Büszke arra, amikor Vidnyánszky Attila színészeként emlegetik, mert úgy véli, ez elsősorban szakmai dicséret, negyvenévesen azonban eljött az ideje, hogy megmutassa, mit gondol a színházcsinálásról. Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház új igazgatója a progresszív szellemet és a vidéki színházakat alapvetően jellemző népszínházi modellt egyszerre valósítaná meg Győrben, a világhírű román rendezőt, Silviu Purcaretét is a színházba várja, és újra saját operákat vinne színre a többtagozatú játszóhelyen. Nem áll távol tőle a rendezői színház gondolata, de azt szeretné, ha a nézők elsősorban a színészek miatt jönnének be az előadásokra. 

Több mint tízéves igazgatói periódust zárt Forgács Péter a Győri Nemzeti Színházban. Mennyire nehéz ilyen hosszú idő után új irányokat meghatározni egy kőszínházban?

Óriási kihívás ez. Talán nem is lehetne nehezebb periódusban elkezdeni ezt a szolgálatot. Világjárvány után vagyunk, ami fokozza a feladat nehézségét. Sokan biztattak mind Győrből, mind a Győri Nemzeti Színházból, hogy pályázzak. Kívánni sem tudtam volna nagyobb nyitottságot a város és az intézmény irányából, mint amivel fogadtak. Ez hatalmas erőt ad és újabb kihívásokra sarkall.


Mi hiányzott ön szerint a színház előző időszakából?

Kicsit zártnak találtam, és bizonyos műfajokat kevésbé nagy súllyal vett számba a korábbi vezetés.

Bakos-Kiss Gáborfotó: Talán Csaba


Például?

Az operát, amely műfajban fontosnak tartom, hogy újra saját előadással is előálljon a teátrum. A győri színház több tagozatú, ének-, zene- és tánckarral rendelkezik. Az alapfeltételek jelentős része adott tehát az operarendezéshez. A Co-Operával nagyon sikeres együttműködés kezdődött meg az elmúlt években. Fontosnak találom, hogy a Vadász Dánielékkel és több vidéki színházzal együttműködésben létrehozott Erkel Ferenc Bánk Bán c. operája, melynek rendezője Vidnyánszky Attila, és amely európai léptékben is jelentős alkotás, az évadunk része, hiszen a pandémia akasztotta meg, hogy az előző évadban bemutassuk ezt a darabot.

Hogy fogadja, amikor Vidnyánszky színészeként írnak önről újságírók?

Kettéválasztanám ezt a dolgot: Egyrészt Vidnyánszky Attila színésze vagyok; ha így emlegetnek, az nekem szakmai értelemben dicséret. Debrecen óta kollégaként tisztelem Szűcs Nellit, Trill Zsoltot, akik Vidnyánszky Attila kiváló alkotótársai, és őket is így aposztrofálják. Attila engem még a főiskolán tanított, komoly nyomokat hagyott bennem az ő színházi esztétikája. Másrészt a kijelentés közéleti részéről pedig az a véleményem, hogy ma olyan időket élünk, amikor a korszellem mindenkit determinálni akar.

Mit tanult Vidnyánszky Attilától?

Vendégkurzust tartott másodév végén, majd harmadévben az Operaházban három egyfelvonásos Sztravinszkij-operát rendezett, köztük A katona történetét, amelyben én játszhattam a címszerepet. Harmadéves színműsként ez óriási találkozás volt, nemcsak önmagammal, hanem azzal a színházi világgal, amit ő képvisel, és ami teljesen egyedi, rá jellemző nyelv.

Hogy érti, hogy mindenkit determinálnak ma?

Kerényi Imre növendéke vagyok, és az egyetlen színházigazgatóm Vidnyánszky Attila volt ezidáig. Ezeket mindig igyekeztek és igyekeznek egy bizonyos perspektívából láttatni. Azonban negyvenévesen szeretném végre önmagamat is megmutatni, hogy rám legyenek kíváncsiak, hogy ki vagyok én. Például azt, hogy miért Zakariás Zalán a Bakos-Kiss Gábor vezette Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője.

Bakos-Kiss Gáborfotó: Talán Csaba

És miért ő?

Mind szakmailag, mind emberileg együtt tudtunk rezdülni már Debrecenben a János vitézben, aztán Kaposváron a Vízkeresztben folytatódott a közös utunk, majd egy saját darabot írt nekem Zalán párja, Bereczki Ágota, amit a Nemzetiben vihettünk színpadra. Sinatráról szól, de sokszor a saját életem köszön vissza belőle. „Harmincnyolc éves voltam ekkor, majd' tíz éve házas, két nagyobb és egy újszülött gyermek apja" – mondom Frankie-ként az előadásban magamról, miközben én is pontosan itt tartottam a darab létrehozásakor az életemben. Kerestük ezek után is többször az együtt alkotás lehetőségét Zalánnal, így nem is volt kérdés, hogy amikor felmerült bennem, hogy megpályázom a Győri Nemzeti Színház igazgatói posztját, azonnal megosztottam vele a tervemet. Mire ő csak annyit mondott: „Pasas! Ha menni kell, miattad azonnal pakolunk és indulunk." Néhány napja UNITER-díjat, a legrangosabb színházi díjat nyerte meg Zalán Romániában, a legjobb televíziós/teleplay kategóriában, Samuel Beckett: Rövidek című alkotásáért.

Mit jelentett Kerényi Imre mint tanár és mint rendező önnek?

Kerényi Imre nem volt hétköznapi figura, ha a többi tanítványával találkozom, mindig előkerül a személye, meglátásai, magvas gondolatai. Harmadéves voltam, amikor készültünk a Lét elviselhetetlen könnyűségére, és magához hívott azzal, hogy tervezzem meg az előadása díszletét. Teljesen elképedtem a kérésén. Mire ő azt mondta, Doktor úr! Fogadja el, hogy maga előbb-utóbb rendezni fog, aztán egyszer színházat fog igazgatni." Nyilván látta, hogy szeretem az osztályom életét megszervezni, vagy a jeleneteket olykor kívülről is organizálni, és valószínű a különös előéletem is, hogy jogi diplomával jelentkeztem a Színműre, közrejátszott ebben. Nagy tudású ember volt Kerényi, sokat tanultam tőle is.


Progresszív gondolkodást vinne a népszínházi modellbe. Hogyan képzeli el és mennyiben változna a korábbiakhoz képest?

A közönség a jó színházra kíváncsi. Minden tér és a közönség minden korosztálya megköveteli a maga műfaját. Mint minden vidéki színháznak, kötelességünk beteljesíteni a népszínházi modellt. A Nagyszínpadon egyszerre akarjuk elegánsan szórakoztatni és közös gondolkozásra hívni a nézőket, azonban a Kisfaludy-teremben és a reményeim szerint újranyíló Padlásszínházban olyan darabokat tervezünk játszani, amik nem feltétlenül csak a könnyed szórakoztatást kívánják megcélozni. A következő évadban is lesz több ősbemutatónk, Olt Tamás: Minden jegy elkelt (rendező: Olt Tamás), Kszel Attila: Eleven népmesék (rendező: Kszel Attila) c. darabja. A Puskás-musicalnek pedig Győrben lesz az első kőszínházi bemutatója, győri színészekkel, először élő zenekarral, zeneigazgatónk, Silló István hangszerelésében és vezényletével.


A színészek elvárt alkalmazotti státuszáról beszél, meg tudja ezt valósítani Győrben?

Jelenleg a Győri Nemzeti Színházban, két kivételtől eltekintve, nincsenek alkalmazotti státuszban a színészkollégák. Éppen ezért, ebben a furcsán változó világban azt vállaltuk, hogy azzal a társulattal megyünk tovább a következő évadban, akik eddig is a győri színházat alkották. Természetesen lesznek régi-új arcok, mint például Kubik Anna, érkeznek fiatalok is, Hajdu Tibor, aki a Színműn végzett néhány éve Börcsök Enikő és Zsótér Sándor osztályában, vagy Fehér Anna a Kaposvári Egyetemről, de a Bozsik-osztályból is jönnek fiatalok. A 2022/23-as évadtól tervezünk státuszokat létrehozni, és természetesen a 2022. évi költségvetésünket is már így igyekszünk kialakítani.

Bakos-Kiss Gábor szerint a győri színházban is alkalmazottá kellene tenni a színészeketfotó: Talán Csaba


Hogy viszonyul a rendezői színház gondolatához?

Alapvetően ebben a szellemben szocializálódtam, de ha szabad, akkor Bodrogi Gyuszi bácsit idézném: „Volt idő, amikor a színészt nézték, aztán a rendezőt, majd az igazgatót. De jó lenne, ha megint azzal lennének csak elfoglalva, hogy ki játszik az adott előadásban!"
A világszinten elismert Silviu Purcaretét is meg tudta hívni, igaz?

Igen, a 2022/23as évadban jönni fog, erről szándéknyilatkozatot is adott.


A határon túlra nyitást hogyan képzeli?

Jövő évadban várjuk Sepsiszentgyörgyről Márkó Esztert, Nagyváradról Tóth Tündét, Székelyudvarhelyről Dávid Attila Pétert, és folyamatosan építjük a kapcsolatokat a szélrózsa minden irányába. Győr ebben az értelemben is földrajzi szempontból kiemelten fontos helyen szerepel: hiszen Őrvidék és Felvidék a közvetlen szomszédunk. Visszavárjuk Pekka Laasonent is Kuopióból. Finn testvérvárosunk 2024-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz. Nem titkolt célom, hogy a Pekka által rendezett Esőember c. előadásunkat elvigyük oda.


A Duna menti fesztivál terve utópisztikus elképzelés?

Azon országok színházai, amelyeket a Duna összeköt Németországtól Romániáig, egészen különleges esszenciáját adják az európai színházkultúrának. Csodálatos dolog lenne ezt megmutatni egy összművészeti találkozón. Hiszek abban, hogy ez megvalósítható, és bízom benne, hogy nem csak egy utópisztikus elképzelés marad a pályázatomból.