Eperjes Károly: Ez egy folytonos harc

Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Az ördög mindig is csinos volt, de soha nem volt annyira csinos, mint most – mondta Eperjes Károly az Origónak, aki szerint a jelenlegi szellemi-ideológiai folyamatok elkerülhetetlenül kataklizmába torkollnak. A Kossuth-díjas nagy színész első filmrendezését, a Magyar passiót a közeljövőben mutatják be, a film a kommunizmus több mint tízezer áldozatot követelő keresztényüldözésének állít emléket. Egy, a legfontosabb jelenetek összefűzésével elkészült, hétpercesre vágott, angol feliratos összeállítást eljuttattak az alkotók Ferenc pápának is.

A Magyar passió forgatókönyvének alapját régi barátjának, Várnai Péter atyának a színműve, illetve az abból készült rádiójáték jelentette. Mi volt az első gondolata, amikor találkozott a művel?

Az, hogy meg kell filmesíteni, hiszen a történelmünk egyik legnagyobb tragédiájáról van szó. Az ötvenes évek keresztényüldözése során a magyar értelmiség szakrális krémjét lényegében megfelezték: több mint tízezer áldozata volt a terrornak, sokakat meggyilkoltak, bebörtönöztek vagy ellehetetlenítettek, elüldöztek. Egy hangjátékban vagy egy színpadi műben nem lehet mind vertikálisan, mind horizontálisan kiteljesíteni úgy egy témát, mint egy filmben, amelynek sokkal tágabb a technikai eszköztára a vágással, a sminkeléssel, a helyszínek váltásával. Azaz, mozgóképen sokkal látványosabban lehet bemutatni ezt a nehéz időszakot. Nem lehet pusztán verbálisan elmesélni, mert a mai fiatalság jobban ért a képekből, mint a tényleges tartalomból.

Miről szól a film?

Most még csak annyit árulhatok el, hogy magam egy papot, Leopold atyát alakítom, a film valódi főszereplője azonban – Telekes Péter alakításában – az egyik tanítványa, akit még a második világháború előtt kicsaptak az iskolából, majd az ötvenes években visszatér immáron az ÁVH tisztjeként, és részt vesz az atya kihallgatásában.

Eperjes Károly: "A mai fiatalság jobban ért a képekből, mint a tényleges tartalomból" Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy megváltástörténetről van szó tehát?

Remélem, hogy ez az üzenete is átjön, de összességében egy klasszikus dráma a jó és gonosz örökös harcáról. Arról a kétpólusú értelmi és szellemi háborúról, amelynek az újkori változata a filozófiában a minimalizmussal és a nominalizmussal vette kezdetét, és a francia forradalommal lobbant be igazán.

Mire gondol pontosan?

Kétfajta létezés van: az Isten törvénye és az öntörvény. Az Isten törvénye az egyetemes értékrend. Az öntörvény pedig az egoizmus, ami mindig valamilyen egyéb izmusba torkollik. Legyen szó hedonizmusról, minimalizmusról, nacionalizmusról, globalizmusról, nihilizmusról. Most a relativizmus a legerősebb; a legutóbbi pápák mind azt mondták, hogy az emberiség legnagyobb fájdalma, hogy a relativizmus kísértésében szenved.

Miként képzeli el a végpontját ennek a szellemi küzdelemnek?

Krisztus feltámadt, a gonosz nem győzhet. Az Atya nem fogja engedni, hogy az emberiség elrontsa a fia megváltói művét. Ha nem kell a katarzis, akkor jön előbb a kataklizma, és csak aztán a katarzis.

A jelenlegi világpolitikai helyzetben valóban azt érezhetjük, mintha egy végső becsapódás felé sodródnánk, ugyanakkor ez a világvége-hangulatot már az egészen ősi civilizációk is érezték...

Ez egy folytonos harc, ha a Bibliát lapozzuk, kiolvashatjuk az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt. De most úgy érzem, a végkifejlet felé haladunk. Ahogy Pilinszky János írta: „Magam talán középre állok. Talán este van. Talán alkonyat. Egy bizonyos: későre jár." Az a feladatunk tehát, hogy igyekezzünk az egyetemes origóhoz tartozni, ahol a vertikális és a horizontális lét szíve pulzál.

Eperjes Károly: "Úgy érzem, a végkifejlet felé haladunk" Fotó: Polyák Attila - Origo

Elképzelhetőnek tarja, hogy ez a háború békével záruljon?

Úgy tűnik, hogy nem, ez a kataklizma már elkerülhetetlennek látszik, a mértéke még változhat az emberiség megújulásával és újbóli kiegyenesedésével, de a katarzis már nem következik be magától. Az elmúlt két évezreden keresztül az emberiség újra és újra megvívja ezeket a szellemi küzdelmeket. De miként mondani szoktam: az ördög mindig is csinos volt, de soha nem volt annyira csinos, mint most.

A fogyasztó társadalom csábítására gondol?

Arra is, de az már inkább csak a folyamat következménye. A jelenlegi helyzet közel kétezer éves múltra vezethető vissza. Kellermayer Miklós professzor barátommal egyetértve az egyik ősbűnnek azt gondolom, amikor Nagy Konstantin korában a kereszténységet, Krisztus tanítását felekezeti csoportba sodorták, nem pedig az egyetlen élő tudásnak és gyógyszernek tekintették.

A jelenlegi folyamatok azonban nem a kereszténységnek kedveznek, szerte Európában egyre többen vonzódnak a keleti tanításokhoz, rosszabb esetben a New Age vallási mozgalmakhoz...

Az embereknek szükségük van a hitre, de nem jó helyen keressük. Mi, keresztények vagyunk a felelősek azért, mert nem megfelelő minőségben mutatjuk fel a hit igazi erejét. Ahogyan XVI. Benedek pápa fogalmazott, a huszonegyedik század vagy eucharisztikus lesz, vagy nem lesz. Erős mondat, de azt gondolom, igaz. És ez is azt mutatja, hogy a közeljövőben a kataklizma előbb-utóbb bekövetkezik, hogy aztán bekövetkezzen a katarzis. Még egyszer hangsúlyozom: Jézus megváltó műve nem hullhat porba.

Eperjes Károly: "Jézus megváltó műve nem hullhat porba" Fotó: Polyák Attila - Origo

Illetve Jézus azt is mondta, hogy nem békét hozott, hanem kardot...

De ezt helyesen kell érteni. A kard a keresztény szimbolikában a hitet jelképezi. Azt, hogy tudjunk hinni Jézus által és vele. Akik másfajta kardot értettek ezzel kapcsolatban, azok mindig tévedtek. A tévedésükből pedig inkvizíció, vallásüldözés, felekezeti háború vagy más borzalmak születtek. Gulag, Auschwitz, Szarajevó vagy Ruanda. Jelenleg az egész világ egy nagy Ruanda.

Egy film képes hatást gyakorolni a közgondolkodásra?

Ha nem hinnék benne, hogy képes, nem forgattam volna le. Egyébként is rengeteg restanciánk van a történelmi filmek területén, a magyarság számos sorsfordító pillanatát nem dolgoztuk fel korábban. Fontos lenne egy jó film például Szent Istvánról és IV. Béláról is, az ő történetüket szeretném feldolgozni a jövőben. És ezért is örülök mások mellett a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Hunyadi Jánosról szóló televíziós sorozatnak. Nagyon fontos, hogy helyreálljon a nemzeti identitásunk, ne csak a jelenben élvezzük az életet, hanem táplálkozzunk a múltból a jó jövő érdekébe.

Az ország egy része azonban mintha kifejezetten tartana ettől a gondolkodástól, és ,,magyarkodásnak" gúnyolja. Meg lehet őket győzni?

Azt gondolom, megvan rá az okuk, sokan valóban csak "magyarkodnak", és nem értik a helyes nemzeti identitást. Márpedig azt jól kell érteni. Erre törekedtem a film kapcsán is. Akiknek eddig megmutattam, mindannyian azt mondták, hogy hiánypótló, fontos alkotás. Erre törekszem akkor is, ha lehetőségem nyílik megfilmesíteni a két honalapító atyánk történetét is.

Eperjes Károly: "A jelenlegi Európa egyszerre képes mindenre és semmire sem" Fotó: Polyák Attila - Origo

Egy nagyszabású, kosztümös történelmi film még hollywoodi mércével is rendkívül költséges műfaj...

Véleményem szerint ez nem lehet pénz kérdése: egy nemzetnek, még ha csak tizenöt millió lelket is számlál, kötelessége megemlékeznie méltóképpen a történelmének a legfontosabb személyiségeiről és pillanatairól. Miként tették azt a lengyelek mások mellett a Katyn című film esetében. És talán gondolkodhatnánk koprodukcióban is: elvégre Szent István története a Bizánci Birodalomhoz, a Vatikánhoz vagy a bajorokhoz, és számtalan egyéb népcsoporthoz egyaránt kötődik. Így a saját identitásunkat nem megtagadva, de egy nagybetűs európai film születne.

Napjaink széttagolt európai politikája mellett elképzelhetőnek tartja egy ilyen mű megszületését?

A jelenlegi Európa egyszerre képes mindenre és semmire sem.