ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 158. LEVÉL

 

Édes Néném, 

miért Önnek küldöm, amit a Magyar Narancsnak szánok? Egyrészt, mert így is eljut, másfelől, mert talán ott át se vennék. És hol volna a szabad média, a sokoldalú tájékoztatás, a hallgattassék meg a másik fél elve? Október 30-án már megtette a hetilap, hogy elhallgatta az Opera válaszát, amelyet pedig ő maga kért számos témában, hát most legalább az olvassa, akinek számára a köznévi értelmű narancs talán gömbölyű, de az Opera tűz alatt tartása, a destruktív szakszervezetekkel való elvtelen és igaztalan cinkosság nem az. Minden balos magyar szakszerv ősatyja, Gáspár Sándor volt állítólag olyan rinocéroszbőrű, hogy Kádár mellől negyven éven át eltávolítani nem lehetett, még megsérteni se. Ezt a céltudatosságot nem tudom tisztelni. Hozzá méltóak a maiak, akiket gyűlölet és nonstop kombattáns hajlam vezet - érdekképviseletek, akiknek arcán ez a poetica: „Maximálisan a minimumra!"

2020. november 26-án délben az alábbi „cikk” (valójában egy szakszervezeti sérelemlevél átirata) jelent meg a Magyar Narancs online felületén, Zsidai Péter „tollából”. Nézzük csak – kommentárok tőlem.

 "Rémisztő a helyzet. Jelenleg a Veszedelmes éden főpróbahetében tartunk, reggel 8-tól este 7-ig folyamatosan dolgozik a stáb a Bánffy-teremben, mintha nem is venné senki tudomásul, hogy közben emberek százai halnak meg naponta" – írta egy hete Ókovács Szilveszternek a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete a próbák és a színpadi tevékenységek azonnali leállítását követelve a Dalszínház főigazgatójától.

Micsoda hatásvadász felütés! Pedig annyira azért nem ijedős ám szakszervezeteink két nyugdíjas kibice (egyikük vasutas, sosem dolgozott az Operában, másikuk aktív pályafutása röpke negyedszázada ért véget), hogy naponta 2-3 levélben ne követeljen valamit. Ha rájuk hallgatunk, nem utazunk a Kárpát-Haza Opera Túrára a határon túli magyarokhoz, mert rosszak a buszok, gyatra a szállás és sok a medve (!), nem játsszuk el a Bánk bánt New Yorkban, mert nem kötelezhetünk családos embereket turnéra (!), nem nyitjuk újra az Erkel Színházat, mert életveszélyes (!), nem építjük fel az Eiffel Műhelyházat, mert messze van a várostól (!) és nem is használjuk, mert nincs használatba vételi engedélye (!), nem vesszük fel pár hete a Sába királynője operafilmet, mert éheztetjük az énekkart (!). És nem vezetjük be a közreműködési díj nevű illetményelemet – ezzel az volt a bajuk, hogy nem ők harcolták ki, hanem az Opera magától adta a dolgozóknak. De ott tartunk most is, hogy „rémisztő a helyzet”, és ezzel keresik meg a Magyar Narancs nevű sajtóterméket, amely mintha az Opera szakszervezetének üzemi harsonája volna, már sokadik alkalommal rohan ellenőrizetlen információkat világgá kürtölni. Még hogy ne lenne szabad a magyar sajtó(prés)! Mi az, hogy! Nagyon is!

Veszedelmes éden sokszereplős darab, fellép benne a balettegyüttes, énekes szólisták, és mivel műszakilag igen bonyolult, egyidejűleg legalább 20-25 műszaki munkatárs tartózkodik a színpadi takarásban, 3-4 ügyelővel, játékmesterrel – próbánként egy légtérben legalább 50 fő végzett munkát több mint tíz napon át.

Fogalmuk sincs arról, amiről írnak. A Veszedelmes éden éppenséggel csekély létszámú darab, mindössze 4, azaz négy énekes szerepel benne, egyáltalán nincs énekkara, és minő meglepetés: zenekara sincs, ugyanis három zongora játssza a mű zenéjét. 11 balettművész és 1, azaz egy narrátor szerepel még benne, és műszakilag „annyira bonyolult”, hogy egyáltalán nincs benne kézi erőt igénylő díszletváltozás. Konkrétan 6 fős műszak asszisztálja végig – ők is a tartózkodóban ülnek. E létszám (az általuk jelzett fele!) aligha haladja meg azon pesti művészszínházak előadási létszámát, amelyekből rendszeres élő streamszolgáltatás megy, és amelyek – nahát, nahát – épp nincsenek a Narancs tollhegyére tűzve. Vagy nincs náluk két ilyen okleveles bajkeverő? Vagy más az ok? De mi lehet vajon? Se Katona, se Víg, se Radnóti, csak megint és mindig az Opera?

Az érdekvédők becslése szerint az Operaház kőbányai Eiffel Műhelyházában olyannyira nagyüzem volt, hogy a múlt héten legalább 250-300 fő dolgozott egy műszakban.

Milyen kár, hogy azt elfelejtették hozzátenni: az Eiffel nagyobb, mint a Parlament, tehát a műszak létszáma 25.000 m2-en elképzelendő (mert emeletek is vannak!), önmagában a Bánffy terem, ahol próba folyt, 900 m2-es és 10 méter magas… Számol itt valaki légköbmétert? Mert amikor legutóbb az „érdekvédők” kedvesen ránk hívták a munkavédelmi felügyeletet (akkor épp a Jókai utcai Ferencsik próbatermünkbe), kiderült, hogy bőven elegendő a légtér. Vajon erről miért nem esik szó?

A vírus terjedése miatt a szakszervezetek azt is veszélyesnek tartják, hogy a zenekar részére – az előadó-művészeti szakmai ajánlás ellenére – többórás próbákat is kiírtak, a Hoffmann meséinek próbáin például a Ferencsik-teremben egyszerre 90 fő fújta teli torokból hangszereit. 

90 fúvósa ugyan lehet a 200 tagú Opera zenekarnak, ám egyikük sem érdekelt a Hoffmann meséi énekkari próbáiban, merthogy ők, ugye, zenekari muzsikusok. Már megint rossz az infó! És bizony, a próbák többórásak, mert napi 8 órás állásban lévő kollégákat 15 perces próbára pénzpocsékolás és merő értelmetlenség, továbbá hatékonytalanság volna kiírni. Amúgy a klimatizált, rendszeresen ózonozott Ferencsik terem sem kis darab, most számoljunk: 326 m2 az alapterülete, 6.3 méter a belmagassága, tehát ha mondjuk, 90 kolléga próbál(na) benne, akkor a 2053 légköbméterből mindenkinek jut 22, bőven a határérték felett. Hadd jelezzem itt: ma, amikor e sorokat írom, a 200 fős zenekarból 1, azaz egy betegünk van, a 150 fős énekkarból pedig 2. Ez volna botrányos?

A képzelt beteg előadásához 5-6 órás zenekari próbát tartottak.

Ez hazugság. A zenekar, még ha A képzelt beteg viszonylag kicsi, 40 fős együtteséről is van szó, sohasem ülne törvénytelenül hosszú próbán, felállnának. Ők és az intézmény vezetése is kívülről tudja az Ea. tv. vonatkozó passzusát. Egyetlen kivétel van, a főpróba, amely a jogszabály szerint is addig tart, ameddig véget nem ér (fura volna úgy vinni egy művet premierre, hogy nem értek rajta végig az előadók). Ám mivel zenekari próbát írnak és nem főpróbát, marad a Narancs és a „szakszik” unalmas hazugsága. Mert nem volt ilyen.

Az október 30-ra kitűzött bemutató érdekessége, hogy XIV. Lajos királyt maga a főigazgató alakítja.

E ponton a lapja internetes felületét kvázi bérbeadó Zsidai Péter talán szégyenlős volt, mert az eredeti szakszervezeti levélből kigyomlálta azt a bődületes okfejtést, amelynek keretében a két kavarómester azt sugallja, hogy éhező kollégák elől vettem el a szerepet, miközben annak honoráriumára nem vagyok rászorulva, és azt is feszegetik, hogy egyáltalán mit keresek én színpadon, ki döntötte ezt el? Sajnos, nem a szakszervezet, pedig igény volna rá. Hanem az Opera főigazgatója, aki egy ideje én lennék, nagy tisztesség ez nekem. És miként Máté Gábor vagy Kováts Adél, esetleg Mácsai Pál vagy anno Alföldi Róbert dönt/döntött a szereposztásról és abban saját szerepéről is, ezúttal – engedve az új kortárs operánkat rendező Szabó Máté unszolásának – igent mondtam. Igent egy (figyelem!) 2x2 perces prózai szerepre a kétórás mű során, amelyben nyilvánvalóan éreztem az önirónia lehetőségét (mint Napkirály, aki adja, majd megvonja bizalmát Moliére-től), ráadásul úgy gondoltam, hogy a darab legkisebb szerepe nem adhat okot huhogásra. Tévedtem. Tudnom kellett volna, hogy engem más mércével mérnek, nekem nyilván semmit sem szabad, árgus szemmel követ a baltandem: sajtó és szakszerv. Pedig az Operának nincsenek színészei, nekem meg gázsim nincs, így se mások elől nem vehettem el, se az Opera pénztárából nem vehettem ki semmit. Egyáltalán, akkor ide most leírom: bő 9 év alatt egyetlen forintot sem vettem fel a havi fizetésemen kívül, se szövegkönyvért, se könyvért, se darabötletért, se reklámért, se magazinért, se műsorvezetésért. És most se. Meggyőződésből nyomom ugyanis. Tudom, a színházigazgatók nem mind így csinálják (vö: „Cosí fan tutte”), én viszont igen, sajnálom, ha emiatt egy jogcímmel kevesebb marad a támadóknak. Egyébként pedig operaénekes volna a végzettségem, de kikötöttem 2011-ben, amikor az Operába visszakerültem, hogy nem énekelek annak színpadain – ezt az egy kivételt tettem most, viszont ez 12 prózai mondat, tehát a fogadalom sincs megszegve. (Megjegyzés: ne legyünk már ennyire igazságtalanok, nem az én 4 perces fellépésem a bemutató érdekessége – ha a Narancs újságírói legalább egymást olvasnák, lenne itt egy link László Ferenc egy hónappal ezelőtti, a művet és az előadást dicsérő narancsos sorairól…)

Az Operaházban működő két szakszervezet hasonlóképpen veszélyesnek tartja, hogy a járvány tombolásának csúcsidőszakában is próbálják az esetlegesen 2021. februárban bemutatandó Párizs lángjai című produkciót. Mindezeket úgy, hogy a próbák alkalmával az előírt védekezések, az arcmaszk használata és a másfél méteres védőtávolság is betarthatatlanok.

Nem lep meg, hogy „éppen” hasonlóképpen látják a dolgokat. Mi viszont inkább dolgoznánk, mert ugyan szép dolog a kritika, de valakiknek értéket teremteni is kell, például a táncosoknak. Jelenleg ugyan nem folynak a Párizs lángjainak próbái, tehát az információ megint hamis, de ha újrakezdjük a próbákat, csakis újólagos tesztelés után tesszük. Az Opera az elmúlt hónapokban több ezer tesztet végzett saját költségén azért, hogy a munkafolyamatokat legalább alapszinten fenntartsa, ezzel célt és megélhetést adjon munkatársainak, és ne kerüljön állásuk veszélybe. (Minden dolgozónkat megtartottuk eddig, 1150 alkalmazottat a márciustól szinte szünet nélkül tartó nyilvános előadási tilalom ellenére.) A szisztematikus tesztelés után csak egészséges művészek dolgoznak a színpadon, mindig maszkban, a másfél méteres ajánlásra pedig éppúgy törekszünk, mint a többi színház (tényleg, velük mi is van?), vagy a közértben sorba álló, vagy a villamoson zötyögő emberek, akik történetesen ugyancsak lehetnek a mi kollégáink is. Vagy a focisták a pályán. (Vagy írtak durva levelet a BKV-nak is? Meg a FIFA-nak?) Tényleg, nem lett volna érdemes egy körképet futtatni, hogy kiderüljön: bizony, minden magyar táncegyüttes próbál, minden magyar szimfonikus zenekar lemezt készít most, minden énekkar gyakorol? Mert ez a helyzet. Kicsit sem feltűnő, hogy ránk szálltak?

Veszedelmes éden próbáit csak azért állították le november 19-től két hétre, mert előző nap a próbára berendeltek közül 29 fő jelentett beteget; közel 90 százalékuk covidos volt, vagy ilyen fertőzöttel érintkezett, ami hozzávetőleg a táncosok 30 százalékát jelenti.

Először is: a darab zártkörű és közönség nélküli bemutatója november 21-én volt, így érthető, hogy a „november 19-től történő kéthetes leállás” megint méretes kacsa. És az előbb magyaráztam el, hogy a Veszedelmes édenben összesen nincs annyi közreműködő, mint amennyi betegről itt zagyválnak. Számoljunk, abban ellenfeleink gyengék: 29 fő 90%-a 26 fő volna. Ha ők valaminek a 30%-át jelentik, akkor a bázis 80 fő körül van. Ugyanakkor 11 táncos lép fel az ominózus darabban, ráadásul egyáltalán nem betegedtek meg. Nem kellene átgondolni egy komoly lapban ezeket a fals információkat?

A szigorúbb járványügyi intézkedéseket elrendelő november 11-i kormányrendelet után Ókovács Szilveszter nem állította le teljes körűen a próbákat. A lapunk birtokába került főigazgatói utasítás szerint a kormányrendeletnek megfelelően a közönség jelenlétében tartott előadásokat, nyilvános próbákat és rendezvényeket iktatta ki. Az online térben tartott élő közvetítéses előadásokat és próbáit, illetve más előadások próbáit viszont továbbra is megtartják az Operában. Akinek a munkaköre megengedi, otthonról dolgozhat tovább, a többieknek viszont kötelező a munkavégzés maszkhasználattal és távolságtartással. Kivéve, ha próbálnak, amikor sem az énekesek sem a fúvósok nem lehetnek maszkban, az egy kottából játszó két zenész pultján pedig nem tartható távolság.

Az állítás hamis: az énekesek próbán is kötelesek maszkot viselni, sőt az énekkarnak még előadáson is volt módja erre. A próbákat pedig nem állítottuk le, mert azokat nem kellett leállítani. Tehát kiderült, hogy tartjuk a szabályokat. Azzal is baj van? Ami pedig a stream adásokat illeti, azokban általában néhány kolléga lép fel, akiket zongorán kísérnek a méretes Hevesi Sándor háziszínpadon, amelyet két hónapja tévéstúdióvá alakítottunk, és összesen 20-nál többen sosem tartózkodnak a majdnem 4000 köbméterében. Ilyen erővel az RTL Klub műsorát is be kéne szüntetni, de mi lenne akkor Magyarországgal, nem igaz? Ezért ezt inkább mégse kapargassuk, tény, hogy mi se szabályt nem sértünk, se egészséget nem veszélyeztetünk, és talán ők se. (De azért róluk is szívesen olvasnék egy ilyen jóindulatú cikket a Narancsban. Lesz?)

A két szakszervezet eddig hiába ajánlotta Ókovács figyelmébe a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének (MSZSZ) a vírusveszéllyel kapcsolatos ajánlását. Az MSZSZ állásfoglalásában kiemelte a fokozott veszélyt, amit a zenekarok, énekkarok, tánckarok munkája jelent: ezek a tevékenységek ugyanis ontják a kiáramló levegőt s ezzel a vírusok cseppjeit is a védtelen munkatársak felé. Ezért rövidebb, kis csoportos énekkari, zenekari próbákat javasolnak, utóbbiaknál plexilapokkal elválasztott muzsikusokat. Ha sem a védőeszközöket nem tudják végig viselni, sem távolságot nem tudnak tartani, akkor a próbák leállítását támogatják. "Ha ez művészileg megoldhatatlannak látszik, gondoljanak arra, hogy megéri-e az egészség és az emberéletek kockáztatása egy – egyébként nyilvánvalóan indokolt – művészi megoldás megvalósítása érdekében" – írta a szervezet elnöke, Gyimesi László november 16-án kiadott ajánlásában.

Bárki adhat ajánlást arról, hogy mondjuk, az Opera az összes dolgozóját fél évre szabadságolja, vagy arról is – ahogy szakszervezeteink követelni szokták –, hogy ne is szabadságra küldje őket, hanem üzemszünetre, így aztán visszatérve rögtön kivehessék a szabadságukat is. És aztán jöhet a revolvermédia, a cikk, amely ezt számonkéri. Minden tiszteletem Gyimesi László doktor, basszusgitáros elnök úr, de mégiscsak onnan jön az ajánlás, ahonnan azt nem kötelező elfogadni, és ahonnan korábban olyan igények is érkeztek, hogy az operások munkaidejébe számítson bele a munkába járás ideje (miskolciak előnyben, csak fordulniuk kell), meg hogy próbaszünetben mindenki kapjon 1000 Ft-ot büfére, mert nem tudnak kimenni ebédelni. Egy kicsit elkezdem félteni a Magyar Narancsot, nehogy náluk is sejtet alakítson ez a két odaszokott szakszervezeti vezető, és kiegyék őket a támogatásukból… Ezt zárjuk le azzal: miként a feladatát végző Operát sportból és ideológiai elszánásból vegzáló szakszervezetek számára nem kötelező a kollégáink munkáját értékként tisztelni, úgy rajtunk se kérhetők számon olyan „ajánlások”, amelyek a tevékenységünket ásnák alá. Plexilapból pedig annyi van, amennyi pajzsa csak a TEK-nek lehet, és használjuk is azokat. Megint honnan vették, hogy nem?

Kérdéseinkkel kerestük Ókovács Szilvesztert, aki cikkünk megjelenéséig nem reagált arra, felfüggeszti-e a próbákat az Operaházban, de arra sem, minek köszönhetően esett rá a választás az abszolutizmus egyik ikonja, a Napkirály megformálójaként. Az október 30-i bemutatón a főigazgató nem tudott jelen lenni, mivel maga is koronavírusos lett, a további két előadáson azonban már személyesen is megjelent.

Nos, Zsidai Péter, akinek a két joviális úr immár cikkeket diktál, mégsem tett le annak kiderítéséről, milyen alapon lép fel egy igazgató a színházban, amit vezet? És vajon a főszerkesztők írhatnak a lapjukba? De ezt már fentebb kitárgyaltuk.

Ókovács lapunknak egy korábbi megkeresésére küldött, október 30-án kelt válaszából ugyanakkor jól kirajzolódott az elkötelezettség a folyamatos üzem iránt: rendíthetetlenül ragaszkodott ahhoz, hogy az Opera a végsőkig működjön.

Végsőkig? Valamiféle Endlösungot nyomnának rám? Nem ezt írtam, hanem azt: működésünk megfelelő formáját megtalálni „az Opera kulturális zászlóshajó-szerepe, a közönséghez fűződő élő kapcsolat és a társulat egyben tartása miatt is elengedhetetlen a kormányzat más irányú rendelkezéséig.”

Olvasnivalót is ajánlott álláspontja megértéséhez: "Magyarországon jelenleg tart a színházi évad, ez alól a Magyar Állami Operaház sem kivétel. Azon előadásokat, amelyeket meg tudunk tartani, mert apparátus és közönség is van rá, megtartunk, értelemszerűen másokat nem aktiválunk vagy törlünk. Érdemes lenne egyszer a szakszervezetek vezetőinek megkeresniük a szerződéses művészeinket, akiknek a pályája, megélhetése függ az előadásoktól, vagy a közönséget, amely előadásra vágyik, esetleg elolvasniuk a 180 éve érvényes alapító iratokat, amelyek a nyitva tartást jelölik meg célként, nem a zárást."

Október 30-án valóban válaszoltunk a Magyar Narancs számos kérdésére, amelyből ők egyetlen sort sem hoztak le. (Itt álljunk meg: elkészül egy kvázi írásos interjú, amelyben – mivel az minden vádra pontosan válaszol – a narancsos ember nem talál elég botrányt. Ezért megy a szemetesbe. Etika, óh!) Tegnapelőtt, amikor az újabb kérdésgyűjteményt megkaptuk, és konstatáltuk, hogy az megint egy az egyben a szakszervezetek újabb levelére épül, úgy döntöttem: amíg előző válaszunk nem jelenik meg, erre nem írunk semmit, mert állami órabéremet felesleges, könnyen lehet, hogy meg sem jelenő munkára nem pazarolom. Mint a példa mutatja, szívesen válaszolok, de leginkább annak, aki nem szelektál a válaszaim között.

A főigazgató bizakodása töretlen. Ókovács egy közelmúltbeli Mahler-koncerten a közönséget azzal az ígéretével serkentette, hogy a vírust a zene erejével fogják legyőzni.

Valójában nem tudok mit kezdeni a nyugdíjas vasutas metaforákra nem hajló gondolkodásával, amelyre a tömény rosszindulat mint szókapcsolat sokkal találóbb volna. Az a Mahler-hangverseny szeptember 6-án zajlott, majdnem három hónapja. És igen, az Operában a dolgunk az, hogy a minket munkájukkal finanszírozó megfáradt lelkeket (értsd: közönség) feltöltsük, élményhez juttassuk, amely pozitív tapasztalás igenis része az emberi életnek és lelki immunitásnak.

Egyébként pedig arról is megvan a szomorú véleményem, hogy engem Napkirályként mutogatni valamiféle abszolutista konnotációban mennyire primitív és színházellenes megoldás, s hogy milyen etikát tételez fel az adott orgánumnál? Mert akkor szerintük a jelmez az ember? A demens (szerepű) Kern András azonos lenne színpadi figurájával? A Swingben transzvesztitát játszó Kulka János is azonos volna? Vagy esetleg csak engem jellemez in vivo a hermelinpalást? (Szegény jelmeztervező nem is tudhatta, hogy Szabó Máté ezt a szereposztási cselt viszi majd véghez, velem…)

És ha szakszervezeti mozgalomban – néhai Gáspár Sándor és életműve rovására – ismert volna Gustav Mahler 8. szimfóniájának csak egy üteme is, merthogy azt játszottuk akkor, először az Opera történetében, nem így állnánk. Vele, a valahai operás zeneigazgatóval mondom: „Veni, creator spiritus…”, azaz: Szentlélek Isten, szállj le ránk / Elmét derítő tiszta láng!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!”

Szilveszter

2020. november 26.