Meghalt Póka Egon

Póka Egon
Nagyvárad, 2014. június 27. Póka Egon blues-zenész A.G. Weinbergerrel (Rácz Weinberger Attila) közösen adott koncertjén a Szent László Napok rendezvénysorozaton az erdélyi Nagyváradon, a Rhédey-kertben 2014. június 27-én. A nagyváradi magyar napok funkcióját betöltő rendezvény június 26-tól 29-ig kulturális, zenei és gasztronómiai programok várja az érdeklődőket. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Meghalt Póka Egon, basszusgitáros, zeneszerző. A magyar blues legendás alakja 69 éves volt.
Vágólapra másolva!

Életének 69. évében meghalt Póka Egon, basszusgitáros, zeneszerző, a magyar blues legendás alakja - értesült a Magyar Zene. A portál úgy tudja, hogy

Póka súlyos beteg volt.

Póka Egon A.G. Weinbergerrel (Rácz Weinberger Attila) közösen adott koncertjén a Szent László Napok rendezvénysorozaton az erdélyi Nagyváradon, a Rhédey-kertben 2014. június 27-én Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A Máté Péter-díjas magyar basszusgitáros, zeneszerző 1978-tól 1993-ig a Hobo Blues Band tagja, 1997-től 2009-ig a P. Mobil tagja, majd a Póka Egon Experience vezetője volt.

Alapítótagja és igazgatója volt a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskolának.