1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Prózai szakon kezdte tanulmányait, majd egy év után „büntetésből" került át a zenés osztályba. Ott lett hallgatótársa mások mellett Törőcsik Mari, Margitai Ági, Fülöp Zsigmond, Bodrogi Gyula. Diplomázva a Petőfi Színház tagjaként több főszerepet eljátszott, filmekben is komoly feladatokat kapott, ahogy az akkoriban induló magyar televízióban ugyancsak. Böröndy Katalin nyolc pályán töltött év után azonban úgy döntött: nem kíván többet hazai színtereken fellépni. Néhány évig külhoni turnékon szerepelt énekesként, majd főállású feleség lett és anya. Férje jogán megkapta az olasz állampolgárságot is. Azt mondja, hogy színészi működésének korszaka ma már szinte ködbe vész, s az Origónak adott interjú előtt szükség volt anyai rokona, Hirtling István színművész rábeszélő készségére is. Böröndy Katalinnak egykori hivatása kapcsán nincs hiányérzete. Ugyanakkor pályakezdésének, színházi megmutatkozásainak felidézett epizódjai segítenek árnyalni a képet arról a korról, amelyben a történések megesetek.

A Kortárs című folyóirat 1958-as, nyolcadik számában írt Görgey Gábor a Színház- és Filmművészeti Főiskolai akkori végzőseiről, vizsgaelőadásuk, Brecht Koldusoperája kapcsán. A Fiatalok Koldusoperája című cikk szerzője az ön alakításáról szólva így fogalmazott: „Feltűnően kiugró tehetségnek bizonyult Böröndy Katalin Kocsma Jenny szerepében. Szuggesztív, egyéni színészalkat, arcjátékán, mozdulatain, minden mondatán érződik, hogy mondanivalója van. Nagyszerűen tud ábrázolni bonyolult és ellentétes lelkiállapotokat: atmoszférát teremt a színpadon." Ahogy ma, úgy akkoriban is szokás volt, hogy a lapok interjúban is megszólaltatták a pályakezdő színművészeket. Görgey elismerő mondataira könnyen rátaláltam, de hosszas keresés után sem bukkantam olyan beszélgetésre, amelyben családjáról, pályaválasztásáról beszélt volna. Nem voltam elég alapos, vagy más oka is lehet a dolognak?

Anyai nagyanyámat a kommunisták hatalomra kerülése után kitelepítették, több felmenőm is kapitalistának számított. Akkoriban ezek a tények nem mutattak jól az ember életrajzában. Básti Lajosnál felvételiztem, neki köszönhetem, hogy felvettek. Már kezdtek fújdogálni a fényes szellők, magam is meglepődtem, hogy bejutottam. Ha jól sejtem, nem tudja: az ön édesanyjával, Kun Magdával együtt kerültem Both Béla osztályába, több mint negyven elsőéves társaságában.

Valóban meglepett.

Ez volt a prózai szak. Both Béla nem szeretett sem engem, sem az édesanyját. Engem az év végén átrakott az operettesekhez, ott lett osztálytársam Bodrogi Gyula, Fülöp Zsigmond, Fonyó József, Margitai Ági, Perlaki István, Szabó Ildikó, Törőcsik Mari. Az édesanyjának nagyobb volt a hendikepje, őt Both Béla egyszerűen kirúgta.

Édesanyám amúgy eszes anyja cseléd volt, majd háztartásbeli. Anyai nagyapám a világháború előtt harcos kommunista s akkor még vasmunkás, aki a Rákosi-rendszer kezdetén kilépett a pártból, kitanulta a cipészmesterséget és illegális műhelyt nyitott lakásuk tágasabb spájzában egy Tanács körúti bérház harmadik emeletén. Tény, a maga módján maga is kapitalista lett, de kitelepítésről szó sem volt náluk. Miért gondolja úgy, hogy édesanyám hendikepesebb volt önnél?

Két dologra emlékszem: az édesanyja olyan gyönyörű volt, hogy hasonló leányt sem láttam az akkori évfolyamokon. Mindamellett különösen erős intellektuális kisugárzása volt. Azt gondoltuk: vagy nagyon nagy színésznő lesz belőle, vagy – ismerve az akkori viszonyokat – hamar ki fogják rúgni.

Budapest, 1961. február 24. Böröndi Kati Ildikó szerepében Kolozsvári Grandpierre Emil A ló két oldala című prózája próbáján. A darabot 1961. március 1-jén mutatják be Seregi László rendezésében a Jókai SzínházbanForrás: MTI/Keleti Éva

Utóbbi történt, bár úgy tudom egy ideig a pályán maradt. 1957-ben még filmfőszerepet is kapott, eljátszotta a Nehéz kesztyűkben a Papp Laci által alakított főhős feleségét. Abban a filmben én harmadévesként csak kisebb szerepet kaptam. A forgatáson Magda is kedves volt, Papp Laci ugyancsak szimpatikus, szerény. Azonban édesanyja későbbi sorsáról, ahogy több egykori kollégáéról sem tudok már sokat.

Édesanyám több mint húsz éve meghalt már. Színésznőként ismerte meg édesapámat Miskolcon, s szépségének is része lehetett abban, hogy apám idővel meggyőzte: a színészet nem feltétlenül nőnek való hivatás. Apám alighanem elsősorban féltékeny volt, anyám mégis hallgatott rá. A pálya közelében maradt, de nem színpadi munkát végzett. Jó humorú, kíváncsi, művelt és alighanem – a vágyott hivatástól többszörösen eltérítve - mélyen boldogtalan asszony volt. Ennyit róla.

Az édesapjáról, Sztankay Istvánról is van egy tanulságos történetem.

Voltaképpen ennek az interjúnak önről kellene szólnia. Ráadásul sejtem, hogy mi lehet a sztori. Édesapám görög katolikus pap fiaként a harmadik felvételi próbálkozásán – amikor már kiismerte a rendszert – az apja foglalkozását firtató kérdésre azt felelte: „Pásztor". Básti Lajos is benne volt a felvételi bizottságban, amely persze már mindent tudott róla, de azért tagjai nagy nevetve rákérdeztek: „Milyen pásztor?" Apám rezzenéstelen arccal felelte: „Lelki". Abban az évben felvették. Itthon elég közismert sztori.

Ezt a történetet mégsem ismertem, bár rémlett, hogy a családjának vannak egyházi vonatkozásai. Édesapja szellemes válasza alighanem a háromfordulós felvételi második etapjában hangzott el, ugyanis az utolsó, a harmadik fordulóban – én annak a történéseit tudom felidézni – esetében megrezgett a léc.

Hogyhogy?

Sztankay Pistát még Rózsahegyi Kálmán színiiskolájából ismertem, ahová magam is eljártam pár hónapig, amikor egy betegség miatt kimaradtam. Azonban még láthattam egy ottani vizsgáját a Blaha Lujza Színházban, amelyben Hamlet nagymonológját adta elő. Nyilvánvaló volt, hogy rendkívüli tehetség. Még az sem gyengítette az élményt, hogy amikor azt mondta a végén, hogy a „Szép Ophélia jő", akkor egy megrendítően csúnya leány csatlakozott hozzá a színpadon. Bár az ő belépőjét azért nem lehetett nevetés nélkül megállni.

Mécs Károly is megidézte az esetet egy interjúban.

A lényegre térve: akkoriban lehetőség volt rá, hogy a végzős növendékek bemenjenek a felvételizők harmadik vizsgájára. Az édesapját a harmadik fordulóban Gáti József felvételiztette. Miután Pista előadta a meggyőző vizsgaanyagát, s elhagyta a helyiséget, Gáti József azt mondta: ez a fiú kész színész, semmi értelme felvenni. Eszembe jutott Pista vizsgája a Hamletben, nem álltam meg, kérlelni kezdtem Gátit, hogy engedje az intézménybe, csak könnyebb diplomásként a pályán maradni. Más növendékek is mellém álltak, és ugyan Gáti József nem volt egyszerű eset, akkor valamiképpen sikerült meggyőzni. Édesapjával sosem beszéltem erről, sutaságnak éreztem volna akkoriban felhozni.

Mivel az ilyesmi sosem késő: nevében is köszönöm. Most pedig talán fókuszáljunk önre. Családjában kik voltak a legnagyobb kapitalisták?

Anyai nagyszüleimé volt a Ketter kávéház a Bartók Béla út 48-ban. Nem messze a Hadiktól, amelyben most beszélgetünk. A szüleim lakása már akkor is a Hadik házban volt. Amikor Magyarországon vagyok, most is abban lakom. Ám a Ketter éttermet 1948-ban államosították, a nagymamámat pedig kitelepítették a Békés megyei Hunyára, egy kulák házába. A nagymamámat a kitelepítéssel, a kulákot nagymamám beköltöztetésével büntették. Egyébként a Ketter helyén a szocializmus évtizedei alatt is étterem működött, váltakozó néven. Utoljára az állt a cégérén, hogy Bukarest étterem.

Nagyapja megúszta a kitelepítést?

Ő 1940-ben halt meg, de nem a háború következtében. Vendéglősöknél gyakori betegség végzett vele. Nem mondhatott, de talán nem is akart nemet mondani, amikor a vendégei meghívták az újabb és újabb rundokra.

Budapest, 1963. január 11. Tordy Géza Clyde Griffith és Böröndy Kati Sondra Finchley szerepében Theodore Dreiser Amerikai tragédia című művének színpadi próbáján. A regényt Erwin Piscator alkalmazta színpadra. A darabot 1963. február 9-én mutatta be a Jókai Színház Kazimir Károly rendezésébenForrás: MTI/Bartal Ferenc

 

A Ketter étteremben megfordultak a Hadik kávéház hírneves művészvendégei is?

Minden bizonnyal. Karinthy Frigyes például, de én csak egyéves voltam, amikor ő meghalt. Ám a fia, Cini is járt a nagyszüleim éttermében. Felmenőiről is beszélgettünk, amikor már színésznőként összetalálkoztam vele a Nemzeti Színház siófoki üdülőjében. Sokat volt ott, imádott lábtengózni a színháziakkal.

A Hadik-házbeli lakást hogyhogy nem vették el a kitelepítés idején?

A szüleim nevén volt. A szobám falát a háború alatt lehasította egy bomba, ám az ötvenes évekre már rendbe tették. A nagymamám a viszonylag közeli Bercsényi utcában lakott. A kitelepítés napján oda jött érte hajnali négyre a teherautó, amelyik levitte Hunyára. Tizenegy éves voltam, a szüleimmel együtt rohangáltunk a teherautó érkezése előtt a Bercsényi utca és a Bartók Béla út között, hogy megmentsünk valamit az ingóságaiból, értékeiből. Akkor úgy tűnt, nincs is olyan közel egymáshoz a két lakás.

Anyai nagymamája milyen karakter volt?

Csodálatos asszony. Vele voltam leggyakrabban színházban, elsősorban az Operában, a Városi Színházban, a Zeneakadémián. A zenei érdeklődést az is magyarázza, hogy egyik felmenőm Szegedi Ernő zongoraművész volt, aki a Zeneakadémián is tanított. Ugyanakkor a nagymamámmal sokat jártunk foci meccsekre is, mindketten fanatikus Fradi drukkerek voltunk. A foci persze már a kitelepítés után került a programba.

Nagymamája mivel foglalkozott Hunyáról visszatérve?

Betették irodistának a körúti Lúdláb étterembe. Hamarosan ő lett az üzletvezető, miután észrevették: végre olyan valaki került oda, aki ért is a vendéglátáshoz, sőt, a vérében van a szakma. Élete végéig ott dolgozott, szó szerint. A Lúdlábból vitte el a mentő, amikor rosszul lett, másnap meghalt.

Apai nagyszülei szintén „kapitalisták" voltak?

Velük kapcsolatban csak arra emlékszem, hogy nagyon kedves emberek voltak. Ami apám testvéreit, keresztszüleimet illeti: nagynéném tanítónő volt, nagybátyám a MÁV villamosmegálló szerelő üzemének volt igazgató-főmérnöke.

Édesapja, édesanyja mivel foglalkoztak?

Édesapám a háború előtt – jelentsen is az bármit – székesfővárosi főtiszt volt, majd vendéglátóipari ellenőr lett. Utóbbi a világ leglinkebb munkája. Édesanyám a Tükerben, a Tüzelő és Építőanyag Kereskedelmi Vállalatnál dolgozott. Én is részt vettem a színjátszó csoportjukban. Ám már előbb, tizenkét évesen színpadra kerültem, a csillebérci nyaralótelepen a Szentivánéji álom fal jelenetében játszottam.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!