Megújult formában folytatódik a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban indult tematikus fesztiválja szeptember 17. és 30. között, amelynek középpontjába ez alkalommal nem egy ország, hanem egy város került. A képzeletbeli híd, az Európai Hidak idén Berlint és Budapestet köti össze a klasszikus zenei, jazz- és popkoncerteket, valamint kultikus filmek vetítéseit felvonultató eseménysorozat révén.

„Az európai kultúra ereje mindig az itt élő népek együttélésének és együtt alkotásának egymásra hatásából táplálkozott. Ahhoz, hogy e tradíciók alapján kultúránk újra és újra újjászülessen, friss, érvényes, jelen idejű maradjon, párbeszédet kell folytatnunk, találkoznunk kell egymással. Erről szól az Európai Hidak fesztivál, amelynek középpontjában idén Berlin áll: az a város, amely számtalan művészt ihletett meg, és amelyet – a történelemkönyvek lapjairól, ikonikus művek dallamaiból vagy a filmvászonról – ismerni vélünk, mégis mindig képes meglepni minket, és valami újat mutatni" - mondja Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója úgy fogalmaz: „Amikor az európai családhoz tartozást vállaltuk, döntöttünk, hogy egy közösség tagjai leszünk. Ez nem önző nemzetek egymással marakodó, alkudozó fóruma, hanem egymást tisztelő, szerető nemzetek családja. Ezért tennünk is kell valamit! Az Európai Hidak fesztivál ezentúl két várost köt össze, csereprogrammá válik: idén mi megyünk Berlinbe és a berlini Konzerthausorchester jön ide. Nagy öröm, hogy végre bemutathatom Budapestnek őket, a Fesztiválzenekart pedig Berlinnek."

A berlini KonzerthausorchesterForrás: MÜPA KOMMUNIKÁCIÓ

Bartóktól Bartókig

A nyitónap estéjén mindjárt egy klasszikus zenei csemegékkel kecsegtető, német és magyar előadókat és zeneszerzőket egyaránt felvonultató koncert, a Von Bartók bis Bartók - Bartóktól Bartókig várja a nézőket. Az első részben a 2020-as Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny díjnyertes alkotásai, Dargay Marcell, Dinyés Dániel és Horváth Balázs darabjai, valamint Matthias Pintscher Occultation című műve csendül fel olyan kiváló művészekkel, mint Simon Höfele, Pálfalvi Tamás és Benyus János. A folytatásban a Modern Art Orchestra big band átdolgozásában, Fekete-Kovács Kornél, Tony Lakatos, Szirtes Edina Mókus és Lukács Miklós és Gőz László közreműködésével lesz hallható Bartók Tizenöt magyar parasztdal című zongoraciklusa.

Mefisztó-keringő és Faust-szimfónia

Ugyancsak egy világszerte ismert, német nyelvterületen különösen nagy becsben tartott magyar komponista, Liszt Ferenc művei szólalnak meg a Budapesti Fesztiválzenekar szeptember 18-ai és 19-ei koncertjén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A két este műsorában a Lenau Faustján alapuló Mefisztó-keringő és a legendás Goethe-mű nyomán készült Faust-szimfónia mellett az Esz-dúr zongoraverseny is helyet kapott, a koncert szólistája pedig nem más, mint a nemzedéke egyik legegyénibb és legeredetibb előadóművészeként számon tartott, zágrábi születésű Dejan Lazić. 

120 év német és magyar dalterméséből ad ízelítőt a Fesztivál Színházban látható, Berlin-Budapest Lieder címet viselő est, amely során Horti Lilla szoprán és Benjamin Appl bariton tolmácsolásában élvezhetjük a többi között Bartók ritkán hallható Ady-dalait és Schönberg az első berlini kabaré, az Überbrettl számára szerzett darabjait.

Különleges koncertélmény

A fesztivál klasszikus zenei programjára a koronát Fischer Iván és a Konzerthausorchester Berlin koncertje teszi fel. Kivételes és ritka pillanatoknak lehetnek tanúi, akik ellátogatnak az eseményre, amelyen az idén hetvenéves dirigens azt a zenekart vezényli, amelynek 2012-től 2018-ig – természetesen a Budapesti Fesztiválzenekar mellett – zeneigazgatóként az élén állt. Külön öröm, hogy a koncert szólistájaként a németországi születésű Mirijam Contzen hegedűművészt köszönthetjük, aki 1988-tól Varga Tibor tanítványa volt.

Az amszterdami Alma QuartetForrás: MÜPA KOMMUNIKÁCIÓ

Válogatás a könnyűzene szerelmeseinek

Az Európai Hidak fesztivál rendkívül sokszínű kínálata a könnyűzenét kedvelők számára is vonzó koncerteket tartogat. Az elektronikus zenei színtér egyik emblematikus berlini figurája, Henrik Schwarz DJ és producer meghökkentő projektjeiben legújabban a klasszikus zene és a techno szokatlan házasításával foglalkozik. Az amszterdami Alma Quartet vonósnégyessel közös koncertjén két műsoruk anyagából játszanak szemelvényeket. A különböző műfajok és stílusirányzatok kreatív ötvözése jellemzi Snétberger Ferenc és zenésztársai, Tzumo Árpád, Josh Ginsburg és Toni Snétberger Itthon-otthon című estjét is, amelyen nemcsak a jazz találkozik a klasszikus, a roma és a latin zenei hagyományokkal, de két ország zenei és kulturális kincseinek harmóniájára is rácsodálkozhatunk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem falai között.

Németország egyik legfelkapottabb zenészegyénisége, a szarkasztikus humorú szerzeményeivel és vírusvideóként terjedő reklámdalaival hírnevet szerzett Friedrich Liechtenstein és triója jazzbe hajló, könnyed vokális popzenét hoz a budapesti közönségnek. A karizmatikus énekes minden bizonnyal elbűvöli majd a nézőket, hiszen nemcsak a humora, a hangja is páratlan.

Ínyencségek a filmrajongóknak

A filmrajongók is valódi ínyencségeknek örülhetnek a fesztivál napjaiban, hiszen olyan filmtörténeti jelentőségű alkotásokat élvezhetnek nagy vásznon, mint a megindítóan szép Berlin felett az ég,  a hetvenes-nyolcvanas évek új német filmjének kultikus Fassbinder-mozija, a Maria Braun házassága vagy a 2000-es évek egyik legnagyobb német filmsikere, a kacagtató Good bye, Lenin!

Az Európai Hidak Berlin témájú irodalmi estjén Parti Nagy Lajos, Márton László és Kukorelly Endre berlini, míg az évtizedek óta hazánkban élő kávéház-tulajdonos, Wilhelm Droste budapesti élményeiről mesél, a beszélgetéseket Dés László és Dés András foglalja zenei keretbe.