A BTS dél-koreai fiúbanda Dynamite című videoklipjében viselt fellépőruhái 130 ezer dollárért (38 millió forintért) keltek el a hétvégén egy Beverly Hills-i árverésen.

Több sztárzenész ruháját árverezte el a hétvégén a Julien's aukciós ház Beverly Hillsben. Az online módon is követhető árverésen a hazájában elképesztően népszerű, Dél-koreai együttes, a BTS ruhái mellett Madonna, Miley Cyrus és Britney Spears fellépőruháira is licitálhattak az érdeklődők.

ABTS tavaly augusztusban megjelent, Dynamite című számának videóklipjét több mint 820 millióaszor indították már el a YouTube-on. Az együttes hét tagja rózsaszín, kék, sárga és levendula színű ruhákat viselt a videóban. Az árverési ház előzetesen 20-40 ezer dolláros (6-12 millió forintos) bevételt várt a holmikért, és végül 130 ezer dollárért, azaz körülbelül 38 millió forintért keltek el a ruhák. Ez volt az első alkalom, hogy a már hatalmas rajongótáborral rendelkező BTS árverésre bocsátotta volna fellépőruháit.

Az aukció bevételével a művészek az amerikai lemezakadémia MusiCares Alapítványát támogatták, amely a világjárvány miatt nehéz helyzetbe került zenészeken és zeneipari dolgozókon segít. Az árverésen 8000 dollárért (2,4 millió forintért) vásárolták meg Madonna egyik jelmezét, egy krémszínű ruhát, amelyet az 1996-ban forgatott Evita című musicalfilmben viselt. Britney Spears tornadresszéért 5000 dollárt (1,5 millió forintot) adott egy licitáló, Miley Cyrus egyik ruhájáért, amelyet a Hannah Montana tévésorozatban hordott, 700 dollárt (206 ezer forintot) fizettek. Michael Jackson két kalapja 4500 dollárért (1,3 millió forintért) kelt el.