Müller Péter Kossuth-díjas író és a felesége is megfertőződtek a koronavírussal. Mindketten elmúltak nyolcvanévesek, mégis könnyen átvészelték a fertőzést. Az író december 1-jén ünnepelte 84. születésnapját, és ezen a napon volt 65 éve, hogy a Madách Színház tagja lett.

A Ripost készített rövid interjút Müller Péterrel, aki december elején ünnepelte 84. születésnapját. Rögtön a beszélgetés elején, az első kérdés után kiderült, hogy az író és felesége is megfertőződtek a koronavírussal. „Köszönöm, jól vagyunk. Mi elkaptuk a vírust. Ági meg se rezdült, nekem volt egy rossz éjszakám, úgy éreztem, mintha hirtelen megöregedtem volna, aztán reggelre ez elmúlt.  Boldogok vagyunk, hogy túl vagyunk rajta” – mondta Müller Péter.

Müller PéterForrás: Margitay Klára/Life.hu

Müller Péter az interjúban beszélt a halálról is, mivel megkérdezték fél-e tőle. Azt válaszolta, „az ember legmélyebb élménye az »én vagyok« élmény, ez a Bibliában is írva van. Jézus azt mondja: »én vagyok az út, az igazságosság és az élet«. Nem a személyére érti, a földi szerepére, hanem a benne élő halhatatlanra. Amikor önmagunkra ébredünk, a bennünk lévő halhatatlan szikrát, elemi valónkat éljük meg.  Akinek van igazi én-élménye, az nem fél a haláltól. Mert a halál nem több, mint amikor az előadás végén az ember leteszi a kellékeit, a maszkját, a jelmezét és továbbmegy.” 

Müller Péter december 1-én ünnepelte 84. születésnapját, és éppen azon a napon volt 65 éve, hogy a Madách Színház tagja lett. Általában a színházról elmondta, hogy számára mindent jelent. „ez életem gyökere. Mindent ott tanultam, onnan kaptam. 1955. december elsején, a születésnapomon léptem be a Madách Színházba. Nem tudom, van-e még olyan ember, akinek a munkakönyvében egyetlenegy munkahely van 65 éve. Még a feleségemet is ott ismertem meg, a büfében.” Karácsonyi üzenetként az író a következőket fogalmazta meg: „a színházban tanultam meg, hogy a dráma az emberi létezés valósága. Az ember célja a küzdés maga. A Jóisten sem nagy regényekben gondolkodik, hanem drámák, konfliktusok, küzdelmek végtelen sorozatában. Az a jó az én koromban, hogy az embernek van mire visszaemlékeznie. A színdarabot is akkor érti meg az ember egészen, amikor a cselekmény utolsó mondataihoz érünk. Akkor jön a felismerés: »aha, most már értem!« Akkor látsz bele Isten dramaturgiájába, amikor megöregszel. Visszamenőleg megérted az egésznek a logikáját. Istennél nagyobb dramaturg nincs! De hogy tragédiát ír-e vagy komédiát, azt csak ő tudja. Azt üzenem: ne félj, csak játszd el tisztességgel a szerepet, amit erre az életre vállaltál. Hogy amikor majd leteszed a jelmezt, letörlöd a sminket, örök éned azt mondhassa: jó játék volt.”