Törőcsik Mari régóta betegeskedik, ezért nagyon vigyáznak rá a járvány ideje alatt. A színésznő nehezen viseli, hogy senki sem látogathatja. 

A járvány miatt nyilván a barátok sem látogathatják a Kossuth-nagydíjas Törőcsik Marit, aki egyre nehezebben viseli a bezártságot. A színésznő már évek óta betegeskedik, ezért különösen vigyázni kell rá. Állítólag az állapota valamelyest javult, de lelkileg nagyon megviseli, hogy nem látogathatják meg régi barátai. Segítője, ápolója, valamint a lánya, Teréz minden kívánságát lesik, nem hagyják, hogy egyetlen pillanatra is magára maradjon. A barátok pedig látogatás híján gyakran felhívják a színésznőt. Volt férje, egyben egyik legjobb barátja, Bodrogi Gyula általában hetente hívja. A Blikknek azt mondta, „nemrégiben beszéltem Marival. Úgy vettem észre a hangján, jobban van, mintha javult volna az egészségi állapota. Persze, az időjárás, a frontok megviselik őt, de hát kit nem, főleg ebben a korban. Nem egyszerű ez a helyzet, mindannyiunkat megvisel a bezártság. Mari is így van vele, ráadásul most látogatókat sem nagyon fogadhat, ez nagyon rosszul érinti. Mindig nagyon örült, ha mentünk hozzá, és a barátait szívesen látja, ám erre még várni kell, marad a telefon, de biztos vagyok benne, hogy ez is sokat jelent neki.” A színésznő korábban azt mondta a lapnak, „nehezen beszélek, épp ezért igyekszem minél kevesebbet, de azért szeretem, ha hívnak, keresnek, jólesik a szívemnek, és mindig történik valami körülöttem, áldott vagyok, ez biztos”.

Törőcsik Mari tavaly novemberben ünnepelte 85. születésnapját. A Nemzeti Színház több tagja, köztük Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Rubold Ödön és Földes László Hobo rövid műsort adtak az utcán. Törőcsik Mari pedig az ablakból nézte az előadást. Legnagyobb bánatára nem hívhatta be kollégáit, végül könnyes szemmel mondott köszönetet kollégáinak a meglepetésért.