Gondolok rád - ez a címe annak a szerzeménynek, amellyel a Déryné Társulat tagjai és a program dolgozói köszönetüket fejezik ki a frontvonalban dolgozók fáradhatatlan, áldozatos munkájáért. Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója a mű születése kapcsán elmondta, úgy érezték, míg tavaly sok pozitív visszajelzést kaptak az orvosok, ápolók, mentősök az emberektől, mára ez kissé elhalványodott, pedig egy percre sem szabad elfeledkeznünk arról az erőfeszítésről, kitartásról és odaadásról, amelyet a frontvonalban dolgozók tanúsítanak. A dal premierjét most itt, az Origón láthatják.

„A vírushelyzet mindannyiunkat foglalkoztat, sokat beszélgetünk róla a kollégákkal. Felmerült a kérdés, mivel fejezhetnénk ki a szolidaritásunkat. Azért is éreztük időszerűnek, hogy tegyünk mi is valamit, mert jól érzékelhető az emberek fásultsága. Míg tavaly sokkal szigorúbban betartották a szabályokat és számos gesztussal kedveskedtek – szívet tettek az ablakba, esténként az erkélyen tapsoltak, és voltak, akik zenéltek nekik – mára úgy érezzük, ez kissé elkopott" - mondta az Origónak Kis Domonkos Márk.

Hozzátette: „Talán sokan már belefáradtak a járvány okozta nehézségekbe, a folyamatos távolságtartásba, az aggodalomba. Különös időszak ez, tele ellentmondással, amelyben a negatív hangok felerősödtek: ki kapott oltást, ki nem kapott, milyen oltást kapott, kell-e zárás, kell-e nyitás - leginkább erről lehet hallani az utóbbi időben, miközben elfeledkezünk a talán legfontosabbról: az egymásra figyelésről, a közös felelősségről és a frontvonalban értünk dolgozókról. Pedig a napnál világosabb, hogy csak közös erővel juthatunk túl ezen a nehéz helyzeten. Saját kifejezőeszközeinket segítségül hívva, a közös beszélgetések hatására formálódott az ötlet, írjunk egy dalt, amellyel köszönetet mondhatunk. Dánielfy Gergő kollégámat kértem fel szerzőnek. Gergő a Kaposvári Egyetem színészhallgatójaként a Déryné Társulat tagja, és remek zenész - akinek saját zenekara is van Dánielfy Gergő és az Utazók néven. Örömmel vette a felkérést, és azonnal nekiállt a munkának. Így született – rekordgyorsasággal – a Gondolok Rád című dal" – mondta.

Az igazgató kiemelte: a videó igazi, önzetlen csapatmunka gyümölcse. A társulatból négyen énekelték fel a dalt - Losonczi Kata, Szemerédi Bernadett, Dánielfy Gergő és az igazgató, Kis Domonkos Márk. A hegedűszólamot Szemerédi Bernadett színésznő játssza, zongorán Bali Ádám működött közre. A klip szereplői a Déryné Program munkatársai, a felvétel a Déryné Központban zajlott, a vágóképeket a MTVA-tól kapták.

"Mindannyian nagyon lelkesek és motiváltak voltunk abban, hogy a mi eszközeinkkel erőt adjunk a legbátrabbaknak, hétköznapi hőseinknek: az orvosoknak, nővéreknek, mentősöknek, eladóknak, gyógyszerészeknek, akik a legnehezebb időszakban is értünk dolgoznak. Reméljük, amellett, hogy lelki támogatást nyújtunk a dallal a frontvonalban dolgozóknak, kitartásra biztatjuk az embereket, hiszen már látszik a fény az alagút végén." Ahhoz, hogy sikeresen leküzdjük a járványt, rendkívül fontos, hogy minél többen oltassák be magukat, mert ez az egyedüli kiút"  - hangsúlyozta Kis Domonkos Márk.

Bár a klip még csak most debütál, máris több, személyes történet igazolja létjogosultságát. Egy másik projekt forgatása során, a szűrést végző két - egyébként Covid-osztályon dolgozó - ápolónak megmutatták a készülő videóklipet, akik elsírták magukat. Az igazgató azt mondta: végtelenül megható pillanat volt.
„A klip által kiváltott érzelmi rezonanciát tökéletesen példázza a kisfiam esete, aki ezzel a dallal üzente rég nem látott kis barátjának, hogy hiányzik neki és nagyon várja a találkozást. Bízunk abban, hogy nagyon sokan megtalálják saját üzenetüket a dalban" – mondta Kis Domonkos Márk.