Kelemen Anna ismét zavarba ejtő képpel jelentkezett, a fotó a Darázsfészek álhíradójában látható!

Kelemen Anna
Vágólapra másolva!
Ezen a héten is fergeteges paródiákkal jelentkezett Bagi Iván internetes műsora, a Darázsfészek újratöltve a Videán! A Karinthy-gyűrűs humorista ezúttal sem kímélte a hazai és külföldi sztárokat.
Vágólapra másolva!

A műsorból többek között az is kiderül, ki és miért akarja megvásárolni a budapesti Városházát, hiszen kizárólag csak a humoristának és stábjának adott exkluzív interjút a titokzatos vevőjelölt. Továbbá megtudhatjuk, hogy milyen trükkel verték át (már megint) Lagzi Lajcsit. A műsor készítői utána jártak annak is, hogy ki miatt veszik ki a lovaglást az öttusából, és megtudhatjuk azt is, hogy mégis megkapta a gyűrűjét Galla Miklós! Bagi Iván beszámol továbbá arról, hogy milyen elképesztő ötlettel sokkolta rajongóit Kelemen Anna. Mindez a Darázsfészek újratöltve legutóbbi részében. Ezen a héten sem érdemes kihagyni a Videa egyik legviccesebb műsorát! Kattintson az alábbi videóra!