Meghalt Lady Valerie Solti, Solti György özvegye

Vágólapra másolva!
83 éves korában meghalt Solti György özvegye, Lady Valerie Solti, Valerie Pitts, akit Solti György hagyatékának és alapítványának kezelőjeként, a klasszikus zene pártfogójaként ismert a világ - írja a Fidelio.
Vágólapra másolva!

1937. augusztus 19-én született Leedsben, Angliában. 1964-ben, egy véletlennek köszönhetően találkozott Solti György karmesterrel, akivel az utolsó pillanatban kellett interjút készítenie egy kieső adásrészletet pótolva. Három évvel később házasodtak össze, házasságukból két gyermek, Gabrielle és Claudia született.

Később egy gyerekműsort vezetett, majd tévés karrierjét feladva jótékonysági szervezetekben dolgozott Solti Györggyel együtt. A World Orchestra for Peace patrónusa volt, amelyet férje alapított.

Solti György 1997-es halála után megalapította a Solti Alapítványt, amely fiatal zenészek karrierjét segíti. 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vette át Orbán Viktor miniszterelnöktől.