Idén online módon rendezik meg a Virág Judit Galéria téli aukcióját. Kalapács alá kerül Munkácsy Mihály Naplemente című festménye és Tihanyi Lajos Akt-ja is, a művek több mint 100 év elteltével csak napjainkban kerültek újra a magyar közönség elé.

Két napra bontva, teljesen online rendezik meg a Virág Judit Galéria idei téli árverését. December 18-án háború utáni és kortárs művekre, december 19-én pedgi klasszikus művekre lehet licitálni. Az aukció egyik legnagyobb szenzációja Munkácsy Mihály Naplemente című műve. Az 50 millió forintos kikiáltási árról induló impresszionisztikus tájkép kivételes kvalitásai miatt a Munkácsy-életmű egyik legfontosabb alkotásának tekinthető, azonban több mint 100 évig semmit sem tudtak róla a művészettörténészek, Amerikában lappangott. Egykor a San Fransiscó-i világkiállításon volt látható 500 magyar mű között, a világháború után azonban már nem került haza. A Naplemente bensőséges tájszemlélete miatt az életmű egyik legkülönlegesebb, stíluspalettájának egyik legmesszebbre merészkedő darabja.

Munklácsy Mihály Naplemente című festményeForrás: Virág Judit Galéria / Mester Tibor

Szintén több mint 100 évig nem került a magyar közönség elé Tihanyi Lajos Akt-ja, melynek hátoldalán egy korábban ismeretlen női portré látható. A 40 millió forintos kikiáltási árról induló alkotás – melynek párdarabja a Nemzeti Galéria gyűjteményében található, – várhatóan az idei aukciós szezon egyik legnagyobb meglepetése lesz. A festményt az 1930-as években közvetlen a festőtől vásárolta a korszak legendás hírű filmese, Sir Alexander Korda és azóta is a család birtokában volt.

Tihanyi Lajos Akt-ja és párjaForrás: Virág Judit Galéria

Scheiber Hugó Berlinben alkotta a Világváros (Potsdamer Banhof) című festményét. Scheiber berlini időszakának egyik legszebb darabja, mely egykor az ismert újságíró és műfordító, Barabás Béla tulajdonában volt. A műért 30 millió forintért indulnak a licitek az árverésen. A klasszikus aukció kiemelt tételei közé tartozik a hazai szakmai körökben is csak kevésbé ismert magyar kubizmus egyik különleges darabja, Szobotka Imre Fekvő alak-ja, amit az utóbbi 40 évben szintén a keresett művek között tartottak számon.

Vaszary János: ReggelizőasztalForrás: Virág Judit Galéria / Mester Tibor

A december 19-ei árverésen szerepel majd Vaszary János Reggelizőasztal című csendélete, amely a festőművész expresszív korszakának egyik első, egyben kulcsdarabja, és Aba-Novák Vilmos Székely falu (Tótfalu) című tempera-technikával készült tájképe is.

Reigl Judit: FolyamatForrás: Virág Judit Galéria / Mester Tibor

A december 18-i, háború utáni és kortárs művek aukcióján legmagasabb kikiáltási árról, 10 millió forintról Reigl Judit Folyamat című műve indul. Az idén meghalt festőművész alkotásai a világ legnagyobb modern közgyűjteményeiben foglalnak helyet, a nemzetközi aukciókon pedig eladási rekordokat döntenek. Reigl 1973 és 1980 között a Folyamat képcikluson dolgozott, és később teljes munkásságát is e gyűjtőfogalom alá vonta.

Rozsda Endre Danse de la guerre, vagyis Háborús tánc című festménye munkássága egy különleges időszakában keletkezett Párizsban, amikor a festő elindult a szürrealista stílus felfedezésének irányába. Festői nyelvezete ekkor egymást követő kísérletekből és azok kidolgozásából állt össze. A körülötte zajló háborús események hatására megjelenik művein a befelé fordulás, az emberi természet vizsgálata, a szabadságvágy, illetve a kutatás, mint az életének egy alapvető mozgatórugója.

Lakner László: Konyhai csendéletForrás: Virág Judit Galéria / Mester Tibor

Lakner László néhány évig tartó szürnaturalista időszakának egyik izgalmas darabja a Konyhai csendélet, mely a téma barokk változatát eleveníti fel. Méhes László Vadászlak című festménye szintén az életmű szürnaturalista időszakában született.

Nádler István: CsavarásForrás: Virág Judit Galéria / Mester Tibor

Nádler István több műve is kalapács alá kerül az aukción. Hetvenes években készült alkotásainak két főszereplője az ún. csavart- és a plasztikus-átló, a Budapest Műhely egyik alapító tagjaként ugyanis ő is módszeresen kutatta a formák és színek kapcsolatait. 7,5 millió forintról induló Csavarás című festményének motívuma Rubik Ernő kígyójátékához hasonlít. 7 millió forintnál kezdődnek a licitek Fekete (Black) című monumentális festményéért, amely egyedülálló darabja a művész önreflektív, kilencvenes évekbeli alkotásainak.

A 193 tételből álló aukciós anyag – a járványügyi szabályok betartása mellett – személyesen december 1. és 17. között tekinthető meg a Virág Judit Galériában, de az árverés katalógusa és virtuális túrája online is elérhető. Az árverések a galéria saját online felületén lesznek követhetők.