Színház vagy műemlék, avagy őszinte gondolatok az Operaház épületéről

A felújítás alatti Operaház. Layher állványok segítségével szépül az Opera.

Ókovács szerint az opera  - 179. levél   Kedves Néném, értem az aggodalmát. Amit Kegyed lát, az egy felállványozott gyönyörű műemlék, egy elhúzódó projekt és egy főépülete nélkül darvadozó? kecmergő? nyugalmat mímelő? intézmény. Értem, és a kétségeit is, amellyel félti Ybl Miklós főművét. Hadd írjak erre pársoros választ legalább, meg úgy általában is, hogy egy színház vajon tényleg színház-e inkább, vagy műemlék?

Azt mondják, Ybl nem volt sokbeszédű ember, gyakran idézik mondását: „Míg elmagyarázom, meg is csinálom." Ő egyrészt nem tudhatta akkor, az elején, hogy élete főművét építi, hisz tengersok megbízást teljesített, és az benne volt a levegőben, hogy egyszer Parlamentet is kell majd tervezni. (A pályázat végül 1883-ban zajlott, amikorra már az Operaház szinte készen állt.) Ybl nem rogyott térdre saját nagysága előtt, nem eltartott kisujjal és áhítatos nagyítóhasználattal, szakrális csendben tervezte Magyarország addigi legnagyobb színházát (majd a Népopera, a mai Erkel haladja meg méretben): a bő tíz éven át húzódó operaházi munkálatok első felében - mintegy fél kézzel - megoldotta a Várkert Bazárt is, a másik felében pedig átvette a szintén nem óvodai feladatot, a beomlott kupolájú, visszabontásra ítélt Szent István-bazilika építését/átépítését. Aláhúzom újra: tehát mindezeket úgy, hogy nemcsak tervezte, de művezette is az Operaház munkálatait. Ehhez a kihíváshoz érdemes hozzágondolni, miféle liftekkel, darukkal, fecskendező eszközökkel, anyagszállító masinákkal, és amire biztos kevésbé gondolna Néném is, miféle munkaterület-megvilágító készülékekkel rendelkezünk mi ma, és mifélékkel bírhattak ők, az 1870-es, 80-as évek fordulóján? Hát, gyakorlatilag semmilyennel. Alig valamivel, csigákkal, lovakkal, ívlámpákkal, s ez az eszköztelenség a mából visszatekintve a művezető dolgát is rémesen nehezíti, meg persze az embereiét is.

A felújítás alatt álló Magyar Állami Operaház Forrás: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Ybl épületét, persze, szájtátva nézte a közönség és a világ is, számos újítást épített bele, ezekkel most nem foglalkoznék. És gyönyörű is volt, a mester kedvenc és névjegyszerű stíljében, tehát a reneszánsz vonásaival felruházva. És mégis: három évtized se telt belé - mintha most 1993-ról beszélnénk! - a kormányzat engedélyével egy ifjú erdélyi polihisztor, bizonyos Bánffy Miklós gróf és a szintén fiatal, de majd remek színházakat (Veszprém, Sopron) is tervező Medgyaszay István hozzányúlhatott az épülethez. Olyasmiket csináltak, méghozzá elképesztő, 6 hónapos időtávban, design & build, vagyis a munkálatokat közben megtervezve, amit ma tettetett hátrahőköléssel illik fogadni. Praktikus dolgokhoz fogtak: itt kinyitottak, ott bezártak, azt nagyobbították, amazt kisebbítették, egy levélben ezeket nehéz magyarázni, szemléltetni kellene. Majd egyszer, máskor. Néném most elégedjen meg annyival, hogy 1912-re eltelt az ahhoz szükséges idő, hogy „a lakótelep közönsége kitapossa a maga vágyott ösvényeit". Vagy mondok szentebbet: hogy Erkel a kései vegyeskari transzpozícióban már értékelje, hogy a népek milyen fekvésben képesek valóban elénekelni a Himnuszt, s hogy azt mennyi pontozással (verbunkkal) szeretik megtenni. Eljött az idő tehát az igazításra. Hogy az Operaház esetében is kiderüljön, az Ybl-laboratóriumban kitalált igények és szokások a való életben hogy váltak be, hogy alakultak – és eltelt annyi idő, hogy a világ is nagyot változzon hozzá.
Ybl még nem merte az egész házat villamosítani. Nehéz belegondolni, de akkor, 1880 táján, még nem látszott eldőlni a gáz és a villany versenye. Két kezdetleges induló közül nehéz volt a választás. Medgyaszay korában ez már nem téma, nyomás mindent villamosítani – mármint a világítást, másról még nem lehetett szó. Ezt a két nagy embert, Bánffyt és Medgyaszayt, meg az őket megbízókat (még nem Tisza István kormánya, hanem Héderváryé) nem változtatta sóbálvánnyá az Ybl-palota csodája, hanem mertek lépni a használhatóbb, korszerűbb, üzemeltethetőbb Operaház érdekében. És még akkor is igazuk volt, ha némely döntésüket épp ma csináljuk vissza – más korban élünk megint, kérem szépen.

A felújítás alatti Operaház. Layher-állványok segítségével szépül az Opera Forrás: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Miért is jövök ezzel? Nénémnek tudnia kell, hogy a magam részéről a bécsi típusú korszerűsítés híve vagyok. Amikor 2011 őszén elért a megtisztelő és nehéz feladat, mármint az Opera vezetéséé, pontosan tudtam, hogy nekem már muszáj lesz ennek az elaggott technikájú háznak a rendbe szedésével foglalkozni. Azért kezdtük az Erkellel, mert az volt bezárva, de azért is, mert egy visszanyitott és bejáratott Erkel Színház működhet csak az Operaház mentőcsónakjaként, ha majd azt kell bezárni. Szűk négy éve volt erre az Erkelnek, hozta is a formáját becsülettel – akarom mondani, a kollégák energiája és verejtéke által sikerült a közönségben szunnyadó Erkel színházi nosztalgiát felébreszteni. 1,1 millió fizető néző azért már valami, pár szezon alatt.

Az Erkel Színház épülete Forrás: Magyar Állami Operaház

Ez alatt abban reménykedtem, hogy amint a bécsi Opera 1955 óta nem állt le, nem hagyott ki legalábbis szezont, úgy tudunk majd mi is eljárni. A Ringen lévő nem különösebben szép, viszont hatalmas, a mienkhez képest főleg auditóriumon kívüli tereiben feltűnően hatalmasabb Operát a második világháborúban rommá bombázták. Mit ad Isten, pont addig tartott a rendbetétele, ameddig a szovjetek ott tartózkodtak. Amint elhagyták Ausztriát, a színház kinyitott, és visszavette azonnal a világ egyik, ha nem a legjobb operaházának szerepét. Persze, hogy nem szeretné bezárni magát: kapitális bevétel, presztízs, vonzerő az országnak és a fővárosnak! Ezért ott, a bécsi Operában minden esztendőben jó előre tervezett módon - hogy is lehetne másként! - felújítanak valamit.

A bécsi Operaház épülete Forrás: robertharding/Ellen Rooney/Ellen Rooney

Egyébként van ám erre magyar példa is: a pesti Parlamenten, amelyet végül Steindl Imre pályázata nyomán építettek meg, a legutóbbi időig folyamatosan dolgoztak úgy, hogy közben némi szervezéssel, de ülésezni tudott a Tisztelt Ház. (Egész addig, míg 2011-ben nem vettek nagy lélegzetet, és nem oldottak meg minden problémát egy ütemben – most élvezhetjük ennek eredményét.)
Nos, valami ilyesmi történt velünk is. Az Opera által 2014 táján benyújtott első tervezet három rövidített évaddal, és közte a hosszú nyarakon három ütemre szétszedett beavatkozással számolt – és csak korszerűsítéssel, sőt, szó szerint „részleges korszerűsítéssel". Akár azzal is, hogyha nem lehetséges egyetlen ütemben, fél év alatt cserélni az „NDK-fejlesztésű" színpadgépezetet, akkor a következő rövid szezonban nem mozdulnak meg a színpadon keresztben fekvő csíkok, az úgynevezett utcák (12x3 méteres, emelkedni és süllyedni képes felületek), hanem megvárják a következő évet. Volt már ilyen 1979-ben, most is kibírtuk volna. A kormányzat viszont másként gondolkodott, alighanem éppen úgy, mint a Kossuth tér esetében. A 2017 nyári programozott leállítás után a teljes felújításról döntött.

Kívül-belül felújítják az Operaházat Forrás: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Nem titkolom, nem is lehetne, mekkora gond állt ezzel elő – az öröm mellett. Éveket áthidalni a legnagyobb magyar kulturális intézménynek, amely nem múzeumi tárgyakat pihentet, hanem 1500 ember, művész, munkatárs és sok gyerek foglalkoztatását és karrierjét megóvni/megoldani köteles, nagyon nem egyszerű – és a szituációt a Covid másfél éve finoman szólva sem tette könnyebbé. Nem mentőcsónak kellett ide, hanem valóságos Noé-bárka: ezt a célt teljesíti legelőször is a sok operás kolléga munkájával, de csak elkészült a széles körben még érdemtelenül nem ismert Eiffel Műhelyház.
Az Eiffel is műemlék persze, ám messze nem azonos a mérce. Az Ybl-palota kiemelt műemlék, nem ipari, és ha már abban a szerencsében részesült, hogy tetőtől a pincéig mégis megújulhat, terítékre kerül a színház vagy műemlék kemény kérdése. És az is tény, hogy hatalmas könnyebbség lesz az most, hogy tíz évig akár hozzá sem kell nyúlni a drága épülethez, utána viszont – üzenem a későbbi vezetőknek – biztos a bécsi taktikával kellene tovább haladni, hogy ne érje (1955-tól számolva) 70 év alatt 8-9 év veszteség ezt a műfajaiban egyetlen magyar intézményt – Béccsel és önmagával szemben, mert az Operaház, bizony, pótolhatatlan más épületekkel. Nem szabad még egyszer ennyire leamortizálni, apránként kell foglalkozni vele, ez, azt hiszem, ma már mindenki számára világos, aki a kérdéssel foglalkozott.

Felújítás alatt a Magyar Állami Operaház Forrás: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Néném, nem tudok mást mondani: nálam akkor is a színházi működés van elöl, ha pontosan tudom, milyen fontos a turistaforgalom. Két éve vettük vissza egy 2009-es, tízéves határidejű szerződésből az operaházi turistavezetést, és már az első félévben, a vírushelyzetig négyszeres bevételt produkált az Opera, tehát az állam számára. De ha az a kérdés, legyen-e rendes, korszerű világítása az Operaház színpadának, mert akkor látszanak a fényszórók vetőcsövei, az a válaszom: természetesen! Nem turisták telefonjai számára dolgozunk, hanem a nézőink élményéért – elsősorban. Ha a próbatermek, öltözők, egy színpadi átjáró kérdése felmerül: természetesen akkor is a működés oldalán állok, ha az eredeti Ybl-rajzokon nem úgy volt.

A felújítás alatt álló Magyar Állami Operaház Forrás: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Kérem, ne ájuljon el, de még olyan is előfordult ám, hogy Ybl sem a saját rajzait építette meg! És ha ő gázzal világított, nekünk jó lesz azért a villany, mint Medgyaszaynak, akinek, ahogy említettem, egyébként néhány döntését éppen Ybl pártjára állva csináljuk vissza. A mellékhelyiségről se dekoratív terv, se fotó nem maradt, de ugye, nem lesz baj, ha a mai kényelmet szolgálja ki? Vagy ha klimatizált a beltér, és nem szekéren szállított jégtömbökkel próbálkozunk a ciszternákban, mint eleink itt is, az emlegetett Parlamentben is. De hát ez az élet: amit akkor Ybl cselédvárónak épített, azt már Bánffyék is kibontották ruhatárnak. És tudja mit? Akkor hű az ember igazán Ybl Miklóshoz, ha egynémely apróságban – nem látványos, nagy döntések ezek, apróságok – éppen őellene megy. Hisz ő sem műemléket akart létrehozni, hanem egy színház, egy Magyarországon sosemvolt operaház felépítése vezette – egy olyan telken, amelyre különben biztos nem lett volna szabad ilyet felhúzni, olyan szűk. Podmaniczkynek igaza volt abban, hogy határozott döntéssel kijelölte végre a totojázás végét, és vele az Operaház helyét – csak hát nem volt az optimális. De nem azért, amit naplójában ír, hogy „arra a környékre ő is csak kibiztosított pisztollyal jár", hisz ezt a problémát megoldotta az élet. Ám a hely nem lehetett nagyobb, körbeépített térségbe került az operapalota. De ha már így alakult, Ybl pontosan értette, hogy ahol oldalszínpadok el nem férnek, ott a színpad mélységét kell növelni: ez a mai működtethetőség garanciája, ez a színpadmélység, hisz valahol kell tárolni a következő, vagy épp lejátszott felvonások zsinórba be nem köthető építményeit. Kevesen tudják, elképzelni is nehéz, de az Operaház színpadának alapterülete kétszerese a nézőtérének, és a zsinórpadlás révén akkora kubatúra ez, hogy a teljes színpadi légköbméterszámba a teljes Vígszínház épülete elférne! A Vígszínház – az Operaház színpadán! Ezért a felismerésért, és az épület díszítéseiért, arányaiért kell Yblt tisztelni, és elengedni azokat a jelentéktelen dolgokat, amelyek viszont a mai korszerű operai működésnek gátjai.

Felújítják a Magyar Állami Operaházat Forrás: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

Ahogy a parlamenti ülésteremben se lehet korhű, steindli értelemben vett szavazótáblát építeni, és az elnöki pulpituson is monitor áll, nem palatábla, úgy kér magának létjogosultságot egy XXI. századi operaház működése, amelynek ruháját viszont Ybl Miklós tervezte, és arra nagyon vigyázni is kell. Ja, és ha már Himnusz: Kölcsey még egy „d"-vel írta kezdősorát, mi, az utókor már így: „Isten, áldd meg a magyart!" Ennyi történik, de ennyi történjen is Ybl remekével ugyanúgy!
Ami ami, az az! A katonamondás is igaz ide. Az Operaház – operaház. Vagyis: színház. Tisztelt műemlékisége azután következik, de rögtön.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója Forrás: FORRÁS: MTI/ILLYÉS TIBOR

Bízom abban, hogy a hosszú várakozás jövő tavasszal elnyeri értelmét, és Néném minden aggodalmát eloszlatja majd az eredmény. Ybl idejében 10 évig épült, Berlin a minap is 8 esztendeig építette/rekonstruálta a sajátját. Az építők az utolsó félévre fordulnak rá négy év után, nagy hajrá kell, de reméljük, szép lesz (mit szép, gyönyörű!), és ami nekünk, mondjuk így, legalább ugyanolyan fontos: jó is!

„Zsú átvétá, kák szálávej létá!"

Üdvözli

Szilveszter

2021. május 19.