Életének 87. évében meghalt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus - írta pénteken az MMA.

A hosszú betegség után meghalt Balassa Sándor az MMA társadalmi szervezet egyik alapítója volt, a Magyar Művészeti Akadémia köztestület saját halottjának tekinti - áll a közleményben.

1965-ben végzett a Zeneművészeti Főiskolán, ahol zeneszerzést tanult. 1964 és 1980 között a Magyar Rádió zenei rendezője volt. 1981-től a Zeneművészeti Főiskola hangszerelés-tanára, 1993-tól egyetemi tanár.

1992 és 1997 között, valamint 2001-2004-ben a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. 2011-ben a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjává választották. 

Balassa zeneszerzői pályaútja feltűnő sikerrel indult Rekviem Kassák Lajosért című művének 1969-es bemutatójával. Ettől az időponttól kezdve Balassa csaknem minden kompozíciója a kortárs magyar zeneszerzés előterében állt: a Wolfgang Borchert-dráma nyomán készült operája, Az ajtón kívül (1973-1977) az új magyar operaműfaj kiemelkedő sikerét reprezentálta a szerző elsődleges drámaformáló készségét, stiláris, művészi érettségét tanúsítva. Ezt követte 1987-ben A harmadik bolygó című egyfelvonásosa (1987), majd Balassa harmadik operája, a Karl és Anna (1987-1992).

Balassa Sándor zeneszerző interjút ad az MTI újságírójának budapesti otthonában 2015. október 6-ánForrás: MTI/Marjai János

Zeneszerzői alkotásai a zenekari, kamarazenei és vokális területeken hasonló jelentőségű eredményekről tanúskodnak: számos művét komoly külföldi elismerés fogadta, sőt gyakran megtisztelő megrendelések eredményeként készültek kompozíciói.

Elsőként írt művet az 56-os szabadságharcról (301-es parcella, 1997; Október virágai, 2003), Trianonról (Trianon, 2010). A magyar szellem jeleseiről (Kőrösi Csoma Sándorról, Sinka Istvánról, Szervánszky Endréről és Szabó Dezsőről) zenei arcképet festett Négy arckép címmel. A magyarság történelméhez kapcsolható több, ebben a korszakban született szimfonikus műve (Tündér Ilona, 1992; Csaba királyfi, 1993; A Nap fiai, 1995; Magyar koronázási zene, 1998; Hunok völgye, 1999).

Művek sorát írta (Trombitaverseny, Cimbalomverseny, Kettősverseny oboára és kürtre, Naphegyi kirándulás, Nyári zene) az 1990-es évtizedben. Ezekben az években néhány kórusmű is született a "szellemi önvédelem tárgykörében" (például Kelet népe, A gólyához, Szülőföldem szép határa, Magyarország romlásáról, Decemberi kiáltás).

Csoóri Sándor felkérésére írta meg az 1989 - Gondolatok a nemzeti zenéről című esszéjét, melyben leszögezte, a kultúra csak nemzeti lehet.

1991-1992 fordulóján Makovecz Imrével, Somogyi Józseffel, Schrammel Imrével, Gyurkovics Tiborral és sok más művésszel együtt részt vett a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezetet megalakításában. Az Akadémia alelnöke lett, s számos szervezési feladatot magára vállalt. A magyar zeneszerző-társadalom kiválóságait személyesen felkereste, hogy azok csatlakozzanak az egyesületi akadémiához. Számos nehézség ellenére végigküzdötte az alapító időszakot Makovecz Imrével.

Az utolsó évtizedekben Balassa zeneszerzői szemlélete, stílusa fontos átalakuláson ment keresztül. A korábbi szabad dodekafon struktúrák alkalmazásával szakítva egy konzekvens diatonikus stílus iránti elkötelezettségéről tett tanúságot, amelynek legfőbb forrásaiként az európai zenetörténet bécsi klasszicista korszakát és a magyar népi tradíciókat tekintette. Ennek az új értelemben vett stiláris szabadságnak keretében teremtette meg minden egyes új művének zenei karakterisztikumait. Új szemléletével egyidejűleg egy közvetlenebb kapcsolatteremtés igénye érvényesül alkotásaiban, s ez egyidejű közeledést mutat kora hallgatóságához és előadó-művészetéhez. Ezeket a törekvéseket sikeresen igazolták azon művei, mint a Karl és Anna budapesti bemutatója (1995, Magyar Állami Operaház) és legújabb kompozícióinak közelmúltbeli sikeres előadásai - olvasható az MMA közleményében.

Zeneszerzői munkásságának elismerését Balassa Sándor számos kitüntetése jelzi: 1972-ben Erkel-díj, 1978-ban Érdemes művészi kitüntetés, 1983-ban Kossuth-díj, 1988-ban és 1998-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj, 1989-ben a Kiváló művész kitüntetés.  2014-ben az elsők között lett a nemzet művésze "a magyar zenei hagyományokra épülő gazdag zeneszerzői munkásságáért, történelmünket megidéző és a nemzeti karaktert hitelesen megformáló művészetéért, oktatói tevékenységéért és példamutató életútja elismeréseként".  2016-ban a köztestület a 2015-ben bemutatott Földindulás című munkájáért a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjában részesítette.