Kodály, Lajtha és Pilinszky öröksége a fókuszban

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei Nonprofit Kft. 2021/2022-es koncertévadot bemutató sajtótájékoztatója. 2021. július 9., péntek,
Devich Márton a Magyar Rádió Művészeti Együttesei új ügyvezetője, 
Papp Dániel, MTVA vezérigazgató
Vásáry Tamás, a Magyar R
A Magyar Rádió Művészeti Együttesei Nonprofit Kft. 2021/2022-es koncertévadot bemutató sajtótájékoztatója. 2021. július 9., péntek, Devich Márton a Magyar Rádió Művészeti Együttesei új ügyvezetője, Papp Dániel, MTVA vezérigazgató Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfónius Zenekarának örökös tiszteletbeli főzeneigazgatója Kovácsa János, a Magyar Rádió Szimfónius Zenekarának első állandó karmestere Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója Dinyés Soma, a Magyar Rádió gyermekkórusának vezető karnagya
Vágólapra másolva!
A járványhelyzet nem kedvezett a Magyar Rádió Művészeti Együttesének sem, az izgalmasnak ígérkező új évad azonban mind a zenészeket, mind a közönséget kárpótolja majd: a 2021/2022-es szezonban mások mellett Kodály Zoltán születésének száznegyvenedik, Lajtha Lászlóénak százharmincadik és a Pilinszky Jánosénak századik évfordulójáról is megemlékeznek majd.
Vágólapra másolva!

A magyar zene lesz a fókuszban a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek (MRME) új évadában - hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón, ahol Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója elmondta, a rádió együttesei nehéz időszakon vannak túl, ugyanakkor a művészek megmutatták, hogy igazi közösséget, családot alkotnak, és jól helyt álltak. Hozzátette: a Szimfonikus Zenekar, az Énekkar és a Gyermekkórus új otthona az Opera Jókai utcai bázisa lesz, a közmédia pedig ezután is biztosítja az MRME világszínvonalú működéséhez szükséges feltételeket.

A következő évad pedig igencsak izgalmasnak ígérkezik: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tiszteletbeli örökös fő-zeneigazgatója, Vásáry Tamás a zene világnapján, október 1-jén egy vérbeli magyar estet dirigál, de a karmester Brahms-sorozatra is készül, amelynek jövő évi márciusi koncertjén a Zenekar koncertmestere, Oláh Vilmos játssza a Hegedűversenyt.

Vásáry Tamás szívéhez különösen közel áll a német zeneszerző, miként a sajtótájékoztatón fogalmazott, Brahms alkotta meg a "legszerelmesebb zenét", a sorozatban pedig a legfontosabb művei hangzanak el.

Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együttesei új ügyvezetője és Vásáry Tamás karmester Fotó: Hirling Bálint - Origo

Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója hozzátette:

Kodály Zoltán születésének száznegyvenedik és Lajtha László születésének százharmincadik évfordulóján számos előadás mellett az Énekkar Lajtha-Kodály hangzó összkiadást készít.

Az első Lajtha-emlékest januárban lesz a Jézus Szíve Jezsuita Templomban. Koncertet adnak az Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva a Bazilikában, ünnepi koncerttel köszöntik hetvenedik születésnapján Kovács János karmestert a Müpában, lesz Újévi Nyitány Medveczky Ádámmal, Cziffra-év gálakoncert Balázs Jánossal, Virtuózok-est, valamint karácsonyi koncertek az Énekkarral és a Gyermekkórussal.

Kovács János, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar karmester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy október 16-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Bruckner 9. szimfóniáját is dirigálja, decemberben a Zeneakadémián Smetanát és Janáceket vezényel.

Devich Márton újdonságként kiemelte, hogy a vidéki ismétlő hangversenyek lesznek Miskolcon és Kecskeméten,

szeptemberben részt vesznek a rangos bukaresti Enescu Fesztiválon, decemberben spanyol turnéra indulnak, és novemberben, valamint jövő májusban José Curával játszanak a Müpában, előadva a Bajazzókat, valamint Cura saját Requiemjét.

Az Énekkar karigazgatója, Pad Zoltán a Sapszon-bérletről beszélve megemlítette, hogy egyrészt pótolják a tavaly elmaradt koncerteket, másrészt Florian Helgath vendégkarnaggyal német műsort adnak elő, december 15-én pedig francia műsorral jelentkeznek, benne Saint-Saëns Karácsonyi oratóriumával. Hozzátette: az Énekkar 2021-2022-ben Lajtha László valamennyi vokális művét előadja, akárcsak Kodály vokális termését.

Dinyés Soma, a Gyermekkórus vezető karnagya elmondta, hogy szeptember 27-én a Zeneakadémián lesz az évadnyitó előadásuk, és megtartják szokásos karácsonyi koncertjüket is. Ők is ott lesznek José Cura két budapesti fellépésén, és közös műsoruk lesz a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, valamint a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekarral.

Az MRME új évadában karmesterként fellép Carlo Montanaro, Kobajasi Kenicsiro, Ricardo Frizza, ifj. Sapszon Ferenc, a fiatalok közül Farkas Róbert és Káli Gábor, a közreműködő művészek között lesz Varvara, Várjon Dénes, Balog József, Fejérvári Zoltán, Rohmann Ditta, Banda Ádám, Kokas Dóra, Pusker Júlia, Balogh Ádám.

Devich Márton az elmúlt szezon kapcsán megemlítette, hogy

a pandémia alatt tizenhárom alkalommal szerepeltek az M5 képernyőjén, koncertközvetítésüket átvette a RAI, a BBC és a WDR is. Hozzátette: nő a stúdiófelvételek száma, sikeres a Variációk kamarazenére sorozatuk, Vásáry Tamás streamelt Mozart-koncertjét pedig több mint tizenhatezren tekintették meg.

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei Nonprofit Kft. 2021/2022-es koncertévadot bemutató sajtótájékoztatója, 2021. július 9., péntek, Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együttesei új ügyvezetője; Papp Dániel, MTVA-vezérigazgató; Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonius Zenekarának örökös tiszteletbeli fő-zeneigazgatója; Kovács János, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első állandó karmestere; Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának karigazgatója; Dinyés Soma, a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya Fotó: Hirling Bálint - Origo

A következő évadban az idén száz éve született Pilinszky Jánosról, a huszadik század magyar irodalmának megkerülhetetlen alakjáról is megemlékeznek, akinek költészete a halála óta eltelt évtizedekben sem veszített erejéből, katartikusságából.

Az évforduló alkalmából a Magyar Rádió Művészeti Együttesei Nonprofit Kft. pályázatot hirdetett magyar és határon túli magyar zeneszerzők számára, korhatár nélkül, zenemű komponálására. A pályaműveket Pilinszky János A nap születése című meséje szövegrészleteinek felhasználásával kell megalkotni, a győztes kompozíciót nemcsak bemutatják majd az évad során, de rögzítik is.

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a következő évadra öt bérletet hirdet meg: Vásáry Tamás Brahms-sorozata a Zeneakadémián lesz, akárcsak a Dohnányi-bérlet előadásai, a Lehel-bérlet a Müpában, az Anno Sacri-bérlet a Szent István-bazilikában és a Mátyás-templomban, és az utóbbi lesz a helyszíne az Énekkar Sapszon-bérlete három estjének.