Meghalt Demény Attila

66 évesen meghalt Demény Attila
66 évesen meghalt Demény Attila, Erkel Ferenc-díjas operarendező, zeneszerző.
Vágólapra másolva!
66 éves korában meghalt Demény Attila kolozsvári operarendező, zeneszerző, zongoraművész, közölte a Maszol erdélyi hírportál a Kolozsvári Rádió Facebook-oldalára hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Demény Attila 1955. március 2-án született Kolozsváron, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán 1979-ben végzett zongora és zeneszerzés szakon, majd

1987-ben a bukaresti Színház- és Filmművészeti Főiskolán operarendezői képesítést szerzett, ezután lett a kolozsvári Állami Magyar Opera rendezője, majd főrendezője.

Ő mutatta be először Erdélyben Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát (1992) és Bartók Béla Cantata Profanáját (1995).

Demény Attila zenei pályafutását Sepsiszentgyörgyön kezdte karmesterként, majd 1980 és 1983 között a nagyszebeni filharmónia zongoraszólistájaként dolgozott. 1992-ben megalapította a kolozsvári operastúdiót, 2003 és 2006 között a balatonfüredi Művészeti Fesztivál művészeti igazgatója volt.

Zongoristaként több mint 300 egyéni szóló-, kamara- és zenekari estje volt. Számos színházi kísérőzenét szerzett, és több színházi produkció zenei vezetője volt.

Szimfonikus hangversenyeket és opera-előadásokat vezényelt, több mint húsz operát rendezett.

2001-ben a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumától Nádasdy Kálmán-díjat kapott, 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2020-ban a magyarországi emberi erőforrások minisztere Erkel Ferenc-díjat adományozott neki kiemelkedő tevékenységéért.

A Kolozsvári Magyar Opera közleményben idézte fel, hogy Demény Attila rendezései mérföldkövet jelentettek az intézmény életében. A opera zeneszerzői hagyatékát is jelentősnek nevezte.

- méltatta visszaemlékezésében a Kolozsvári Magyar Opera.