Tévésorozatokból is eltávolítják Marilyn Mansont

Marilyn Manson
3164013 07/31/2017 American singer and musician Marilyn Manson performs at a concert in Moscow's Stadium Live. Vladimir Astapkovich/Sputnik
Vágólapra másolva!
Két olyan tévésorozatból is eltávolítottak epizódokat, amikben Marilyn Manson szerepelt. Mindez egy nappal azután, hogy korábbi partnerei szexuális és lelki bántalmazással vádolták meg a zenészt. 
Vágólapra másolva!

Hétfőn több nő jelezte, hogy korábban szexuális és lelki bántalmazást kellett elszenvednie a híres zenésztől, Marilyn Mansontól, és keddre már több produkció és cég szakította meg ilyen-olyan kapcsolatát Mansonnal. Először kiadója, a Loma Vista Recordings keddi közleményében jelentette be, hogy a nők által megfogalmazott, zavarba ejtő gyanúsítások alapján azonnali hatállyal beszünteti Manson új albumának promócióját, és többé nem is dolgoznak együtt vele.

Néhány órával később pedig már két tévésorozatból törölték azokat az epizódokat, amelyekben Manson szerepelt – írja a Guardian. Az egyik ilyen a 2017-ben megjelent, háromrészes Amerikai istenek (American Gods), amelyben vendégszerepet kapott Manson – egy viking metálbanda frontemberét játszotta. A másik sorozat, amely jelezte, hogy utólagosan töröl, a szintén nem túl régi, Creepshow című horrorsorozat. Ezt két évvel ezelőtt indítottak el.

Valószínűsíthető, hogy a következő napokban több produkció is csatlakozik e kettőhöz. Manson játszott korábban többek között a Kemény motorosok (Sons of Anarchy) és a Salem című sorozatokban.