A magyar irodalmi élet egyik legfontosabb eseményén, a Tokaji Írótáboron a Kölcsey-érmes szegedi írót, a Szeged kulturális folyóirat főszerkesztőjét, Bene Zoltánt díjazták. 

A Tokaji Írótábort augusztus 23. és 25. között rendezték meg. A közel öt évtizedes múltra visszatekintő írótalálkozó háromnapos programját kerekasztal-beszélgetések, plenáris ülések, emléktábla-avatás és könyvbemutatók tarkították.

A Petőfi Kulturális Ügynökség bemutatta frissen megjelent Bennem a többi című antológiáját, mely az Ügynökség KMI12 íróinak és költőinek műveit tartalmazza.

A KMI12 program a Petőfi Kulturális Ügynökség egyik zászlóshajója. A program a Kárpát-medence irodalmára összpontosítva nyolc, szakmailag elismert alkotóra és négy fiatal tehetségre hívja fel a figyelmet, segítve imázsépítésüket, műveik népszerűsítését. A program első évadának szerzőgárdájában az anyaországon túl székelyföldi, kárpátaljai, vajdasági és csángó származású alkotók is megtalálhatók. A már említett antológián túl az ügynökség többek között portréfilmekkel, hangoskönyvek, megzenésített versek és versfilmek készítésével, valamint irodalmi rendezvények, találkozók szervezésével népszerűsíti a program szerzőit - írja szerkesztőségünknek küldött közleményében a Petőfi Kulturális Ügynökség.

A Tokaji Írótábor utolsó napján a KMI12-tag Bene Zoltán vehette át a tábor díját Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól.

"Büszkék vagyunk arra, hogy a KMI12 programba tartozó író kapta ezt a rangos elismerést. A Kölcsey-éremmel kitüntetett Fehér Klára-díjas prózaíró, a Szeged kulturális folyóirat főszerkesztője, a Pannon Tükör és az Irodalmi Jelen prózarovat-vezetője személyében úgy véljük, méltó helyre került ez a rangos elismerés. Programunk célja, hogy szerzőink művei minél szélesebb körben ismertté váljanak és az eddiginél is többen olvassák őket  – mondta el Oberczián Géza a Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei Programigazgatóságának megbízott programigazgatója.

A KMI12-es alkotók:
Senior prózaírók: Bene Zoltán, Majoros Sándor és Száraz Miklós György
Senior költők: Iancu Laura, Kürti László, Lövétei Lázár László, Szálinger Balázs és Zsille Gábor
Junior szerzők: Bék Timur, Marcsák Gergely, Nagy Lea és Regős Mátyás