Kóbor János valószínűleg mégis folytatná az Omegát

KÓBOR János
Budapest, 2019. november 8. Kóbor János énekes az Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. november 8-án. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Kóbor János néhány hónapja még azt mondta, az Omegát megölte a koronavírus, de most talán már máshogy látja a jövőt.
Vágólapra másolva!

Három hónappal ezelőtt Kóbor János nagyon borúsan látta az Omega jövőjét, és azt nyilatkozta, az együttest megölte a koronavírus. Másfél hónapra rá pedig meghalt az együttes alapító billentyűse, Benkő László, néhány napra rá pedig a korábban kivált basszusgitáros, Mihály Tamás.

Kóbor János az Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019 novemberében Forrás: MTI/Mohai Balázs

Most pedig a Borsnak azt mondta Kóbor János, hogy „ez most nagyon nehéz, és ha van bármi »szerencse« is ebben a járvány sújtotta helyzetben, akkor az számunkra az, hogy nem rögtön, ma kell döntenünk, és

Mi egyébként a Benkő Lacival sokat beszélgettünk arról, hogyha bármi történne valamelyikünkkel, attól még szeretnénk, ha az Omega tovább élne, és a szavai ma is itt csengnek a fülemben.”

A járvány miatt elmaradt koncertekről Kóbor János a lapnak azt mondta, „még teljes volt a csapat, amikor leszerződtünk azokra a koncertekre, amelyeket a járvány miatt végül egy évvel eltoltak, viszont azóta ketten távoztak, ami ma is felfoghatatlan.

akiket nem szeretnénk cserben hagyni. Azt gondolom, ha úgy érezzük, hogy ők még úgy akarják, és szükség van ránk, nem döntünk negatív irányban, tehát továbbvisszük és éltetjük barátaink emlékét.” A lapnak nyilatkozott Benkő László fia, Benkő Balázs is: „tudom, hogy édesapám is így akarná, hogy az Omega tovább működjön, ameddig csak lehet. Az ő mottójuk ugyanis az »életfogytig rock and roll«. Az Omega egy ország zenekara, amit nem lehet csak úgy elvenni, befejezni, főleg ha még vannak, akiknek a lelkében ott van az erő, és vinnék tovább a dalokat, az emlékeket.”

A Bors felkereste Mihály Tamás öccsét, Mihály Györgyöt, aki pedig azt mondta, „nem az én tisztem megmondani, mi legyen az Omegával. Mindenki máshogy gondolkodik. Én jelenleg a bátyámat gyászolom, mert bár azt hittem, jóban vagyok a halállal, és mindenre fel vagyok készülve, kiderült, hogy erre nem voltam.”