Benkő László, az Omega legendás Kossuth-díjas billentyűse tavaly novemberben halt meg hosszú ideig tartó betegeskedés után. A zenész számos dalt hagyott hátra, amelyeket már nem tudott befejezni. Hagyatékát fia, Balázs szeretné gondozni.

"Nehéz ezen túlesni, szörnyű időszak ez számomra, de éppen ezért nagyon fontos, hogy feldolgozzuk apu hagyatékát. Ez most számomra terápia és egyben óriási feladat" – ismerte el a Blikknek Benkő Balázs, aki már Trunkos Andrással, az Omega menedzserével is egyeztetett arról, hogyan lehetne méltó módon kezelni Benkő László szinte felbecsülhetetlen hagyatékát.

Amikor elmondtam, hogy lemezt és koncertet szeretnék apu anyagaiból, elmesélte, hogy úgy tudja, amikor a Facebookon megjelent a halálhír, négy és fél millió ember írt vagy osztotta meg. Elképesztő szám... Talán Puskás Öcsinek volt ennyi rajongója az országban 

- nyilatkozta a lapnak, miért tartja fontosnak, hogy az Omega legendás alapítójának és dalszerzőjének eddig fiókokban őrzött műveit befejezzék és kiadják. 

"Két-három nagylemeznyi hanganyag van, kezdemények, ötletek, jegyzetek. Az omegásokkal, barátokkal együtt szeretném feldolgozni. Egy részéből csak instrumentális darabokat lehet készíteni, de van olyan ötlet is, hogy egyes nótákhoz különböző zenészek írjanak szöveget. Szeretnék tető alá hozni egy nagy megemlékezést, amelyre jó lenne, ha ennek az anyagnak egy része már elkészülne. Összeszedtem apu hangszereit is, hogy a stílus, a hangszín is olyan legyen, mintha apu zenélne - folytatta.