Dante700, avagy irodalmi alapanyagokról

Vágólapra másolva!

196. levél

Ókovács Szilveszter

Vágólapra másolva!

Ókovács Szilveszter Dante700

Édes Néném,

meglepett, hogy épp a múltkori Dante-estünk után érdeklődött. Éspedig igenis szokásunk nekünk az Operában ünnepségeket tartani, hisz a mi színházaink ünnepi térnek is épültek. Legyen szó az Andrássy úti Ybl-palotáról, vagy a Tisza Kálmán, azaz Köztársaság, azaz II. János Pál téri Népoperáról, azaz Városi Színházról, azaz Erkel Színházról, vagy erről az épületről, ahonnan most is írok. Az Északi Főműhely, azaz Járműjavító, azaz Eiffel Csarnok ugyan nem eleve ünnepi hely, de mára, az új operai funkciókkal azt reméljük, azzá avattuk – és hol még a vége, a teljes készültség állapota, a hivatalos avatás!

Egyetértek Kegyeddel, furcsa egy halálesemény kapcsán az „ünneplő" szóhasználat. Valójában nehéz egy mégoly sokadik halálévfordulót is „ünnepelni", de hát ha már a 700-ik érkezik el, akkor már talán mindenki elhiszi, hogy az illető személyiségre való emlékezés, az életmű ünnepe kerekedik abból. Így tettünk Dante Alighierivel is, amikor Pál József professzor úr, korábbi római nagykövet ezt felvetette. Szerencsére azonnal jöttek az asszociációk, de hát a zene, főleg az opera összegző műfaj, a legtöbb esetben ráépül valami létező művészi értékre, pont Dante lenne kivétel? Dehogy. Liszt Dante-szimfóniája is adja magát, de valójában sosem érte el véglegesre tervezett alakját, és mivel a Dante700 ünnepség gyakorlatilag egybeesett a pápai Statio Orbissal, nem vállalhattuk be megtanulását.

Nem úgy a modellként tekinthető Dante-szonátát, amelynek zongoraszólamát a kiváló Balog Józsefre bíztuk – utoljára New Yorkban játszott velünk Lisztet –, viszont a nagy magyar zeneszerző vágyát sem hagytuk beteljesületlen. Liszt ugyanis itáliai festmények diaporámáit képzelte muzsikája fölé: ezt, sőt az ötlet videóvá fejlesztését Czeglédi Zsombor ifjú kollégánk alkotta meg. Aczél András rendezőnek még két feladata volt: a Pál professzor által javasolt régi-régi Ábrányi-mű, az ugyancsak Dante-szövegalapra készült Paolo és Francesca három részletét a térben elhelyeznie – Rálik Szilvia és Kovácsházi István segítettek életre kelteni a száz éve porosodó kottalapokat, és természetesen a legnagyobb Dante-inspiráció, a híres Puccini-egyfelvonásos koncertszínpadra állítását.

Igen, kedves Néném, a Gianni Schicchi nem véletlenül került a programba. Nincs igaza, nem szándékosan nem játsszuk a színpadi változatot, sőt a rész egészét, a teljes Triptichont, hanem azért, mert nem fér az Erkel Színház deszkáira – egyike a színpadi méretgond azoknak a problémáknak, amelyek tartósan távol tartják a II. János Pál pápa téri épületet egy igazi „operaház" lététől. Majd nagyobb színpadon játsszunk a Triptichont, benne Gianni Schicchit is, de most az Eiffelben hangversenyszerűen kellett a feladatot megoldani: hitelt érdemlő hírek szerint nagy sikerrel tettük ezt, Kocsár Balázs főzeneigazgató dirigálásával. (Sőt, még Puccini librettistája, a Dante-sorokat szövegkönyvvé fejlesztő Giovacchino Forzano hangja is megszólalt archív felvételről.)

Sáfár Orsolya és Balczó Péter a Gianni Schicchi című előadáson Forrás: Operaház

De erről is eszembe jut valami általánosabb. Tehát az ünnepi pillanatok – ha szabad ezt mondani – „megszokottak" minálunk, olyat azonban eleddig csak egyetlenegyszer (meg még egyszer, meg még egyszer, illetve még egyetlenegyszer) tettünk/teszünk, hogy irodalmi szerzőt ünnepeljünk, aki az opera műfaját a maga megkérdőjelezhetetlen minőségével és életművével megtermékenyítette. Ez az egyetlen legnagyobb „nemzetközi" kivétel William Shakespeare volt, akinek egy egész évadot is szenteltünk 2015/16-ban, lévén sok és szerteágazó megzenésítés és megtáncoltatás fűződik alapműveihez. A másik pedig Goethe, az ő Faustjának tágabb értelmű hatását is egy teljes szezon alatt bontottuk ki, noha nyilván nem teljesen. Az egyetlen magyar pedig Arany János, akinek 200. születésnapján anno egész estés Walesi bárdok-ünnepet szerveztünk – és a „még egy" majd a cimborája, Petőfi lesz, 2023/24 táján, a saját (születési) bicentenáriumán.

De ha minőségi gyúanyagot kerestek operaszerzők, négyszáz éven át megtalálták Homéroszt (Monteverdi: Odüsszeusz hazatérése), Szophoklészt (Orff: Antigoné), Tacitust (Monteverdi: Poppea megkoronázása), Vergiliust (Purcell: Dido és Aeneas), Tolsztojt (Prokofjev: Háború és béke), Dumas-t (Verdi: Traviata), Puskint (Csajkovszkij: Anyegin), Scottot (Donizetti: Lammermoori Lucia), Moliére-t (Lully: Az úrhatnám polgár, Vajda: A képzelt beteg), de Molinát (Mozart: Don Giovanni), Jókait (Strauss: A cigánybáró), Aranyt (Strauss: Pázmán lovag), Lorcát (Szokolay: Vérnász), Bulgakovot (Gyöngyösi: A Mester és Margarita), Hoffmannt (Offenbach: Hoffmann meséi). Vagy mint legutóbb kissé didaktikusan be is mutattuk a Figaro3-ben: Beaumarchais-t (Mozart: Figaro lakodalma, Rossini: A sevillai borbély, Milhaud: A bűnös anya). És persze, Hofmannstahlt, aki számos Strauss-opera szövegét írta kisregényként is meg.

A Gianni Schicci koncertszerű előadásban Forrás: Operaház

Persze, Dante külön polcon van e hosszú, és még bőven be nem fejezett sorban. Különös szerző, akinek egyetlen hatalmas művének, a sokak szerint középkor-összegző elbeszélő-útleíró-moralizáló történetgyűjteménynek akár csak néhány sora is képes volt Puccinit és szerzőtársát inspirálni a Gianni Schicchi megírására: merthogy ez a zseniális scherzo, ez az egyetlen komikus Puccini-opusz bizony, egy enciklopédikus mű egyetlen kis szócikkéből született. És hétszáz év után már a halál évfordulója is ünnep: a hálaadás alkalma, hogy megköszönjük valamely felettünk álló értelemnek, hogy az összművészet műfaja, az opera világa számára ilyen szerzőt, ekkora művet sugallt. Jó volna hinni, hogy amint Dante eljutott műve tiszteletének 7 évszázadnyi rajongásáig, úgy ez a száz éve alkotott Puccini számára is megadatik: s az még legalább 600 esztendő volna Dante emlékének is. És a mi európai kultúránknak. Az európai kultúrának, amelyet ezen ünnepnappal, mely egybeesett a római pápa kétezer év alatti harmadik magyarországi látogatásával, legfőképpen éltetni, félteni és segíteni szeretnénk mi, az operások is.