Az aratás királynéja, az eljövendő Élet reménysége... - Sarlós Boldogasszony napja, július 2.

"Isten áldása van azon a helyen,ahol a szent Szűz keresztül megyen..." A keresztény magyarság minden munkáját a Szűzanyával és a Szűzanya oltalma alatt végezte, így az eddigre beérett, „királyi színbe" öltözött aranyló búzanövény begyűjtésének, az aratás kezdetének ünnepéhez is még a kereszténység előtti időkből átörökölt, ősi magyar Boldogasszony nevét társította.

Eleink úgy tartották, hogy Sarlós Boldogasszony azért az aratás édesanyja, királynéja, mert Ő az, aki lemondva saját akaratáról, fejet hajtva a Teremtő akarata előtt, miután növelte, nevelte szent gyermekét, önzetlenül adja oda egy magasabb rendű, szent cél érdekében. Csakúgy, mint az a búzanövény, aki „gyermekét", az aranyló kalászban növelt, nevelt, Jézus-arcot formázó búzamaggal, önmagából adva, önzetlenül táplálja az eljövendő életet.

Az évkör számos Boldogasszony-ünnepének a sorában ezért a június 2-i Sarlós Boldogasszony volt mindig is a szegények, a szükségben szenvedők oltalmazója, a betegségben, fogságban sínylődők pártfogója, s a várandós édesanyák vigyázója, az eljövendő élet reménysége.

De vajon miért kapta a nyár derekán mindezt a magasztos tulajdonságot Mária?

Forrás: Origo

A magyar Sarlós Boldogasszony

Míg július 2-án Sarlós Boldogasszony napját ünnepli a magyar kereszténység - amely az aratás kezdetét jelenti ősidők óta a magyar ember számára – addig a világegyház számára nem volt mindig kézenfekvő ez a Mária-ünnep sem. Csak a 13. század táján indult a Kárpát-medencéből hódító útjára ez a Mária-ünnep is. Azonban a világegyháztól eltérően, amely „csak" a Jézust a méhében hordozó Szűz Máriának Erzsébetnél tett látogatását ünnepli ezen a napon, mi, magyarok az ünnep szakrális mondanivalóját, az Életet óvó, védő, éltető, gazdagító boldogasszonyi tulajdonságát is ünnepeljük.

Mert a régiek hitében - akár a Szűzanya méhében ekkor mozduló magzatnak, akár a búzanövény életet adó magjának az analogikus olvasatát tekintve - az életet adó anyai minőség növesztő, tápláló, boldogító, reményt adó s a magasabb rendű előtt önzetlenül fejet hajtó, tehát női minőségű tulajdonságainak a felmagasztalását jelentette az Anyatermészet járásához s az aratáshoz „hangolódó" július 2-i ünnepnap.

Ceres istennő Forrás: Origo

Az aratás királynéja

A búzanövény - amely a szimbólumok ősi nyelvezete szerint nőnemű élőlény - az évkör ezen idejére aranysárga „királyi színbe" öltözve, megérve az isteni akarat beteljesítéséhez, fejet hajt a Teremtés szándéka előtt. Az Élet magasabb rendű folytonosságába ágyazódó végzetét várja. Hiszen a növény aranyló kalásza szó szerint, „fejét" lehajtva meghajol, hogy élete árán is átengedje magán a Teremtő akaratát. Hogy a testében, a kalászában dédelgetett, növelt búzamagot önzetlenül adja át egy magasabb rendű cél: az Élet, az ember táplálása számára...

Csakúgy, ahogyan Mária is tette... Elfogadva sorsát, önmagába „engedve" Isten szándékát, „átengedte" az anya-gyermek kapcsolatnál jóval magasabb rendű cél, az Isten és az ember kapcsolata számára a szerelmetes gyermekét, Jézust.

Fenséges és szépséges analógiák sora, amely mellett nem volna szabad hidegen elmenni! Hanem legalább egy mélyen ható pillanatra megállni most az aranyló búzatáblák mellett, és köszönetet mondani a mindennapjainkat mozgásban tartó, Életet éltető teremtői elvnek!

Forrás: Origo

Mag, mag, búzamag, benne aluszik a Nap...

A magyar hagyományban az aratás megkezdésének napja ősidőktől fogva a mag, a búza, régi nevén a szem, vagy az Élet ünnepe. A mag fogalma pedig az ősi gabonakultúra kialakulásával egyidős, 10-12 ezer évre tekint vissza az emberiség történetében.

Az egyedülálló módon hazánkban máig élő magyar szokás szerint a hagyományos aratókoszorú készítése tisztelettevés a tápláló, az életet önmagából adó búzanövény, s vele párhuzamosan a boldogasszonyi tulajdonságok előtt. Az aratókoszorú tehát királynői korona Sarlós Boldogasszony tiszteletére, amely mint a magasztos és követendő női tulajdonságok archaikus szimbóluma, a magyar menyasszonyi koszorúkban élt tovább a néphagyományban. Azzal a néplélek mélyén átöröklődött tudatalatti motívummal, amely az élet ősi hármas tulajdonságát hordozza.

Hiszen az archaikus szent hármasság szerint az Anyaföldből születik a szintén nőnemű búzanövény, „ki" a testében érlelt, növelt, nevelt aranyló férfimagnak ad életet, amely már Jézusnak a szimbóluma.

Ez az ősi Élet-hármasság jelenik meg a középkori keresztény művészetben a Szent Anna harmadmagával című archaikus szimbólumokat őrző ábrázolásokon. Ezeken az ősi Anya-Leány-Fiú kapcsolatát őrző jeleneteken a Nagy (Isten)Anyát maga az Égi foganásnak „teret" adó Szent Anna jeleníti meg. Az ő szintén égi foganással megtermékenyülő leánya, a női erények hordozója, Szűz Mária, aki életet ad az Atyával, tehát a Teremtéssel egylényegű „Világ Világosságának", Jézusnak, a reménység Napjának...

Leonardo: Szent Anna harmadmagával Forrás: Origo

A most aratott búza a jövő reménysége...

A régiek hitében az ilyenkor aratott búza a jövő reménysége, két okból is. Nemcsak mert a szimbólumok ősi analógiái szerint táplál, hanem mert a jövő újraszületésének a szépséges analógiáját is hordozza.

Hiszen a learatott búzamag mint vetőmag - a magyar nyelvben éppen az anyai tulajdonsága miatt az éltető Anyaföldnek nevezett termőföldbe kerülve ismét növényt teremt, hogy az újra és újra - fizikai és szellemi értelemben is - tápláló „magot" adjon az eljövendő számára.

Ez az a spirituális összhang, ez az a körforgás, amely kitörölhetetlenül él az ember tudatalattijában, s amely az új élet ígéretét és reménységét hordozza.

Nem véletlen, hogy régente a gazdák nem azt kérdezték egymástól, mennyi búzája termett a másiknak, hanem hogy „mennyi élete"?

Ezért a magyar ember ősi hitében, a néplélek tudatalattijában évről évre a Teremtő mély üzenete szólalt, s szólal meg ma is Sarlós Boldogasszony napján.

Forrás: Origo

Mert a szimbolikus analógiák, a mély jelentéstartalmakat hordozó jelképek szerint - amelyek a teremtett világ törvényszerűségeivel összhangban, a természet járásához, s az idő fordulásához „igazodnak" - a most aratott aranyló búza, az eljövendő Életet, a jövő reménységét szolgálja. S mi, emberiség, ha együtt akarunk rezdülni a nálunknál jóval nagyobb törvényszerűségekkel, akkor értenünk, éreznünk s hinnünk kell, hogy ilyenkor, a magyar Sarlós Boldogasszony napján, minden magyar ember minden most „aratott" helyes gondolatával, szavával és cselekedetével az eljövendő beteljesülésre váró Életet szolgálja! Mert él az ősi mondás:

"Isten áldása van azon a helyen,
ahol a szent Szűz keresztül megyen..."

A szerző, Wieber Orsolya, a csizio.blogstar.hu szerzője, a Teremtő Nőiség című könyv írója.