Összefogtak az Omega-rajongók: kegyhellyel tisztelegnének Balatonaligán a december elején meghalt Kóbor János előtt. Az Omega menedzsere megígérte, hogy végigjárja az ehhez szükséges utat.

Az Omega együttes jövőre ünnepelte volna hatvanadik születésnapját. Az alapító-zeneszerző Benkő László, és a basszusgitáros Mihály Tamás tavaly novemberi halálát követően, idén december 6-án az együttest alapító-frontember, Kóbor János is meghalt.

Az Omega-rajongók szorgalmazzák, hogy mihamarabb legyen egy olyan méltó hely, ahová elzarándokolhatnak azok, akik emlékezni szeretnének. Nagy terveim vannak, biztos, hogy megcsinálom a kegyhelyet, mely nem csak Meckyről szól majd, hanem az egész Omegáról. Ugyanis sajnos úgy tűnik, Kóborral az Omegát is temetjük

- mondta a Borsnak Trunkos András menedzser.

Elveszítették a szabadságot jelentő hőst 

Az Omega menedzsere úgy fogalmazott a lapnak, hogy egy egész generáció vesztette el az elmúlt hetekben a számukra a szabadságot jelentő hőst, akit követtek tűzön-vízen át.

Ezért tartom fontosnak, hogy az Omega örökségét tovább építsem, annak ellenére, hogy zenekar formájában már nemigen fog működni. Kitaláltam viszont, hogy lehetne egy Kóbor János sétány Balatonaligán, ahol Mecky a nyarakat vitorlázással töltötte – hangsúlyozta.

Sétányt nevezhetnek el róla

"Ezeket a pillanatokat imádta a zenész, hiszen a ringó vízen a kedvenc hobbijának élhetett, ott nyugalom volt és csönd, és körülötte volt a szerető családja. Kislánya, Léna, aki még csak 14 éves, és felesége gyakran elkísérték őt hajútjaira, de Mecky fiáról, Kóbor Dánielről is tudni lehet, hogy imádja a Balatont, hiszen a tó környékén, családi házban neveli kisebb gyermekeit."

Ha sikerül akkor az elképzelésem az, hogy egy csendes balatonaligai sétány Kóbor János nevét kapja, majd, a közepén egy oszlopot állítunk fel, rajta nemes egyszerűséggel egy omega jellel. Persze, az sem kizárt, sőt örülnénk neki, hogyha fát is tudnánk ültetni Mecky emlékére
– árulta el a menedzser.

Kóbor János hamvait kettéosztották: egyik felét a Balatonba fogják szórni, melynek időpontjáról még nem tudni biztosat.