Amerikában, Angliában Németországban eltorzult a világ, a kaszinókapitalizmus felé haladnak

Leslie Mandoki
Vágólapra másolva!
"Azt látom, hogy Amerikában, Angliában, Németországban eltorzult a világ, és a munkaalapú, családalapú társadalom inkább egy kaszinókapitalizmus felé halad", ezt mondta az Origónak Leslie Mandoki. Azt is hozzátette, hogy az algoritmusok túlságosan befolyásolják az emberek véleményét – a közösségi média sokszor rombolja a család- és munkaalapú társadalom értékeit. A világhírű producer és zenész arról is beszélt, hogy szeptember közepén jelent meg világszerte az Utopia for Realists című albuma, ami már most hatalmas siker. Interjú Leslie Mandokival zenéről, kultúráról, politikáról.
Vágólapra másolva!

Szeptember 24-én jelent meg az Utopia for Realists című albuma. Milyen véleménnyel vannak a kritikusok az új lemezről?

Olvasom a kritikákat, és boldogan elpirulok. Rendkívül jó véleményeket írnak, meg is vagyok hatódva. Amerikában kicsit újnak számít a Bartók-lemezünk, hiszen ott még nem tudtunk koncertezni a járvány miatt.

Az amerikai lemezcég meg is hívta önöket. Hány napra mennek az Egyesült Államokba, és mi lesz a program?

Akkora az érdeklődés, hogy már most 21 napnál tartunk, minden napra rengeteg interjút szerveztek, és nemcsak New Yorkba, valamint Los Angelesbe érkezünk, hanem Miamiba, Atlantába, Nashville-be és Bostonba is. Elsősorban az új album érdekli a sajtót, de rendkívül érdekesnek tartják a filozófiánkat és a zenei megszólalásunkat is. Úgy érzik, hogy ez az első nagy zenei alkotás, ami az angol progresszív rockot újraértelmezi, és ötvözi az amerikai jazz-rockkal. Mindezt Bartók Béla és a magyar népzene ösvényén. A másik téma pedig várhatóan a személyes történetem lesz az interjúkban - ez most valamiért hihetetlenül érdekli őket. Együtt alkottunk Csupó Gábor barátommal, akivel közösen disszidáltunk Magyarországról, és akivel az új albumhoz együtt készítettünk filmet - ezért beszélünk vizuális albumról.

Az amerikai sajtónak nagyon érdekes az a történet, hogy hogyan szöktünk el együtt a kommunista Magyarországról, és amikor sikerült disszidálni, a menekülttáborban én azt mondtam, az a célom, hogy többek között Al Di Meolával és Ian Andersonnal zenéljek, Csupó Gábor barátom pedig azt mondta, hogy Hollywoodban létrehozna egy rajzfilmstúdiót.

Most pedig mind a ketten azt csináljuk, amit akartunk, ami az álmunk volt.

Leslie Mandoki fotó: Talán Csaba

Nem keresték meg még filmesek, hogy forgatókönyvet írjanak ebből a sztoriból?

Az egyik legnagyobb német producer, Nico Hofmann, az UFA vezetője már másfél éve tervezgeti, hogy filmet kellene készíteni a történetünkből.

Említette azt a filmet, ami az album vizuális anyaga - együtt készítették Csupó Gáborral. Mi a különlegessége a videónak?

Amikor Andy Vajnát temettük Los Angelesben, a szertartás után megmutattam Csupó Gábornak a félkész albumot. Azonnal gondolkodni kezdett, hogy ehhez a lemezhez valami különleges vizuális anyagot kellene készíteni. Azt mondta, hogy a legnagyobb magyar festők képeiből - amelyek Bartókot is inspirálták - kellene háromdimenziós animációt készíteni. Megszületett tehát a különleges filmötlet, amely négy elemet tartalmaz. Az egyik eleme a Hungarian Pictures koncert, amelyet a berlini fal leomlásának 30. évfordulójára adtunk Berlinben, az ünnepség záróakkordjaként, és fel is vettük.

Hihetetlen volt a siker. Szóval, ezt a koncertet felvettük. A film másik alappillére, hogy videóra vettük a stúdiómunkákat. Ez is érdekes, mert manapság mindenki otthon, egyedül veszi fel a dalokat, és a zenészek küldik egymásnak a trackeket. Mi pedig összejövünk a stúdiómban, analóg vesszük fel a számokat, lényegében alig van utómunka, minden úgy hangzik a felvételen, ahogy játsszuk. Ez olyan, mint a kézzel írt szerelmes levél. Nem szebb egy kézzel írt szerelmes levelet kapni, mint egy sms-t? A stúdiófelvétel képeivel színesítettük tehát a koncertfelvétel képeit. A harmadik oszlopa a filmnek azok a lélegzetelállítóan szép tájképek, amelyeket még a járvány előtt vettünk fel. Elmentünk a Kárpát-medencében olyan tájakra, ahol Bartók Béla gyűjtötte a népzenéket, ott készítettünk csodálatos felvételeket. Erre jött a negyedik pillér, amelyet Gábor talált ki, hogy azon magyar festők képeit, amelyek Bartókot is inspirálták, mozgassuk meg három dimenzióban. Ezt a négy vizuális elemet ötvöztük.

Mandoki Soulmates Koncert; Budapest, 2021.08.21; Al di Meola; Leslie Mandoki; Richard Bona; Tony Carey; Mike Stern; Bill Evans; Randy Brecker; Till Brönner Forrás: Darab Zsuzsa

Augusztusban mutatták be először az Utopia for Realists című albumot Budapesten, a Bazilika előtt. Óriási koncert volt, hatalmas sikerrel. Mit szóltak a zenésztársai, Meola, Richard Bona, és a többi világsztár?

Akik ott voltak, érezték, hogy a zenészek és a közönség szíve együtt dobbant. Hihetetlen összhang alakult ki a nézők, hallgatók és a zenésztársaim között. Még a koncert előtt kérdezte néhány szakember:

Erre én azt válaszoltam:

Igazam lett, köszönet a közönségnek, óriási siker volt a koncert. Csodálatos volt, hogy a szülővárosomban mutathattuk be az új lemezünket - ez volt a világpremier, hiszen máshol még nem játszhattuk el a pandémia miatt. Mindenki nagyon meg volt hatódva.

Leslie Mandoki fotó: Talán Csaba

Nemcsak zenészekkel, hanem politikusokkal is dolgozik - ahogyan egy korábbi interjúnkban is említette. Érdeklődik a politika iránt, figyeli, hogy merre halad a világ, és ezt a dalaiban is megfogalmazza. Miért tartja ezt fontosnak?

Valóban, a legfontosabb témáimat, üzeneteimet megírom, ugyanis azt gondolom, hogy a zenésznek, a művésznek ez a feladata. Ráadásul, amiről írom a szövegeket, az egy generációs szerződés. Nekünk, művészeknek az az elhivatottságunk, hogy tüske legyünk a társadalom körme alatt.

Generációs szerződés?

Az én generációm - az old rebels -, és a fiatal generáció - a young rebels - közötti szerződésről beszélek, úgy érzem, hogy az én generációm nem tartja be a szerződést a következő generációval szemben.

A gyerekünknek egy jobb világot szeretnénk átadni, de ez csorbul most.

Azt látom, hogy Amerikában, Angliában, Németországban eltorzult a világ, és a munkaalapú, családalapú társadalom inkább egy kaszinókapitalizmus felé halad. Ez azt jelenti, hogy társadalmi többletérték előállítása nélkül is pénz termelődik.

Kapzsi fogadások, társadalmi teljesítmény, többletérték nélküli meggazdagodás, ahol a veszteség szocializálva és a nyereség privatizálva van.

Ezt társadalmilag és politikailag is felelőtlennek tartom. Itt volt például a német választás. Azt érzem, hogy teljesen ambíciószegény volt, mert nem voltak valódi viták.
A középkorúak még mindig abban a bódulatban élnek, hogy 1989-ben leomlott a fal. Ez szép dolog, csak már 32 éve volt. A mi feladatunk az lenne, hogy úgy adjuk át a világot, hogy odafigyelő, emberséges társadalom fejlődjön, ahol a család, a munka a fontos. Meg kellene mutatni, hogy nem az a barát, aki a Facebookon lájkolja a képedet.

Egy algoritmusok által vezetett világ felé haladunk, ahol már csak a saját véleményedet olvashatod a Facebookon és a többi közösségi médiában, mert annak megfelelő megjelenéseket ajánl neked az algoritmus.

Erről szól egyébként a Living in a gap című dal is. A széthúzás a legnagyobb kihívás. Sok esetben algoritmusok döntenek a legfontosabb dolgokról - akár egy ország sorsáról is, ha már a választásokról beszélünk. Ez pedig bezár minket egy visszhangkamrába. Meg sem ismerik az emberek a másik véleményét, hiszen nem olvasnak róla, nem találkoznak vele a Facebookon, nem jutnak el hozzájuk a másként gondolkodók cikkei, írásai. Meg kell tanulnunk, hogy ha valaki az ellenkező véleményt képviseli, azt meg kell hallgatni, vitázni is lehet, de semmiképpen nem ellenségnek kell látni. Nekünk az a feladatunk, hogy emberibb, odafigyelőbb társadalomért emeljük fel a hangunkat - és ezt a zenénkben meg is mutatjuk. Véleményem szerint ez a művész feladata, ezért is írtam meg a Young Rebels, Old Rebels című dalokat. Úgy gondolom, hogy az előttünk álló feladatokat egyedül egyik generáció sem tudja megoldani. Össze kell fogni, és kézen fogva dolgozni egy jobb világért.
Visszatérve a német választásokra: színvonalon aluli volt. A kampányban szó sem volt például a bevándorlásról és az integrációról. Azon kellene vitázni, hogy sikerült-e integrálni a bevándorlókat, hol tartanak. Ehelyett végig csak arról volt szó, hogy melyik politikus mikor nevetett, vagy milyen fagylaltot evett, melyik zsebében tartotta a kezét. Ezek kerültek előtérbe, alig merültek fel valóban fontos kérdések. Ha én Németországban vagy Amerikában politikai döntéshozó lennék, én nagyon átgondolnám azt a fájdalmas tényt, hogy ma bárki mindenféle álnéven írhat és terjeszthet bármit a közösségi médiában. Arra törekednék, hogy mindenki a saját nevén mondhassa - és ha akarja, mondja is - el a véleményét, írjon cikket vagy kommentárt.

Leslie Mandoki fotó: Talán Csaba

Nemcsak a társadalom, hanem a kultúra is meglehetősen polarizált. Erről mi a véleménye?

Azt látom, hogy ha valakinek más a pártállása, mást gondol a világról, akkor annak a művészete, festészete, irodalma, zenéje nem is lehet jó a másik oldalról nézve. Ez fasisztoid. Legutóbb a nácik mondták, hogy a zsidó művészeket nem lehet komolyan venni és el kell utasítani. Ennek a fasiszta civilizációs törésnek soha nem szabad megismétlődnie. A művészet szabadsága egyetemes, alapvető érték.

Szakadékban élünk, ez pedig szintén a közösségi média következménye.

Kialakult egy buborék, mindenki csak a saját gondolatát hallja vissza, olvassa és látja. Éppen ezért például a zenei világ sem olyan széles már, mint volt.

Régen bementél egy boltba, válogattál a millió lemez közül, és ami megtetszett, megvetted. Ma már algoritmus dobja fel az általad kedvelt zenéket.

A legritkábban fordul elő, hogy belebotlasz egy számodra ismeretlen műfajba, művészi irányzatba, zenébe. De ugyanez van az újságírással. Régen bementél az újságárushoz, válogattál a lapok között, beleolvasgattál, és váratlanul belebotlottál egy-egy olyan cikkbe, amiről nem is tudtál, de érdekesnek tartottad. Ma már nem történik ilyen. Így bővült a világképünk. Mióta azonban a mobiltelefonok a meglátások és nézetek fő forrása, azóta szűkül a lehetőség egy holisztikus világkép iránt.

Látunk rendkívül tehetséges, sikeres rendezőket, zenészeket, irodalmárokat, akiket a másik oldal művészei - bár elismerik, hogy tehetségesek -, támadnak. Miért nem lehet elismerni a másik oldal művészetét - azt elfogadva, hogy mást gondol a világról? Miért nem állnak ki legalább a művészek egymás mellett - függetlenül attól, hogy kinek milyen a meglátása a világban zajló folyamatokról?

Ez egyszerű. Mert félnek attól a gyalázkodástól, amit a közösségi médiában kaphatnak a rajongóiktól, művésztársaiktól. Olyan támadás indulhat ellenük, ami ellehetetlenítheti őket. Néha én is megnézem a Facebook-oldalamat és olvasom a kommenteket. Van, aki azt írja, hogy Mandoki zenéje nagyon jó, elképesztően tehetséges muzsikus, de hát „orbánista". Pontosan erről beszélek.

Nem mindegy, hogy ki mit gondol a világról? Ha jó a művészete, ha kiváló zenész, író, filmrendező, akkor az jó. Ismerjük el, fogadjuk el, és akár támogassuk is a közösségi médiában.

Ne támadjuk csak azért, mert más a meglátása, más a pártállása. Vagy ami sokszor még borzasztóbb, hogy imázs szerint sablonos kalitkákba zárunk egy művészt, a vélt világnézete alapján, pedig ezt sokkal differenciáltabban és toleránsabban kellene értelmezni.

Mikor változhat meg ez a helyzet?

Nem vagyok jó a jóslásokban, de azt gondolom, hogy a következő generáció talán már másként áll ehhez a dologhoz. Ez a folyamat is az én generációm „sara".

Leslie Mandoki fotó: Talán Csaba

Ez nem túlságosan biztató...

Azt hiszem, ők ébrednek majd rá, hogy mi ezt elrontottuk, hogy a közösségi média nélkül is van élet. 1982-ben Németországban volt egy népszámlálás, és mi, fiatalok nem adtuk meg az adatainkat, mert úgy véltük, a személyes adatokat, a magánéletet védeni kell. Már a középkorban sem lőtték le a postagalambot, mert a levéltitok akkor is szent volt.

Amikor bejött a Facebook, azt gondoltam, az emberiség nem hülye, hogy kiadja a személyes adatait, nem tölti fel senki, hogy hol nyaralt, mit evett, milyen ruhába öltözött aznap. Tévedtem.

A Davosi Fórumon sok-sok évvel ezelőtt azon vitáztam Zuckerberggel, hogy a Facebook marhaság, nem működik majd. Mellettem ült a világhírű író, Paulo Coelho, ő is velem értett egyet. Rosszul láttuk a dolgokat, a közösségi média mindent megváltoztatott. Néhány hete az egykori bajor miniszterelnök születésnapján ültem az aktuális bajor miniszterelnökkel. Velük is beszélgettem erről, és arról, hogy mennyit változott Németország az elmúlt években. A világnak van egy torz képe Németországról - történelmileg érthető, de már nem valós ez a kép. Amikor disszidáltam, az első élményem az volt, hogy a villamosra várva álltunk a megállóban, és ki volt írva a pontos menetrend. Az első döbbenet az volt, hogy láttam, a menetrendet nem rongálta meg senki. Nem volt vandalizmus, nem firkálták össze. A másik az, hogy valóban percre pontosan érkezett a villamos. Németország a hetvenes-nyolcvanas években szerelmes volt abba, hogy működnek náluk a dolgok, fontos volt nekik a siker. Ma Berlinben nem figyeltek arra a választás napján, hogy ugyanaznap van egy maratoni futás és egy utcabál is, ez teljesen felborította a választás rendjét. A precizitás primer erényei a sváboknál, bajoroknál még fellelhető, de Berlinben már semmikképpen.

Nem véletlenül mondja a bajor, hogy ha a gyereked harmincéves koráig nem találta meg a helyét a világban, akkor küldd el Berlinbe, ott nem tűnik fel.

Majd valahogy lesz. Berlin a rossz működés mintapéldája, mint Gábor Steingart is mondja. Legyen erre az új berlini repülőtér a példa: ötmilliárd euróval került többe, mint tervezték, és kilenc évvel később lett készen, de még ma sem működik a csomagfelvétel megbízhatóan, pláne, ha csúcsforgalom van. Ezt láttuk az uniós vakcinabeszerzéseknél is. Brüsszel azt mondta: nem sikerült úgy, mint Angliában, Amerikában, Izraelben, de hát együtt csináltuk, együtt vagyunk versenyképtelenek. A sikertelenség, a felelőtlenség nem lehet a jövőhöz vezető út. Én, mint művész, ezt másként látom. Én tisztelem a közönségemet, dupla annyit gyakorlok egy koncert előtt, mint máskor. És minden lehetőt - és azon túl is - megteszünk, hogy a legeslegjobbat alkossunk a közönségünknek.

Meggyőződésem, hogy nekünk, zenészeknek az a feladatunk, hogy tisztelettel felhívjuk a figyelmet, hogy a szeretet, az odafigyelés, az emberség, a család, a munka, a nemzet és Európa a legfontosabb.

Én olyan világ megteremtésében szeretnék részt venni, mint zenész, ahol a női egyenjogúságért a férfi, a homofóbia ellen a heteroszexuális, az antiszemitizmus ellen pedig a keresztény küzd.