Meghalt Tim Bogert

Tim Bogert
American bassist Tim Bogert, of rock supergroup Beck, Bogert & Appice, December 1973. (Photo by Michael Putland/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Meghalt Tom Bogert amerikai basszusgitáros, a hatvanas-hetvenes évek rockszínterének egyik fontos szereplője, aki a Vanilla Fudge-ban, a Cactusban, valamint a Beck, Bogert & Appice-ben is játszott, 76 évesen rákbetegségben halt meg szerdán.
Vágólapra másolva!

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 76 évesen meghalt Tim Bogert. Az amerikai basszusgitáros a hatvanas-hetvenes évek rockszínterének egyik fontos szereplője volt: játszott a Vanilla Fudge-ban, a Cactusban, valamint a Beck, Bogert & Appice-ben is.

A halálhírt a Musicians Institute (MI), egy hollywoodi zeneiskola jelentette be, amiben Bogert korábban oktatott, és az információt zenésztársa, Carmine Appice is megerősítette. Tim Bogert halála előtt egy koncertlemezen dolgozott.

Tim Bogert 1973-ban Forrás: Getty Images/Michael Putland

Tim Bogert az egyik legjobb rock basszusgitárosnak számított, amikor a műfaj a hatvanas-hetvenes években a csúcspontját élte. Azon kevesek egyike volt, aki basszus szólóival le tudta nyűgözni a. John Voorhis Bogert III néven született 1944-ben New Yorkban. 1967-68-ban játszott a korszak egyik meghatározó zenekarában, a Vanilla Fudge-ban, amely öt albumot készített.

Itt már együtt zenélt Carmine Appice dobossal. 1969-ben mindketten alapító tagjai voltak a Cactusnak, majd Jeff Beck gitárossal 1972-ben létrehozták a Beck, Bogert & Appice elnevezésű supergroupot, amely három évig működött.

A basszusgitáros szerepelt Bo Diddley The 20th Anniversary of Rock 'n' Roll című lemezén, játszott együtt Bob Weirrel, a Grateful Dead gitárosával, a Boxer nevű brit csapattal és Rick Derringer gitárossal is. 1981-ben került a hollywoodi Musicians Institute tantestületébe. A 2000-es években Appice társaságában számos turnén vett részt.