100 éve született Alex Haley

Alex Haley író
Pg. 129, photo 7.26, in Transitions: A Centennial History of UTA, 1895-1995, by Gerald Saxon; photograph shows Alex Haley, Pulitzer prize winner and author of book Roots, when he spoke at UTA's Texas Hall in 1980 [original photo in 1980 Reveille]
Vágólapra másolva!
Száz éve, 1921. augusztus 11-én született Alex Haley Pulitzer-díjas amerikai író, újságíró, a Gyökerek című regény írója.
Vágólapra másolva!

Alexander Murray Palmer Haley néven született a New York állambeli Ithacában. Szülei, Simon és Bertha tanárok voltak, három gyermekük közül Alex volt a legidősebb. Születése után nem sokkal a család a Tennessee-ben lévő Henningbe költözött, ahol az anyai nagyszülők is éltek. A nagymama, Cynthia gyakran mesélt érdekes történeteket Alexnek az őseikről, és

a kisfiú figyelmét különösen egyikük, egy Kin-tay nevű ember keltette fel, akit több más gambiaival együtt a marylandi Annapolisba adtak el rabszolgának.


Bár Haley diákként nem tartozott a szorgalmasabbak közé, mindössze 15 évesen befejezte a középiskolát, és beiratkozott a lormani Alcorn State University-re, majd egy év múlva az észak-karolinai Elizabeth City State College-ban folytatta tanulmányait. Tizenhét évesen azonban otthagyta az iskolát, és miután betöltötte a 18. évét, jelentkezett az Egyesült Államok Parti Őrségébe, ahonnan csak 1959-ben szerelt le. Itt kezdett el foglalkozni az írással, saját bevallása szerint elsősorban unaloműzésként.

Kezdetben szerelmes levelek írásával csiszolta íráskészségét, mert társai őt kérték meg, hogy a távolban lévő feleségeknek, barátnőknek hírt adjon róluk,

később aztán saját élményeiről, a szolgálat közben történt érdekesebb eseményekről számolt be többek között a parti őrség saját hírlevelében, és novellákat is írt, amelyeket különböző újságoknak küldözgetett.

Alex Haley, Pulitzer-díjas író a Roots című könyv szerzője 1980-ban Texasban Forrás: Wikimedia Commons/University of Texas at Arlington Photograph Collection - UTA Libraries Digital Gallery

A második világháború után New Yorkba rendelték, és ekkor kérelmezte, hogy újságírással foglalkozhasson, amit a felettesei meg is engedtek neki, így

1950-ben ő lett a parti őrség első főállású újságírója.

1959-ben leszerelt, és a Reader's Digest magazin szerkesztője lett, valamint más lapokban is publikált.
A nagy áttörés 1962-ben következett be, amikor Haley a Playboy számára interjút készített a neves trombitaművésszel, Miles Davisszel, aki többek között a faji megkülönböztetéssel kapcsolatos gondolatairól és érzéseiről is beszélt.

Ezzel kezdetét vette az az interjúsorozat, amelyben Haley több ismert fekete művészt, közéleti szereplőt szólaltatott meg, köztük Martin Luther Kinget, Muhammad Alit, az előadóművész Sammy Davist, a zeneszerző, zenei producer Quincy Jonest. Egyik legnevezetesebb interjúja azonban nem fekete emberrel készült:

sikerült elérnie, hogy George Lincoln Rockwell, az Amerikai Náci Párt vezetője leüljön vele beszélgetni.

Igaz, előzőleg a telefonban megkérdezte Haleyt, hogy nem zsidó-e, és bár láthatóan az újságíró "feketesége" nem zavarta, az interjú közben mindvégig az asztalon, a keze ügyében volt a fegyvere.

Haley a hatvanas évek elején több ízben is interjúzott Malcolm X amerikai polgárjogi harcossal,

akitől az 1963-as Playboy-interjú elkészülte után megkérdezte, hogy írhat-e könyvet az életéről.

Középen Malcom X amerikai polgárjogi harcos Forrás: AFP/Stf

A mű 1965 októberében került a könyvesboltokba, alig több mint fél évvel Malcolm X halála után, és óriási sikert aratott, a polgárjogi mozgalom alapkönyvévé vált, Haleyt pedig elindította a hírnév útján.

A mű nemzetközi bestseller lett, 1969-ben magyarul is megjelent Bart István fordításában.

1998-ban a Time magazin a 20. század tíz legnagyobb hatású nem fikciós műve közé sorolta.

A hetvenes évek elejétől Haley új projektbe fogott: kutatni kezdett az ősei után, hogy hogyan érkeztek rabszolgaként Afrikából Amerikába, és hogyan vezetett útjuk a rabszolgaságból a szabadságba. Munkája során megvizsgálta a rabszolgatartó hajónyilvántartásokat az Egyesült Államokban és Angliában található levéltárakban, és elutazott Gambiába is, őseinek nyugat-afrikai otthonába.

A kutatómunka gyümölcse az 1976-ban megjelent Gyökerek című dokumentumregény,

Haley szavaival "fakció" (faktum és fikció keveredése) lett, amely egy mandinka törzsbeli fiatalember, Kunta Kinte 1767-ben történt rabszolgaságba hurcolásától generációkon át követi családja sorsát. A könyv hatalmas sikert aratott,

1977-ben Pulitzer-díjat is kapott.

A belőle készült 12 részes tévésorozat, amelyet egyedül az Egyesült Államokban 130 millió néző tekintett meg, és látható volt Magyarországon is,

37 Emmy-jelölése közül kilencet díjra is váltott.

1979-ben képernyőre került a folytatás Roots: The Next Generation címmel, és 2016-ban elkészült az eredeti sorozat remake-je is.

A siker mellett viszont Haley plágiumgyanúba is keveredett, és el is ismerte, hogy valóban felhasználta Harold Courlander író, antropológus egyik munkáját, és jelentős összeget is fizetett ezért.

A hetvenes évek végétől újabb kutatásba kezdett, családja apai ágának történetébe ásta bele magát, és ebből készült a Királynő című, szintén századokon átívelő családregénye, amelyet Haley 1992. február 10-én Seattle-ben bekövetkezett halála miatt a forgatókönyvíró David Stevens fejezett be. A műből 1993-ban minisorozat készült Halle Berry és Danny Glover főszereplésével. A regény két kötetben 1993-1994-ben magyar fordításban is megjelent.