Egy eddig nem ismert, 1000 éves festményciklust fedeztek fel az augsburgi dómban.

Ezeréves festményt találtak az augsburgi dóm egyik freskója alatt. Pontosabban most sikerült csak megállapítani a jelenlegi festmény alatt található festmény korát és annál fogva jelentőségét. A Keresztelő Szent János életéről és haláláról szóló falfestmények a 11. század első évtizedéből, vagyis a székesegyház építésének idejéből származnak – ezt a Bajor Tartományi Műemlékvédelmi Hivatal közölte szerdán. 

Az augsburgi dómForrás:wikimedia - Otto Schemmel

Így az Alpoktól északra ez a legkorábbi ismert bizonyíték egy festett falú koraközépkori püspöki templomra – írták a közleményben. A tájékoztatás szerint a falra festett képeket hosszú időn át egy későbbi falfestmény takarta el, ezért nem voltak láthatók. És valójában már az 1930-as években felfedezték, és még az 1980-as években is foglalkoztak a megbújó festményekkel, azonban jelentőségüket és korukat sem tudták megállapítani. Azonban a közelmúltban egy kutató- és restaurátorcsapat közelebből is megvizsgálta a freskókat, amelyeket immár gondosan dokumentáltak, megtisztítottak és stabilizáltak.

Műemlékvédelmi szakemberek szerint az augsburgi faliképek művészettörténeti szempontból nagy hasonlóságot mutatnak azokkal a festményekkel, amelyek a még régebbi oberzelli György-templom falán láthatók a Boden-tóban lévő Reichenau-szigeten. Az augsburgi falfestmények az oberzelliekkel együtt a német nyelvterület legnagyobb felületű festményciklusai az 1000 körüli időkből.