Első koncertfilmjét mutatja be az Ismerős Arcok

Ismerős Arcok
Vágólapra másolva!
Március 26-án, pénteken mutatja be eddigi, 20 éves pályafutása első koncert-riportfilmjét az Ismerős Arcok zenekar. Nézze meg az előzetest!
Vágólapra másolva!

A 20 éves jubileumát tavaly ünneplő – Máté Péter-díjas és Teleki Pál érdeméremmel kitüntetett – Ismerős Arcok zenekar 2021. március 26-án, 19 órakor tartja a különlegességnek számító és az együttes életében is egyedülálló koncert-riportfilmjének a bemutatóját.

A közel 2 órás film a zenekar két évtizedes pályafutását mutatja be. A koncertfilm zenei felvételei a zenekar 20 éves jubileumi előadásán készültek. Az otthoni környezetben rögzített személyes riportokban pedig a zenészek kendőzetlen őszinteséggel vallanak a világ dolgairól, a zenei hitvallásukról,

az egymáshoz fűződő barátságról és az alkotómunkáról,

valamint a közösségben való létezés fontosságáról. A filmre itt lehet jegyet váltani.