Remény és életigenlés a színpadon - Élőben, online nézhető és hallgatható a Művészetek Palotájának újévi hangversenye

Baráth Emőke
Vágólapra másolva!
Hosszú évek óta hagyomány, hogy a Müpa Haydn-hangversennyel köszönti az új esztendőt. Idén sem lesz ez másként, január első napján ezúttal is a zeneszerző ikonikus alkotása, A teremtés csendül fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a nézők pedig a Müpa Home Live közvetítéssorozatnak köszönhetően élőben, online kísérhetik figyelemmel a koncertet. Ez alkalommal a kiváló fiatal karmester, Farkas Róbert dirigálja a Magyar Állami Operaház Zenekarát és a Magyar Rádió Énekkarát, míg szólistaként Baráth Emőke, David Fischer és Sebestyén Miklós lép színpadra a produkcióban - olvasható a Müpa sajtóközleményében.
Vágólapra másolva!

A napokban egy sok szempontból rendhagyó, számos kihívást tartogató évet hagyunk magunk mögött, így most minden eddiginél lényegesebb, hogy az új esztendőt derűsen, reménnyel telve, bizakodva indítsuk - írják. Ebben segíthet a Müpa sok évre visszanyúló tradíciója, az újévi Haydn-hangverseny, amelyen a zeneszerző grandiózus alkotásából, a megzenésített genezistörténetből meríthetünk erőt az előttünk álló időszakra.

Farkas Róbert Forrás: Gela Megrelidze/Gela Megrelidze

A Müpa évindító koncertjének sajátossága, hogy egyszerre érvényesül benne a megnyugtató állandóság és tartogat izgalmas újdonságokat: a mű örök, de – köszönhetően az alkotás kiapadhatatlan sokféleségének, valamint az újonnan csatlakozó művészeknek és együtteseknek – minden alkalommal más és más arcát mutatja. Hiszen minden évben más énekesek, zenekarok és kórusok tolmácsolásában csodálkozhatunk rá Joseph Haydn művének újabb és újabb mozzanataira és megkapó részleteire.

Baráth Emőke Forrás: (c)Raffay Zsofia/Raffay Zsofia

Ahogyan az a remekművekkel lenni szokott, A teremtés is többféle értelmezésre ad lehetőséget, és rétegzettségénél fogva több szinten élvezhető a befogadók számára: az isteni alkotómunka megjelenítése, a játékos könnyedséget és komolyságot egyaránt megmutatni képes zeneszerzői lelemény mind-mind megérinti a hallgatóságot. A bibliai eredetű, de van Swieten báró által írt szöveggel hallható mű ráadásul teljes mértékben az életigenlés zenéje, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy

az általa közvetített világkép optimista és derűs.

Márpedig az új esztendő kezdetén, 2021 első napján éppen erre van a legnagyobb szükségünk: egy olyan, művészettel teli élményre, amely nemcsak segít felismerni és befogadni a jót, de hitet és reményt adhat a folytatáshoz, és erővel tölt fel, hogy megbirkózzunk az élet kihívásaival.

David Fischer Forrás: Moritz Fischer/Moritz Fischer

A produkció három szólistája, a nemzetközi operaszíntéren is szép sikert arató Baráth Emőke, David Fischer és Sebestyén Miklós a biztosíték a világszínvonalú előadásra.

A koncerten a Magyar Rádió Énekkara és a Magyar Állami Operaház Zenekara működik közre, a pandémia miatti korlátozások idén nem teszik lehetővé, hogy a hagyományokhoz híven Fischer Ádám vezényelje a hangversenyt, így ebben az esztendőben a karmesteri pulpituson a nagyszerű fiatal dirigens, Farkas Róbert áll majd - írja a Müpa közleményében.

Sebestyén Miklós Forrás: MÜPA

Az Újévi hangversenyt 2021. január 1-jén 19:30 és 22:00 között (szünet nélkül) fogják közvetíteni.