A Müpába látogató világsztárokkal jelentkezik a Budapesti Wagner-napok

Michael Volle
Vágólapra másolva!
Wagner művészetével találkozni mindig ünnepi élmény, akár a Müpa színpadán, akár otthonunk kényelmében történik. A Budapesti Wagner-napok június 13. és 20. között e kettőt ötvözi: a fesztivál nemzetközi sztárénekesek közreműködésével élőben közvetített, operarészletekből összeállított koncertekkel, dalesttel, valamint a 2019-ben felújított Nibelung gyűrűje tetralógia felvételének első nyilvános közzétételével várja a nézőket a Müpa Home online közvetítéssorozat részeként.
Vágólapra másolva!

A fesztivált nyitó június 13-i koncert Wagner-varázs I. címmel a szerző alkotói terméséből válogat: A nürnbergi mesterdalnokok, a Lohengrin és a Trisztán és Izolda kerülnek terítékre a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek közreműködésével, a Wagner-napokat a Müpa égisze alatt életre hívó és kezdetek óta vezető Fischer Ádám irányításával. Két megunhatatlan szépségű kedvenc, A nürnbergi mesterdalnokok nyitánya, valamint a Trisztán és Izolda két kultikus részlete mellett a Lohengrin teljes II. felvonása, valamint III. felvonásának 1. és 2. jelenete szólal meg a Wagner-napok nézői számára jól ismert, világhírű énekesek hangján. A Lohengrin ártatlan lelkű hősnőjét, Elzát a német szoprán, Annette Dasch jeleníti meg, a sötét varázslónő, Ortrud a svéd Iréne Theorin hangján kel életre, gonosz társát, Telramundot a lengyel basszbariton Tomasz Konieczny alakítja, míg Parsifal fia, a grál lovag Lohengrin szólamát a dán tenor, Magnus Vigilius énekli. Iréne Theorint ezen az estén nemcsak Ortrudként, de Izoldaként is hallhatjuk: a Müpa Ring-ciklusainak lelkesen csodált Brünnhildéje kölcsönzi orgánumát a zenedráma női főhősének is.

Irene Theorin Forrás: Chris Gloag

A fesztivált az utóbbi években rendre visszatérő új szín ismét gazdagítja: június 14-én a jeles német bariton, Michael Volle dalestjét hallhatják az érdeklődők. Az énekest, aki most Wagner és Liszt dalaiból válogat, korábban a berlini Akademie für Alte Musik kíséretével hallhatta a Müpa közönsége. Az 1960-ban született Michael Volle rendszeresen vendégszerepel a londoni Covent Garden, a párizsi Nemzeti Opera, a milanói Scala, a bécsi Staatsoper, a berlini Deutsche Oper és a brüsszeli Théâtre de la Monnaie színpadán. Bayreuthban 2007-ben debütált, sikeres Beckmesser és Hans Sachs. Zongoraművész partnere, az osztrák Helmut Deutsch már számos alkalommal lépett a Müpa pódiumára nagy énekesek társaságában, mindannyiszor csodálatra késztetve a közönséget.

A képre kattintva galéria nyílik!

Michael Volle
Irene Theorin
Gerhard Siegel
Fischer Ádám
Fischer Ádám
Michael Volle
Irene Theorin
Gerhard Siegel
Fischer Ádám
Fischer Ádám
Michael Volle
Irene Theorin
Gerhard Siegel
Fischer Ádám
Fischer Ádám

A nyitókoncert egyenrangú folytatását, amely ugyancsak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán zajlik, június 16-án követhetik élőben a nézők. A Wagner-varázs II. című koncerten a szerző két, merőben eltérő műfajú alkotásából látható összeállítás: A bolygó hollandi fontos pillanatai, valamint a Trisztán és Izolda II. felvonása hangzik el olyan énekesek tolmácsolásában, mint a szoprán Catherine Foster és Simone Schneider, a mezzoszoprán Schöck Atala, a tenor Gerhard Siegel és Corby Welch, a basszbariton Albert Dohmen és Tomasz Konieczny. Fischer Ádám Wagner-vezénylésének költőisége, ereje, sodra a Müpában eddig egy-egy estén mindig egyetlen mű keretei között ragadta magával a hallgatót – a mostani Wagner-varázs hangversenyeken számos műben tehetünk kirándulást kalauzolásával.

Fischer Ádám Forrás: Csibi Szilvia

A Budapesti Wagner-napok A nibelung gyűrűje 2019-ben átalakított koreográfiával és tizenhat órányi vadonatúj mozgóképes anyaggal felújított négy előadásával zárul. A Hartmut Schörghofer rendező által megalkotott Ring felfrissített változatának HD minőségben rögzített felvételeit június 17. és 20. között első alkalommal közvetíti nyilvánosan a Müpa.

Az ingyenesen, regisztráció nélkül megtekinthető, német nyelven zajló előadásokat magyar – illetve a Müpa angol nyelvű honlapján angol – feliratozással közvetíti a Müpa. Az intézmény célja, hogy a tavalyi, online zajló fesztiválhoz hasonlóan idén is új rajongókat szerezzen a páratlan budapesti Wagner-élménynek a világ minden pontjáról.

A Müpa Home online közvetítései a Müpa hivatalos YouTube csatornáján és a Müpa Home oldalán érhetők el.

2021. június 13., 19:30 / Wagner-varázs I.

2021. június 14., 19:30 / Michael Volle dalestje

2021. június 16., 19:30 / Wagner-varázs II.

2021. június 17., 18:00 / A Rajna kincse

2021. június 18., 18:00 / A walkür

2021. június 19., 18:00 / Siegfried

2021. június 20., 18:00 / Istenek alkonya