Ókovács szerint az Opera - 164. levél.

Édes Néném, én már azt is tudom, jövőre mit csinálunk erre a szép alkalomra, a magyar kultúra ünnepére. Az egy felhőtlen „teszt" lesz, elvégre a tesztek korát éljük, vakcina vakcina, teszt teszt ellen. De most, ma este mást mutatunk. A magyar kultúra ugyanis nemcsak akkor bukkan elénk, létezik, táplálkozik, gazdagodik és örökül, ha magyar ember magyar művet magyarnak ad át.

Amikor Erkel apánk holmi Chopin-zongoraversenyt mutatott be a hazájában, Magyarországon, eminens módon a magyar kultúrába invesztált, ha gyakorlással, előadással járó bíbelődött. Amikor Faludy nekiállt igen kreatívan Villont „fordítani”, az is minket erősített. De ha Munkácsy Párizsig ment, attól is a magyar kultúra lett több, mert aztán hazajött, és amikor Marton Éva a Metropolitan centenáriumi ünnepségét nyitva olasz fickó áriáját lézerezte a New York-i éjszakába, azzal is mi, magyarok növekedtünk, bizony.

Remélem, Néném még tud követni. A magyar kultúra nemcsak szorosan vett cselekvésektől, tettektől gazdag, hanem irányaitól, tárgyaitól, sőt jelzőitől is. (Hogy szól a régi mondat: „Az igét könnyebb hirdetni, mint ragozni.”)

Ha az Opera Kodályt játszik, Vidnyánszky-rendezést, az egyenesen, ha egy másik Kodályt ad elő, de lengyel rendezést, cseh karmesterrel Szlovákiában, az (is) áttételesen (is) a magyar kultúra érdekét szolgálja. Magyar művekbe külföldieket belebolondítani, magyar műveket külföldön játszani éppúgy a mi kultúránk művelése, mint külföldi szerzők alkotásait idehaza, sőt – húha! – idegenek műveit idegenek által idehaza befogadni is az. Ha egy német színház Csehovot játszik Pesten, annak tanulsága vagy élménye is itt hasznosul, energiáját mi nyeljük el.

És ha mondjuk, egy Hans van Manen vagy MacMillan szakmai stábja a Magyar Nemzeti Balett 120 fős tagságából adott szerepre, műre épp más nemzet lányát/fiát választja ki, az épp ugyanaz az eset, mintha a Fradi, Vidi vagy bármely más nagy hazai csapat játékosai, vagy esetleg a Veszprém kézisei közül az edző a büntetőhöz külföldi játékost küld. Valamiért hic et nunc jobb választás lesz egy magyarnál, de ő is nekünk melegít, nekünk edz, nekünk izzad és nekünk szerez gólt, s vele élményt, katarzist, hovatovább dicsőséget is.

Tegyünk tehát különbséget: sem az élsportolók, sem az elsőosztályú művészek nem csimpaszkodók. Amellett, hogy nálunk természetesen saját pályájuk is halad, a mi közönségünkért dolgoznak, és ha van elegendő – egészséges – önbizalmunk, azt is elhisszük, hogy pár hónap után, de egy-két év elmúltával egész biztosan nem tudják kivonni magukat a mi színpompás, sok ezer éves, ma is viruló kultúránk hatása alól. És nem is akarják: követeink, szendvicsembereink lesznek ők további életük során, már ha egyáltalán továbbállnak tőlünk.

Kedves Néném, a mai napra különleges filmet készítettünk együttesünkkel, a Magyar Nemzeti Balettel. Mivel A walesi bárdok ma is kötelező tananyag (nálunk minden gyerek fújja s még élvezi is!), e balladát az Arany-emlékévben egész estén át mutattuk az Erkel Színház közönségének, mindenféle feldolgozásban. Akkor viszont balettművészeink némák maradtak, hűen a balettművészekhez, akik alapjáraton némák. Most viszont arra kértem őket: beszéljenek. Mondják el a saját eszközeikkel, de a mi nyelvünkön, kultúránk legfontosabb hordozóján keresztül ezt az örök érvényű verset.

Nem Ruttkay Évák, nem Sinkovits Imrék a mi táncművészeink, pláne, hogy más az anyanyelvük, és nincs semmi rokonsága egyiknek se a mi szépséges magyarunkkal. De hazai táncosainkkal karöltve bizony, elmondanak egy-egy versszakot a műből, és ha ezt a kis etűdöt metaforaként értelmezzük, nem kívánnak mást bizonyítani, semmint idetartozásukat és tiszteletüket – ráadásul a poeta doctus költeménye ugyan analógia, de a felszínen mégiscsak egy „idegen” történetet, bizonyos Edward király és a walesi énekmondók konfliktusát festi le.

Néném is fogadja szeretettel az itt és most debütáló balladafelvételt, amely alatt Bartók Divertimentójának középtétele baljósan gomolyog.

Boldog ünnepnapot Valamennyiünknek, akik áramoltatjuk, élvezzük és örökítjük a magyar kultúrát!

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!”

Szilveszter

2021. január 22.