A 17 éves Csontos Karina, a Sztárban sztár leszek! című műsor tehetséges énekese múlt pénteken hajnalban halt meg egy szörnyű autóbalesetben a kárpátaljai Nagylucskán. A család azt mondta, nem is tudták, hogy a fiatal lány kiszökött otthonról, hogy bulizni menjen. Összetörve meséltek a tragédia estéjéről.

"Nem tudjuk pontosan, hány órakor mehetett el itthonról, mi azt hittük, a szobájában alszik. Mindössze egy papucsban, dzseki nélkül, egy nagyon vékony pólóban távozott. Mindig szeretett nagyon szépen öltözni, kizártnak tartjuk, hogy bulizni mentek volna. Ahogy azt is, hogy a baleset után még segítséget próbált kérni a Facebookon, tudomásunk szerint ugyanis azonnal szörnyethalt" - mesélte a Blikknek a fiatal lány nővére.

Karina a családjával a határ menti Csap településen élt. Csütörtök este az egyik barátnője és két, a családja számára ismeretlen fiatalember jött érte. A tragédia 30 km-re történt a lány otthonától: autójukkal belecsapódtak egy autómentő trélerébe, ami egy korábbi balesethez érkezett. Az égő roncsból egyik fiatal sem szállhatott ki élve.

Csontos Karina a Sztárban sztár leszek! színpadánForrás: TV2

"Azon a szakaszon áramszünet volt, de a rendőrök nem helyeztek ki semmilyen világító eszközt, hogy felhívják a figyelmet a veszélyre. Ha a rendőrök kiteszik a jelzőfényt, Karina még ma is élhetne, hiszen akkor biztosan észreveszik az autómentőt. Amikor anya másnap felkelt, megrémült, mert nem találta Karinát. Azt hitte, lement a barátnőjéhez az alsó emeletre, de sem ott, sem a munkahelyén, egy közeli boltban nem találta. Végül a rendőrök hívták, hogy menjen be hozzájuk. Reménykedtünk benne, hogy nem róla van szó, de amikor a láncát és a kulcsát odaadták anyunak, teljesen összeomlott. Én még a mai napig nem fogtam fel a húgom halálát, a lelkem soha nem fogja elfogadni. Kibírhatatlan a családunk fájdalma. Nem tudom, hogy kell túlélni ezt a fájdalmat - mesélte tovább az énekesnő nővére.

Karinát a szerelme is gyászolja, akivel már több mint két és fél éve alkottak egy párt. Az édesanyja is teljesen összeomlott, a tragédia óta többször is mentőt kellett hívni hozzá.

"Mindenkinek segített, számára minden ember egyenlő volt. Nagyon szeretett volna továbbjutni a műsorban, de méltósággal viselte, hogy a középdöntőben kiesett. Dicsérte a többieket, tudta, neki még tanulnia és fejlődnie kell. Nagyon büszkék voltunk rá, hogy ilyen bátran viselkedett és megállta a helyét. Azt mondta, nagyon hálás mindenkinek, és az egyik álma vált valóra azzal, hogy találkozhatott olyan énekesekkel, mint például Tóth Gabi - emlékezett vissza a nővére.

Az áldozatok között Karina mellett volt egy 21 éves rendőr hadnagy, egy 25 éves határőr, valamint egy fiatal focista lány is.