„Egyre büszkébb vagyok arra, hogy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó a színházi műfajokat tekintve is, és szellemében is szabad. Látom, hogy milyen folyamatok zajlanak Európában és a világban. Sok fesztiválon már a témákat is megmondják, hogy miről kell beszélni. Ez nem jó irány" – mondta az Origónak Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, amikor a szeptember 17-én kezdődő MITEM-ről kérdeztük. Hozzátette: a Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra a világ történéseiről teljesen mást gondoló emberek, művészek jönnek el, és párbeszédet folytatnak. Megismerik egymást, nem zárkóznak el eleve egymástól, hanem megpróbálják megérteni az eltérő gondolatokat, és talán el is fogadják azokat. Vidnyánszky Attila kiemelte: a MITEM eleve ilyen elvek mentén indult. „Töretlenül hiszek abban, hogy párbeszédet kell folytatni, hidakat kell építeni" – mondta. Interjú Vidnyánszky Attilával. 

A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó szeptember 17-én kezdődik, és olyan világsztárok is érkeznek, mint Robert Wilson – a világ legnagyobb színházi rendezője -, vagy Theodorosz Terzopulosz, akik találkoznak majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjaival - erről is beszélt Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az Origónak adott videóinterjúban. Nézze meg a videót!