Szavak nélkül, az érzelmek útját szinte teljesen a természet jelenségeire kivetítve, fokozatosan egyre mélyebbre visz az eltemetett múlt titokzatos fogságába Felméri Cecília Spirál című lélektani drámája, első egész estés filmje. A kolozsvári rendező korábbi rövidfilmjei után (Mátyás, Mátyás, Végtelen percek) első játékfilmjével sem okozott csalódást, sőt egy hiteles és találó metaforákkal átszőtt és pontosan felépített lélektani filmdrámával nyitotta meg az újraindítás utáni magyar filmpremierek sorát.

Általában izgalmas filmek születnek azokból a történetekből, amikor a rendező a civilizációból rövidebb-hosszabb időre kiragadja szereplőit. A természet kíméletlen csöndje és lenyűgöző ereje képes arra, hogy felszínre hozzon régóta elnyomott feszültségeket, vagy olyan titkokkal szembesítsen, amelyek a városi lét forgatagában és a generációk óta örökölődő viselkedésmintákban, talán évtizedekig nem kerültek volna felszínre. Az elmúlt évek ilyen koncepcióra épült egyik jól sikerült drámája a svéd Ruben Östund Lavina című filmje volt, amely egy síparadicsomban mutatott rá a mintacsaládot alkotó párkapcsolat bizalmi válságára, de Mátyássy Áron thrillere, a Víkend (2015) is arra vállalkozott, hogy egy egészen új dimenzióban, az erdélyi Dragán-völgyben megbúvó kis faluban fedje fel nagyvárosi szereplőinek valódi énjét.

A világtól elzárt festői környezetben játszódik a SpirálForrás: Origo

Felméri Cecília Spirálja eleinte egy megkopott párkapcsolat, és egy szerelmi háromszög drámáját sejteti a festői horgásztó melletti víkendházban, de a hosszúra nyúlt bevezető után kiderül, hogy ezek a viszonyok valójában asszisztálnak a főszereplő, a román Bogdan Dumitrache által játszott Bence soha ki nem mondott családi titkaihoz vezető belső úthoz. 
A nyitókép is sokatmondó: a tó mélyéről követi a kamera az érintetlen környezet varázslatos miliőjét és kerül be a faházba, Janka (Kiss Diána Magdolna) és Bence társadalomtól elzárt életébe.
Megfásult viszony ez, a nő láthatóan szabadulna az egész környezettől és a kapcsolatban sem látja már örömét, valójában két magányos ember él ebben az idilli környezetben együtt, és hiába szeretnénk erről többet megtudni, dialógusok helyett inkább mély hallgatással és egymást kerülő tekintetekkel találkozunk, elnyújtva a magukba burkolózott párok megunt életének ábrázolását. Bencét a haltenyésztés és a ház körüli élet láthatóan leköti, míg a nő, folyamatosan telefonját lesve a külvilág jeleit várja, és az sem dobja már fel, hogy egy vacsora után jegygyűrűt kap.

Elhidegült kapcsolatban él Janka (Kiss Diána Magdolna), aki egy nap  végzetesen eltűnikForrás: Origo

Ebben a csöndben „tűnik el" végzetesen Janka, és bukkan fel váratlanul a vidékfejlesztési pályázat írója, Nóra (az Európai Filmdíjas Borbély Alexandra), de valójában a változások arra szolgálnak, hogy Bence elkezdjen szembenézni önmaga és a családja kibeszéletlen múltjával. Nagyon bátor rendezői attitűd, ráadásul első nagyjátékfilmjét készítő Felméri Cecíliától, hogy a szavak és a történések szintjétől teljesen elrugaszkodva, metaforikus képekkel és a főszereplők gesztusaira hagyatkozva vezet a mélyen eltemetett titkok univerzumába.  És még csak nem is azért, hogy megismerjük ezt a múltat, hiszen mondattöredékekből és elszólásokból tudunk meg részleteket a család életéből, hanem magáért az útért, amit a film állítása szerint meg kell járni a főszereplőnek, hogy a spirálból kikerüljön. Nagyon finom, de egyértelmű jelképekkel dolgozva, végig kijelentő mondatban beszél a Spirál. Nem ad létjogosultságot a jelennek, ameddig a múltat - legyen az az előző párkapcsolat, a rég elvesztett, rejtélyesen eltűnt édesanya, vagy feltehetően a tóban meghalt édesapa - nem hozzák a felszínre.  Hiába égeti el a nő ruháit és pótolja az újonnan érkezett lánnyal, álmaiban és vízióiban tovább gyötrik a feldolgozatlan viszonyok.

Bence (Bogdan Dumitrache) küzdelme a jéggel és az eltemetett múltjávalForrás: Origo


A főszereplő, Bence családi hagyományt követ, amikor a szőnyeg alá söpri, vagy egy szóval elintézi: „elment" a fájdalmasan végződő kapcsolatokat, és ha a szavak szintjén alig nyilvánul meg ez a lelki folyamat, a tó megvastagodott jegével és a természettel vívott küzdelmei valójában a belső tusáit példázzák. 
A környezet és a titokzatos múlt megteremti, hogy egy- egy jelenet erejéig a thriller eszközeivel is éljen a rendező, a gyötrő látomások, Réder György operatőr festői képei, alkalmasak arra, hogy feszültséget tartsanak a nézőben. 
A film második felében fokozatosan távolodunk el a párkapcsolatok kérdéseitől, és válik minden másnál érdekesebbé a főszereplő önmagától is elzárt belső világa. A film bravúrja nemcsak a pontos arányérzék, de a belső út olyan mértékben átgondolt és kidolgozott ábrázolása, amelynek a végén a néző a főszereplő perspektívájába kerülhet.