Rekordáron kelt el a bécsi szecesszió egyik alapítójának festménye

Vágólapra másolva!
A becsültnél nyolcszor magasabb áron, 4,75 millió dollárért (1,4 milliárd forint) kelt el egy amerikai árverésen a bécsi szecesszió egyik megalapítójának számító Carl Moll osztrák festő Fehér enteriőr című, elveszettnek hitt 1905-ös festménye.
Vágólapra másolva!

Carl Moll, a bécsi szecesszió egyik megalapítójának eddig elveszett festményét árverezték el, és a becsült ár nyolcszorosát fizették érte pénteken. 4,75 millió dollárért (1,4 milliárd forint) kelt el a festő Fehér enteriőr című, sokáig elveszettnek hitt 1905-ös festménye. A Berta Zuckerkandl-Szeps osztrák írót, újságírót és műkritikust, az avantgárd művészet védelmezőjét – Emil Zuckerkandl magyar származású osztrák anatómus és antropológus feleségét – ábrázoló festmény azért számított „elveszettnek”,

mert csak egy 1905-ös berlini kiállításon készült fekete-fehér fényképről volt ismert.

A philadelphiai Freeman's árverésén a héten elért leütési ár az eddigi legmagasabb az aukciósház történetében, és sokszorosan meghaladja az alkotó esetében korábban kifizetett legmagasabb összeget, a 387 700 dollárt, amelyet egy tájképéért adtak a bécsi Dorotheum egy 2007-es árverésén. Ez az alkotó egyetlen olyan figuratív festménye, amely árverésre került.

Az eltűntnek hitt, utoljára egy 1908-as bécsi kiállításon látott kép valójában magántulajdonban volt több mint egy évszázadon át, egy német családi gyűjteményből került az 1970-es években a Kaliforniában élő örökösökhöz, akik most árverésre bocsátották - fedte fel az árverés kapcsán az aukciósház. Berta Zuckerkandl-Szeps, aki a rekordáron eladott festményen szerepel,

közvetítő szerepet játszott az osztrák-francia művészeti kapcsolatok fenntartásában az I. világháború idején,

modern és bátor nézeteiről volt ismert, mivel újságcikkekben vette védelme az avantgárd festőket, köztük Gustav Klimtet, főleg amikor annak aktjait kortársai közül sokan túl élethűnek és szemléletesnek tartották. A zsidó származású műkritikus a II. világháború előtt Párizsba, majd Észak-Afrikába menekült. Megfestője, az elsősorban idilli otthoni csendéleteiről ismert Carl Moll (1861-1945) élete végére náci érzelmű lett, olyannyira, hogy a Harmadik Birodalom bukása után öngyilkosságot követett el.

Tobias Natter osztrák műkritikus szerint „kevés festmény akad, amely ilyen erősen szemléltetné a modern művészet feltörekvését", a Fehér enteriőr "sziporkázó színeivel és a részletek kiapadhatatlan forrásával vizualizálja mindazt, ami 1990 körül Bécs lényegét jelentette”. A festményt egy névtelenséget kérő amerikai műgyűjtő vásárolta meg, aki az aukciósház közlése szerint a Ronald Lauder New York-i befektető hatalmas német és bécsi művészeti gyűjteményének otthont adó New York-i Neue Galerie-ben tervezi elhelyezni azt.