186. levél

Édes Néném,

próbáljunk meg ügyet sem vetni a negyedik felvonás, akarom írni: a negyedik hullám kérlelhetetlen bekövetkeztéről szóló hírekre, mert ha azt tennénk, olyan apátiába süllyedne az előadó-művészet, amit tényleg senkinek sem kívánok. Leállna a tervezés, a tervezgetés, anélkül viszont nincsenek célok, nincs élet. Az Opera elszánt, aki oltott, aki nem, mi megyünk megint mindaddig, amíg a jogszabályok lehetővé teszik. Ennek szellemében és reményében folytatom a következő évad vadonatúj produkcióinak bemutatását – ma egy igazán különös ínyencfalat van soron!

GLASS: VESZEDELMES ÉDEN. Amilyen praktikus alkotás és produkció ez a Barta Dóra által színpadra vitt mű, annál bonyolultabb mint cím. Szó szerint: a címét elvileg csak franciául írhatnánk le: Les enfants terribles. A darab ugyancsak bonyolult jogdíjaival foglalkozó ügynökség legalábbis ezt írta: „Unfortunately, we can't grant permission because the Cocteau estate does not permit the title of the staged piece to be translated, in any circumstances. Very sorry we can't be of help here." (Sajnos, semmiképp nem tudnak engedélyt adni a cím lefordítására Jean Cocteau – az alapregény írója – megkötései miatt, bocs.) No, de hát ez az ügy ennyivel nincs lefutva, hisz egyrészt valahogy mégiscsak értesítenünk kell a nézőket arról, mit játszunk (vajon adott esetben egy kínai, koreai, izraeli vagy orosz írásjelekkel készült művet is ennyire esélytelenül kellene propagálnunk?), ráadásul a százalékos jogdíjak alapját is a bevétel képezi, szóval, ha a nézők nem tudhatják meg, mi az, ami megy a színpadon, végül a jogtulajdonosok bevétele is nullaközeli élmény lesz.

Forrás: Magyar Állami Operaház

Van tehát a praktikum, amelynek mentén mégiscsak közösek az érdekeink, és van még az adott ország – Magyarország – saját jogi környezete, ahol úgyszintén nem lehet bármit. Ennek a két szorításnak a metszetében kell nekünk léteznünk, márpedig létezni jó, tehát törekszünk az élhető kompromisszumra. A korábbi könyvkiadások alapján igenis él a Vásott kölykök magyar cím, de ettől végül elment a kedvünk, mert ma már annyira nem fedi a jelző azt a családi problémák nyomán sorsszerűen előtörő ifjúsági tragédiát, amit ez a mélyen pszichologizáló és egyúttal nagyon szomorú írásmű bemutat. Adódott egy másik magyar könyvcím, amelyet egy újabb kiadáshoz anno valahogy jogosíthattak, az a bizonyos Veszedelmes éden, ez már jobban illik a műhöz és a produkciónkhoz is.

És akkor eszembe jutott egy jogszabály, amely húsz éve nagy vihart kavart. Akkor a kormányzat megpróbálta fékezni a teljesen elidegenítő feliratvilágunkat, azt hiszem, leginkább az elvadult anglicizmusok akadályozására készült a törvénymódosítás, ami egyenesen kötelezővé tette az idegen nyelvű feliratok mellé a magyar fordítás kihelyezését.

Forrás: Magyar Állami Operaház

Így szól az inkriminált rész:

2001. évi XCVI. törvény - a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről

1. § (1) Magyar nyelven kiadott sajtótermékben, magyar nyelvű rádió-, illetve televízióműsorban, továbbá szabadtéri reklámhordozón közzétett, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvényben (a továbbiakban: Grt.) meghatározott gazdasági reklámban a reklám szövegét, ideértve a jelmondatot (szlogent) is – a vállalkozás neve, megjelölése, illetve az árujelző kivételével –, magyar nyelven meg kell jeleníteni, függetlenül a közzététel módjától.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott követelmény teljesíthető úgy is, hogy – ugyanazon reklámban – az idegen nyelvű szövegen (szövegrészen) kívül annak magyar nyelvű megfelelőjét is megjelenítik, legalább ugyanolyan jól érzékelhetően, valamint legalább ugyanolyan méretben, mint az idegen nyelvű szöveget (szövegrészt).

Tartok tőle, kedves Néném, hogy nem ezt a magyar törvényt tartották és tartatták be legkeményebben az utóbbi két évtized hatóságai, hisz ma még inkább mindent elborít az angol és más nyelvű feliratok fordítatlan özöne. Mi viszont úgy okoskodtunk, hogy plakátjaink, egyéb felületeink gazdasági reklámnak minősülnek, tehát biztosítanunk kell a magyar nyelvű hozzáférést a mű címéhez. (Tudom, van néhány olyan – leginkább filmes – opusz, amely mégis angolul honosodott meg, leginkább musicalcímek, de a Hair vagy a West Side Story angol-amerikai nyelvi beágyazottsága idehaza más, mint egy francia jelzős szókapcsolaté, és emlékeim szerint még a Grease mellett is sokáig beszoktatott magyar verziója, a Pomádé – viszont nem összekeverendő a Ránki-operával...)

Forrás: Magyar Állami Operaház

Egy szó mint száz, természetesen a jogtulajdonosok által igényelt francia cím hangsúlyos szerepeltetése mellett ott áll kreatívunkon kisebbel szedve a magyar verzió is, a tartalmilag pontosabb Veszedelmes éden. A produkció megfelel egy másik, úgyszintén szokatlan műfaji követelménynek is, nevezetesen, hogy balett-opera legyen: minden énekes szereplő rendelkezik táncos énnel is. Tulajdonképpen úgy kellett színpadra állítanunk parancsra, ahogy anno a West Side Storyval magunktól tettük: elénekelve és eltáncolva is tisztességgel legyen – ezt akkor a partner New York-i ügynökség nem díjazta, és 20 telt házas előadás (35 ezer néző) után nem adta többet a Bernstein-jogot. Ezt bizony, ma is nagyon sajnálom.

Glass műve pedig ezt egyenesen kiköveteli: magas színvonalú éneklés és míves balett a zeneszerző számára már világos, hogy nem egyesülhet azonos szereposztásban. Ezért is kértük az előadás megalkotására Barta Dórát, aki táncművészként, koreográfusként és rendezőként is sikerrel próbálta ki magát. A díszlet szenzációs, a produkció megkapó, a zene pedig a Philip Glass-védjegy, a folyamatos ismétlés, a zenei repetíció eszközének dacára szép és élvezetes – az pedig igazi bravúr, hogy a zenekari árokba helyezett három zongora szólaltatja meg a szerző eredeti szándéka szerint. (Tóth Sámuel, Kálvin Balázs és Zsoldos Bálint játsszák a szólamokat komoly koncentráltsággal, Dobszay Péter vezényletével.)

Forrás: Magyar Állami Operaház

Drága Néném, de rég is volt, még valamikor 1988 őszén, amikor megismerkedtem a számomra első Glass-zenével, a Koyaanisqatsi (Kizökkent világ – na, ezzel is sokra mennénk, ha ez a hopi indián prófécia nem lenne legalább így lefordítható!) film muzsikájával. Mennyire ugyanaz ez is, és mégis a szűknek tűnő eszköztár mennyi lehetőséget ad, utánozhatatlan fokozások mellett, amelyekkel ugyancsak híres kollégája, Hans Zimmer is folyton él, lásd Interstellar (Csillagok között – itt már nem teszek megjegyzést sem...).

Fura a Veszedelmes édenről mint bemutatóról írni, hisz valójában bemutattuk, az Opera DigiTárában is szerepel a 2020. novemberi dátum a mű teljes adatlapjával, de közönség az ismert okok miatt akkor már nem láthatta. És – hogy megint az eset különösségét hangsúlyozzuk – a produkciót streamelni se lehetett a merev jogtulajdonosi álláspont miatt, így tehát a „premiert" csak az Opera vezetősége és maga az alkotói stáb láthatta, senki más. (Azt sem, ahogy Ódor Botond, a fiatal énekes pár nap alatt beugrik a terjedelmes tenorszerepbe...) Így hát nem lehetett mást dönteni, mint azt, hogy új, igazi premiert rendelünk ehhez a magyarországi bemutatóhoz, az első Glass-operabemutatóhoz hazánkban: nos, így került a tavalyi „előadás" dacára 2021 őszi bemutatók közé is e cím, a Veszedelmes éden. Már csak az kell hozzá, hogy a járvány kegyes, a közönség bátor, az Opera stábja pedig egészséges legyen...

Forrás: Magyar Állami Operaház

Két kis gyermekdarabunk és a Hoffmann meséi premierjeivel folytatom legközelebb az Újranyitó évad bemutatóinak taglalását.

„Zsú átvétá, kák szálávej létá!"

Üdvözli

Szilveszter

2021. július 11.