A nemzetközi kritikusok a játékosságának és a technikai kifinomultságának a tökéletes ötvözetét dicsérik, másik a merészségét és az egyediségét hangsúlyozzák. Az izlandi Víkingur Ólafsson tehetségére bár már több, mint tíz éve felfigyelt a szakma, világhírűvé az elmúlt években vált a klasszikus zeneműveinek bátor interpretációival. A zongoraművész nem először jár Magyarországon, szeptember 22-én Mozartra és a tizennyolcadik század más mestereire koncentrál a Müpában.

Víkingur Ólafsson nem mindennapi személyiség, abszolút hallása és szinesztéziája okán is sajátos viszonyt ápol a muzsikával, de meglehetősen szabad és kreatív zenefelfogását minden bizonnyal inspiráló szülőföldjéről is hozza.

Reykjavíkban született 1984-ben, és ott is nőtt fel, első zongoratanára az édesanyja volt, felsőfokú tanulmányait azonban már New Yorkban, a világhírű Juilliard School of Musicban folytatta. A klasszikus zenei szcéna viszonylag hamar felfedezte magának, lemezei 2009 óta jelennek meg, az igazán nagy áttörést pedig az jelentette, amikor immár a Deutsche Grammophon exkluzív művészeként 2017-ben Philip Glass, 2018-ban pedig Bach műveiből álló hanghordozói is megjelentek. Tavalyelőtti Bach- és tavalyi Debussy–Rameau-albuma aztán végképp világhírűvé tette a változatos ízlésű, mindig új kihívásokat kereső művészt, akiről a zenei újságírók egy ideje kizárólag szuperlatívuszokban fogalmaznak. A New York Times kritikusa egyenesen „Izland Glenn Gouldjaként" hivatkozik rá, a Crescendo Magazine-ban előadásmódját a játékosság és a technikai kifinomultság tökéletes elegyeként jellemzik, míg a Bachtrack hasábjain merészségét és egyediségét dicsérik.

Víkingur ÓlafssonMüpa

Müpa-beli estjére Mozart, Haydn, és a 18. század kevésbé ismert komponistáinak alkotásaiból összeállított koncertprogramjával érkezik.

Egy kívülálló fülével kezdtem el újra hallgatni Mozartot, akinek műveit hat-hét éves korom óta játszom. Tanárom sokat tudott és mesélt a zeneszerző zsenialitásáról. Meggyőződésem, hogy ezt csak úgy lehet megérteni, átérezni, ha a szerzőt a környezetében vizsgálom, abban a zenei-történelmi közegben, amelyben működött

– mondta el Ólafsson a szokatlannak ható, ám rendkívül átgondolt koncepció mentén, hosszú hónapok alatt kiérlelt műsorról. Hozzátette: az ilyen összeállítások esetében nagyon sok szempontot kell figyelembe venni, a legfontosabb talán az, hogy mennyire hallgatható a program a közönség számára. Mindig úgy gondolkozik, mintha a  a teljes koncertanyag egyetlen kompozíció lenne.

Ez a hozzáállás érvényesül majd szeptember 22-én a Mozart-darabok mellett Galuppi, C. P. E Bach, Haydn és Cimarosa műveit is felvonultató koncerten is.