David Gordon Green kifejezetten lomha Halloween-filmje után nem sok jót vártunk a folytatástól, de a rendező ezúttal csúcsformába került. A horrortörténelem egyik legikonikusabb gonosza, Michael Myers ezúttal akkora ámokfutást rendez, hogy öröm nézni.

Valószínűleg John Carpenter nem is sejtette 1978-ban, hogy mit is szabadított a világra. Bár sokan a Halloween – A rémület éjszakájá-t gondolják az első slashernek – az alműfaj azokat a horrorokat jelöli, amelyekben általában egy maszkos gyilkos sorra lemészárol egy többnyire fiatalokból álló társaságot –, valójában már az 1974-es Fekete karácsony is ehhez az irányzathoz tartozott, sőt, sokan ide sorolják az 1960-as Kamerales-t is. Azonban tény és való, hogy a 325 ezer dollárból készült, majd 47 millió dollárt fialt klasszikus robbantotta be a stílus divathullámát, olyannyira, hogy 1981-ben Amerikában az év legnagyobb bevételt termelt filmjeinek közel a fele slasher volt.

És természetesen Carpenter művéről is lehúzták az összes rókabőrt: tíz további epizódot is megélt 2009-ig, majd jött a független érából érkező David Gordon Green, kitörölte az összes folytatást a kánonból és az eredeti mű sztoriját szőtte tovább. És bár jó volt újra látni Jamie Lee Curtist a hírnevét elhozó szerepében, valamint a rendező a hangulatteremtés terén is kifejezetten ügyesnek bizonyult, ennél több pozitívumot nehéz lenne elmondani róla. Éppen ezért a második résztől nem is vártunk semmit, de úgy tűnik, az előző film csak a bemelegítés volt, és Gordon Green ezúttal úgy odavág a nagykalapáccsal, ahogyan csak a horrorfranchise ikonikus gonosza, Michael Myers képes.

A folytatás ott veszi fel a fonalat, ahol előző rész abbahagyta. A Jamie Lee Curtis által megformált Laurie azt hiszi, végre nyugalomra lelhet, miután rágyújtotta a házát a mumusra, de mint kiderül, a sorozatgyilkoson nem fognak a lángok. A kiérkező tűzoltóktól egy pillanat alatt elveszi a csákányt, majd a fejükbe állítja és újra a szülővárosa felé veszi az irányt, hogy ott folytassa a gyilkolászást, ahol néhány órával korábban abbahagyta.

Azt eddig is sejtettük, hogy Michael Myers nem egy hétköznapi halandó ember, hiszen egy golyó is éppen csak lelassítja, ezúttal azonban valószínűleg jó nagy adag szteroidot is kapott: a Gyilkos Halloween-ban nagyjából akkora mészárlást rendez, mint az összes korábbi epizódban együttvéve.
Ez persze önmagában még nem lenne érdem, nem kell komoly művészi véna ahhoz, hogy egy rendező egymás mellé rakjon több tucat, olykor kifejezetten kreatív öldöklős jelenetet, de David Gordon Green egyrészt ezúttal is rendkívül erőteljes atmoszférát teremt Carpenter hátborzongató zongorafutamával és a klasszikust megidéző felvételekkel, másrészt jól érződik, hogy folytatáshoz teljesen szabad kezet kapott és olyan gátlástalan ámokfutást rendez a vásznon, hogy öröm nézni, miközben Michael Myers karakterét is jó érzékkel misztifikálja.

Sok rajongó és kritikus fanyalgott azon, hogy Jamie Lee Curtis a játékidő nagyrészét egy kórházi ágyon vekengve tölti, de igazából akármennyire is szeretjük a színésznőt, egy Halloween-filmre elsősorban a maszkos sorozatgyilkos miatt ülünk be és belőle jó nagy adagot is kapunk. Bele lehetne kötni a kissé ponyva nyelvezetben megfogalmazott társadalomkritikába is, miszerint a tömegpszichózis a legrosszabbat képes kihozni a legjobb szándékú emberekből is, de egy kommersz horrortól nem feltétlenül várunk ennél magvasabb gondolatokat. És szintén felróhatjuk a szereplők végtelenül ostoba viselkedését: az egyik lány például bemegy Michael Myers házába és amint meglát egy holttestet, odarohan hozzá és lefekteti a puskát maga mellé, ahelyett, hogy felhúzva várná a rém érkezését, egy másik jelenetben pedig egy nő végre legyűri egy pillanatra a gyilkost, de persze nem röpít golyót a fejébe, hanem megvárja, míg a mumus újra magához tér. Ezek a butaságok azonban nagyjából az összes slashert jellemzik, ha valaki szereti a műfajt, az ezzel együtt, vagy ennek ellenére teszi.

A Gyilkos Halloween pedig a féktelen tombolásával kárpótól minden hiányosságáért,

így kíváncsian várjuk, hogy az új trilógia jövőre érkező záródarabja miként emeli tovább a tétet.