Megjelent a Petőfi-emlékévhez kapcsolódó első NKA-pályázat

DEMETER Szilárd
Budapest, 2020. január 28. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, miniszteri biztos 2020.január 21-én dolgozószobájában, ahol interjút adott az MTVA újságírójának. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Mintegy 620 millió forintra pályázhatnak négy altémában a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) csütörtökön meghirdetett nyílt pályázatán a közgyűjtemények, hogy időszaki kiállításokkal, kiadványokkal, digitális megoldásokkal készülhessenek a jövő szeptemberben induló Petőfi Sándor-emlékévre - hangzott el a pályázat részleteit ismertető csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés tavaly nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé. Összhangban az Országgyűlés határozatával az NKA több témában és különböző pályázati körök megszólításával indítja el az emlékévhez köthető pályázati kiírások közlését. Ezek sorában elsőként jelent meg a közgyűjteményeknek szóló, négy altémát tartalmazó pályázati csomag.
Bús Balázs, az NKA alelnöke emlékeztetett arra, hogy a kormány 9 milliárd forintos többlettámogatást biztosít a Petőfi-emlékévre. Ebből 3-3 milliárd forint jut a bicentenáriumi programokra, a vidéki múzeumok támogatására, valamint az irodalmi emlékházak és emlékhelyek fejlesztésére. Hozzátette: az NKA-ban két új ideiglenes kollégium jött létre ennek a pályázati forrásnak a kezelésére. Ezek a Magyar Géniusz Program, valamint a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium.

Demeter Szilárd, az NKA Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium vezetője elmondta, hogy a felhívásra múzeumok, nyilvános könyvtárak, közlevéltárak és nyilvános magánlevéltárak, képzőművészeti szakmai szervezetek, kiállításokat rendező intézmények, galériák és kiállítótermek pályázatait is várják. Hozzátette, hogy az emlékév fókuszában nemcsak Petőfi áll, hanem a felvilágosodástól a reformkoron át Klebelsberg koráig, a bethleni konszolidáció korszakáig tartó időszak kiemelkedő és máig ható eredményeit is szeretnék bemutatni a következő két esztendőben.

Demeter Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az emlékév kiemelt időszaka a tanévhez igazodva 2022. szeptember 1. és 2023. augusztus 31. között lesz - tette hozzá a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.
A csütörtökön kiírt pályázat részleteit ismertetve elmondta, hogy négy altémát tartalmaz a pályázati csomag:

  • az első témára pályázók a Petőfi-emlékév tematikájába illeszkedő időszaki és virtuális kiállítások megvalósítására nyerhetnek támogatást.
  • A második altéma kortárs művészeti és csoportos, egyéni, valamint összművészeti időszaki kiállítások megvalósításához nyújt segítséget.
  • A harmadik altémára pályázók a közgyűjteményekben őrzött dokumentumok elektronikus és nyomtatott formában történő hozzáférhetővé tételére, ehhez kapcsolódóan tudományos konferenciák, valamint ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő események megvalósítására nyerhetnek támogatást.
  • A negyedik altémára pályázók a Petőfi Sándorhoz, korához, kortársaihoz és kultuszához kapcsolódó kulturális tartalmak digitális feldolgozására és bemutatására kaphatnak támogatást.

Elmondta, hogy az év végéig a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium további nyílt és meghívásos pályázatok kiírását tervezi. Nyílt pályázati formában szólítják majd meg a közművelődési feladatokat ellátó intézményeket, önkormányzatokat, civil szervezeteket, míg meghívásos pályázaton indulhatnak a Petőfihez köthető emlékhelyek az épületek felújítása és kiállításaik megújítása érdekében.
Mint mondta, szeretnék, ha az évforduló alkalmat adna arra is, hogy a magyar irodalmat és ezen keresztül a magyar kultúrát megmutathatnák a világnak. Ennek érdekében a magyar intézetek is készülnek az emlékévre. Emellett az NKA a diákcsoportok utaztatását is támogatja a Petőfi-emlékhelyekre.
A részletes pályázati kiírás az NKA honlapján olvasható, a pályázatok beadási határideje november 8.