Búcsúztató papja, Bokros Levente mesélt a Borsonline-nak a színésznőről.

A jelenleg Cserhátszentiván lelkipásztorként szolgáló pap egykoron a váci egyházmegye kulturális életének felpezsdítéséért is felelt, ekkor találkozott először a művésznővel. „A Kortársaink című sorozat eseményein számos közéleti szereplőt, művészt láttam vendégül, és ide hívtam meg Mariskát is - emlékszik vissza Bokros Levente, innen a kapcsolat - mondta a lapnak.

Zokszó nélkül viselte, hogy így nevezem: Mariska - mondja el a pap, aki előtt mindig is rejtély volt, mi alapján rendszerezte Törőcsik, hogy kivel tegeződik, hiszen többnyire magázódni szeretett.

Sokakat a vezetéknevükön szólított, és csak egy maréknyi emberrel volt bizalmasabb.
Engem például Leventének nevezett, meg szélhámosnak és szerencsétlennek - meséli.

Az utóbbi időben már csak telefonon beszéltek egymással, a színésznő pedig mindig olyan dolgokat mesélt el neki az életéről, amilyeneket egy gyónáskor szoktak.

Törőcsik Mari-megemlékezés a Nemzeti SzínháználFotó: Hirling Bálint - Origo

A baráti beszélgetés és a gyónás között nem tudok különbséget tenni - hangsúlyozta az atya, vagyis igen, felfoghatjuk úgy is, hogy Mariska többszörösen is meggyónta azt, ami a szívét nyomta. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy ha meg is eredt a nyelve, sosem csapott át pletykálkodásba. Mindenkiről kizárólag tényeket közölt, hiszen jól tudta, hogy „aki korszellemmel házasodik, az hamar megözvegyül", vagyis a magánélet szentségét minden körülmények között tisztelte.

Hitben élte le az életét

Egyetlen örök rendezője volt. És most senki se a világot jelentő deszkákra gondoljon, hanem magára a világra. Törőcsik Mari ugyanis nem csupán a színpadon, de a nagybetűs életben is mindig a rendezőre, azaz a mindent elrendezőre hagyatkozott.