Augusztus 1-én Zsófiára és három lányára emlékezik a keresztény naptár. Zsófia és három lánya olyan „sosem volt szentek", akik a keresztény évkör egy jelentős pontján hivatottak beteljesíteni a bölcsülés, a miheztartás, a példamutatás erkölcsi feladatát.

A szakrális év hagyományaihoz alakított, máig igazodási pontot adó keresztény naptár évköri elrendezésének egykori oka sokféle volt. Vagy egy adott szentéletű személy halálának, azaz égi mennybemenetelének a valós ünnepnapja volt, vagy az archaikus nagy kultúrák „megkeresztelt" hagyománya szolgált okozatul, hogy az egykori bölcs naptárkészítők a keresztény naptár rendezett részévé alakítsák az ünneplésre méltó eseményt.

Egyben azonban mind közös volt: mindig az évkör kozmikus jelenségeihez, a hónap, az évszak csillagászati eseményéhez igazított szentéletű hős „személyesítette meg" a szakrális év szimbolikus üzenetét, azaz vált egy adott naptári nap névadó „keresztszülőjévé".

Olykor azonban egy „sosem élt szent" volt hivatott betölteni a keresztény évkör egy-egy jelentős pontján a bölcsülés, a miheztartás, a példamutatás erkölcsi feladatát.

Forrás: Origo

Ilyenek személyek voltak Szent Zsófia, és három lánya, Hit, Remény és Szeretet, vagyis Sophia, valamint Fides, Spes és Caritas is. Ők négyen a középkori folklór olyan sosem élt szentjei -, akiknek a hajdani virágzó népszerűsége mégis vetekedett a valóságos naptári társaikkal.

Hogy miért? Mert a szentek évköri „tulajdonsága" és „sorrendje", azaz a keresztény ünnepek naptári elhelyezkedése nem a balga véletlen műve volt. Mert az ég járását, az idő fordulását, és az ahhoz rendelt zodiákus naptári időszak „tulajdonságát" személyesítették meg emberi jellemek, cselekedetek, valóságos emberi erényekkel felruházott hősiességük által...

Ők azok a naptári szentek, akik nemcsak az évről évre ismétlődő sarkalatos naptári napokon - jelen esetben minden év augusztus 1-én -, hanem a világ nagy változásainak pillanatában is mindig igyekeztek felhívni a balga ember figyelmét azokra az erényekre, amelyek képessé tehetik az embert, hogy az életben megkülönböztesse a jó és a rossz elveket, a jó és a rossz cselekedeteket és az azokat megtestesítő, jó és rossz személyeket egymástól.

Zsófia és három lányának mára kissé megkopott női erényalakja egyre inkább újra erkölcsi tükrévé kell, hogy váljék a megtévesztett és egyre mélyebb kétségbeesésben vergődő emberi világnak, amelynek szellemi eltévelyedettsége, erkölcsi romlottsága, emberi szomorúsága és céltalan társadalmi vergődése rámutat, miként él vissza az emberi lélek a Teremtőtől kapott szabad akaratával, ahelyett, hogy „munkatársa" lenne Istennek.

A Bölcsesség erényalakja, Sophia arra figyelmeztet az évkör ezen pontján, hogy vajon érti-e a modern ember, hogy a bölcsességhez vezető út nem mások fölötti uralkodásban, hanem az önuralom nagyságában rejlik

A bölcsesség erénye

„Az önmagunkkal vívott küzdelemben alulmaradni – nem lehet más, mint tudatlanság, az önmagunk fölött aratott győzelem pedig semmi más, mint a bölcsesség" (Prótagórasz)

Az ókori görög filozófus, Platón nevezte meg elsőként a Négy sarkalatos erényt, amely köré a többi erény csoportosul. Mert a négy sarkalatos erény az, „amelyeken úgy fordul meg az ember viselkedése, mint a sarokpántokon". Ezek közül az első, s legfontosabb, a Bölcsesség - hiszen a másik három erény: így az Igazságosság, a Lelki erősség, azaz a Bátorság és a Mértékletesség – a Bölcsességen nyugoszik.

Forrás: Origo

Ezt az antik filozófiai alapvetést emelte át a keresztény morálteológiába a gnosztikus kereszténység egyik legkiemelkedőbb teológusa, az alexandriai iskola Biblia magyarázója Origenész. S ezeket a „sarokpántokat" használta Szent Pál, akinek levelei nyomán Aquinói Szent Tamás keresztény misztikus „toldotta meg" a platóni négyességet a három isteni erénnyel: a Hit, a Remény és a Szeretet, azaz a Fides, Spes és Caritas isteni hármasságával.

Hol volt, hol nem volt Sophia, a bölcs asszony...

Szent Zsófia és leányainak legendája, a kora középkor kitalált, sosem volt szentjeinek a képzelet által életre keltett szüleménye. Mégis arról az örökérvényű erkölcsiségről, arról az emberi nagyságról mesél, amelyben az ember Isten iránti szeretete, a Teremtő tervében való részvétel által képes túllépni az egyéni fájdalmon és szenvedésen, elérve ezzel Isten országát, a soha véget nem érő örök élet beteljesülését.

A bölcs asszony, Zsófia - akinek emberi magaslatai Mária fájdalmához hasonlatosak – a Gótika korában felbukkanó legendájáról a későbbi, Érdy Kódex mesél (1526-27).

Eszerint: Dömötör király a bujdosó Anaklétus pápa tanácsára feleségül vette Manfrédus perzsa király leányát, akinek akkor már három szépséges leánya volt: Fides, Spes és Charitas, azaz Hit, Remény és Szeretet. A keresztény élet mellett elkötelezett család Rómába költözött, ahol Zsófia térítő életet élt, ám Hadrianus császár uralkodásának idején, az akkori római világ nem bánt kesztyűs kézzel a keresztényekkel, s Dömötör király vértanúhalált is szenvedett.

Zsófia - aki nevéhez méltó módon bölcsességgel nevelte leányait -, férje halálának órájában angyali éneket hallott. Az angyal a lányok feje fölé egy-egy aranyló koronát, Zsófia feje fölé pedig hétszer ennyit tartott, annak jeléül, mivel nem fogadták el a szépségük által megbabonázott császár örökbefogadási ajánlatát, ezért nemcsak a leányokra, de Zsófiára - hétszer annyi fájdalmon keresztüli szenvedés és - vértanúhalál vár. A legenda szerint ekkor Zsófia megépíttette az egykori keresztény világ legnagyobb keresztény templomát, a Hagia Sophiát, azaz a Bizánci Birodalom Fővárosának, Konstantinápolynak a nagytemplomát, Rómában pedig 3-szor 7, azaz huszonegy kisebb templomocskát építtetett.

A végzet órájában a gyönyörű lányok mind kéréssel fordultak az Úrhoz. Hit azt kérte, hogy mindenkire, aki őróla megemlékezik, az üdvözülés várjon. Remény a kétségek megszabadulását, azaz a remény éltetését, Szeretet pedig a szent szeretetben való gyarapodást kérte az Úr angyalától a rájuk emlékezőknek. Zsófiára, a hétszer kínzatott bölcs asszonyra pedig - aki hitt az örök életben, reményét az Örök Jóba helyezte, Isten iránti szeretetének köszönhetően, beteljesítve Isten magasabb rendű akaratát - beléphetett Isten országába, hétszer megkoronázva elnyerte az örök életet.

Árpád-házi Szent PiroskaForrás: Origo

A bölcs asszony alakjának nagyságát, jellemének szépségét, erkölcsének méltóságát máig a Hagia Sophia (Sancta Sophia) - az egykori keresztény világ lenyűgöző bizánci épített öröksége, az ünnepnapokon negyvenezer mécses fényét visszatükröző ezernyi aranyló mozaiklapocskával díszített épülete őrzi.

Az „Isteni Bölcsesség Asszonyának" ortodox bazilikáját - amelyben a Jézust tartó Madonna balján bizánci császárnéként trónol, II. János Bizánci császár felesége, Szent László király leánya, Árpád-házi Szent Piroska magyar királylány - Bizánc 1453-as oszmán kézre kerülése óta, a történelemben másodszor, 2020-ban fosztották meg eredeti, keresztény küldetésétől.

A szerző Wieber Orsolya, a Csízio.blogstar.hu írója, a Teremtő Nőiség című könyv szerzője