Több mint 31 milliárd forintért keltek el Picasso-festmények egy Las Vegas-i szállodában

Picasso-festmény, Las Vegas-i Bellagio hotel,Sotheby's
Több mint 100 millió dollárért keltek el egy Las Vegas-i hotel Picasso-festményei
Vágólapra másolva!
A Las Vegas-i Bellagio hotel 11 Picasso-festménye és más munkák több mint 100 millió dollárért (31 milliárd forint) keltek el a szállodában rendezett árverésen.
Vágólapra másolva!

A Sotheby's szombaton rendezte aukcióját a hotelben, melyet évek óta díszítettek Pablo Picasso (1881-1973) spanyol képzőművész alkotásai.

A legnagyobb összeget, 40,5 millió dollárt a művész szerelmét és múzsáját, Marie-Thérese Waltert ábrázoló, 1938-ban festett, Femme au béret rouge-orange (Nő vörös-narancs sapkában) című alkotásért adták,

az ár mintegy 10 millióval haladta meg az előzetes becslést.

Az Homme et enfant (Férfi és gyermek) című nagyméretű portréért 24,4 milliót, a Buste d'homme (Férfi mellkép) című, szintén nagy méretű festményért 9,5 milliót adtak. A kisebb kerámiák - köztük a 2,1 millióért eladott Le Déjeuner sur l'herbe (Ebéd a mezőn) - a becsült ár három-négyszereséért találtak gazdára.
A vevők nevét nem közölte az aukciósház.

Az árverés a Bellagio tulajdonosa, a kaszinókat és szállodákat üzemeltető MGM Resorts azon törekvésének része, hogy hatalmas műgyűjteményébe több olyan alkotást vásároljon, amelyet nők és kisebbségekhez tartozó művészek készítettek.

Az MGM szépművészeti gyűjteménye mintegy 200 művész körülbelül 900 alkotását foglalja magába,

köztük olyan kortárs művészekét is, mint Bob Dylan vagy David Hockney.

A gyűjtést a Bellagio korábbi tulajdonosa, a Wynn Resorts korábbi ügyvezetője, Steve Wynn kezdte több mint húsz évvel ezelőtt.