felépülnek, és lesz még alkalmuk egy színpadon állni a járvány után.