A MaszkaBál 2021. január 17-i adásában Fodor Beatrix és Szemerédy Károly operaénekesek áriaestjükön Mozart és Puccini operái mellett ritkábban hallható művek részleteiből is válogattak. A közvetítés 20:00 órától látható a Facebookon és az Origón.

Fodor Beatrix zenei tanulmányait Koblenzben és Budapesten folytatta. A Zeneakadémián 2000-ben diplomázott Pászthy Júlia növendékeként, majd Grazban és Bécsben vett részt posztgraduális képzéseken. Az Operában már főiskolásként is láthatta a közönség Ceprano grófné szerepében a Rigolettóban, 2006 óta pedig rendszeres fellépője az intézmény produkcióinak. Repertoárján Mozart operái mellett Erkel, Wagner és R. Strauss művei találhatók meg, valamint rendszeresen hallható koncerteken és oratóriumokban. Nevét külföldön is ismerik, több nemzetközi verseny díjazottja, és fellépett Ausztria, Németország, Hollandia, valamint az Egyesült Államok színpadain.

Szemerédy Károly 11 évesen került a Magyar Állami Operaház Gyermekkarába, énektanulmányait is itt kezdte László Margit tanítványaként, majd a Madridi Énekakadémián folytatta. A madridi Teatro Realban igen fiatalon bemutatkozott: 2007-ben a Borisz Godunovval debütált Levitszkij szerepében. Ezt követően fellépett Varsóban, Velencében, Torinóban, és kiemelkedő esemény volt számára a Perui Operafesztiválon való szereplése, ahol a Tell Vilmos címszerepe hozott átütő sikert Juan Diego Flórez partnereként. 2008-ban Magyarországon az év énekesévé választották. A Magyar Állami Operaházban 2014-ben mutatkozott be Szokolay Vérnász című operájában, később Bizet, Erkel, Puccini és R. Strauss operáiban is színpadra lépett. Goldmark Sába királynője című darabjában is sikert aratott nemcsak hazánkban, de Tel-Avivban is.

Fodor Beatrix és Szemerédy KárolyForrás: Magyar Állami Operaház

Az est művészeti vezetői: Kováts Andrea és Valkai Andrea
Műsorvezető: Gyüdi Melitta
Zongorán közreműködik: Kálvin Balázs

Műsor:

  • Rossini: Tell Vilmos – Mathilde áriája a II. felvonásból („Ils s'éloignent enfin... Sombre foret") – Fodor Beatrix
  • Rossini: Tell Vilmos – Tell Vilmos áriája a III. felvonásból („Sois immobile et vers la terre") – Szemerédy Károly
  • Smetana: Az eladott menyasszony – Mařenka áriája a III. felvonásból („Ach jaky zal... Ten lasky sen") – Fodor Beatrix
  • Dvořák: Ruszalka – Vodnik áriája a II. felvonásból („Celý svět nedá ti, nedá") – Szemerédy Károly
  • Schubert: Moments Musicaux No. 2 (Andantino) – Kálvin Balázs
  • Erkel: Névtelen hősök – Ilonka áriája („Ki mondja meg, hol lehetsz angyalom") – Fodor Beatrix
  • Puccini: A köpeny – Michele áriája („Nulla! Silenzio!") – Szemerédy Károly
  • Mozart: Figaro házassága – Susanna és a Gróf duettje a III. felvonásból („Crudel, perché finora") – Fodor Beatrix és Szemerédy Károly