Bár a szervezőkben joggal merülhetett fel a kérdés, hogy a két év kényszerszünet után vajon visszatér-e fiatalok fesztiválozási kedve, de az már Margit híd budai hídfőjénél nyilvánvalóvá vált, hogy minden aggodalom alaptalan volt.
Mintha egyetlen nyár sem maradt volna el, olyan tömeg alakult már ki a hév megállóban is, a szerelvényre alig fértek fel a világ minden tájáról érkező fiatalok, a hétköznapi teendőiket végző utasok pedig hordozóketrecbe zárt macskaként pislogtak a járatot eluraló bulihangulat láttán.
Az első napra mintegy kilencvenötezren voltak kíváncsiak és sokan szerdán váltották ki a hetes bérletüket is, így hatalmas sor várakozott a bejutásra, ezért a nagyszínpad programját megnyitó amerikai dalszerző-énekes, Remi Wolf fellépésére esélyünk sem volt odaérni.
Ellenben a Milky Chance koncertjét elcsíptük, amire a korai időpont ellenére is többen voltak kíváncsiak, mint nyolc-tíz évvel ezelőtt egy-egy főműsoridős előadóra. Clemens Rehbein énekes egyébként roppant szimpatikus figura, mindvégig érezni lehetett, de szavaival is hangsúlyozta, milyen hálás, hogy a járvány után végre zenészként a hivatásának élhet.
A tömeg eleinte kótyagosan szemlélte az előadást, mintha még csak nem pár órája, hanem már sokadik napja tartana a fesztivál, de ahogyan a Nap lejjebb ereszkedett, akár a vámpírok, úgy élénkült fel mindenki.
Főleg, miután előkerültek az olyan energikus pop-rock slágerek, mint a Synchronize vagy a Colorado.
Az idei Sziget nem kedvezett a rock- és a metal-rajongóknak, ezért ki nem hagytuk volna a Nova Twins fellépését. A brit duót két fiatal lány alkotja, hagyományos metalcore-t játszanak, de úgy odacsaptak az Európa Színpadon, hogy öröm volt nézni. Egy szám után azonban kénytelenek voltunk magukra hagyni őket, mert
a fiatal ausztrál rap-szupersztár, Masked Wolf interjút adott az Origónak, a beszélgetést hamarosan olvashatják.
Ezt követően azonban még visszaértünk a Nova Twins utolsó két számára és jóérzéssel konstatáltuk, még mindig van igény a keményebb gitárzenére, egész szép tömeg ugrált fel-alá a rendkívül energikus és dögös dalokra.
Este kilenc körül apokaliptikus hangulat alakult ki a Szigeten, a Nagyszínpad előtt teret leszámítva csak lézengtek az emberek, ugyanis szinte szó szerint mindenki a kortárs pop-zene egyik legnagyobb sztárjára, Dua Lipára volt kíváncsi.
Anélkül, hogy minősítenénk a dalait, nem igazán értjük a felhajtást, hiszen koránt sem egy olyan karakteres jelenség, mint mások mellett Rihanna vagy Lady Gaga, mégis ritkán látott tömeget vonzott a Szigeten. Ha valaki hozzánk hasonlóan elkótyavetyélte az időt más helyszíneken és nem keresett magának jó helyet legalább fél-egy órával a kezdés előtt, az a megboldogult Kapcsolat koncerteken érezhette magát és kénytelen volt a színpadtól vagy száz méterre nézni az énekesnőt.
Mindenesetre minden részvétünk azoké a rajongóké, akik az énekesnő miatt kifizették a harmincezres jegyárat, hiszen ennyiért az Arénában kiemelt állóhelyen bulizhatnának a koncertjére, ellenben itt a hátsó sorokba rekedve csak a kivetítőn láthatták a sztárt.
Dua Lipa egyébként a hatalmas háttérvetítések és táncosokon kívül más látványelemmel nem igazán szolgált, a közönség szemlátomást azonban így is jól érezte magát még egészen távol a színpadtól is, mert amit csinált, az viszont elejétől a végéig profi volt.
Az énekesnőt követően szétszéledt a közönség, mi a második legnagyobb helyszín, a Freedome sátor felé vettük az irányt, hogy megnézzük Masked Wolfot. A fiatal ausztrál rapper tavaly egy csapásra sztárrá vált, miután az Astronaut in the Ocean című dalát felkapta a Tiktok közönsége, egész nyáron az európai fesztiválokat járja, sok tízezres tömegek előtt játszik, így valószínűleg igencsak meglepődött, hogy kissé szellős közönség várta a Szigeten. Talán ez vagy a túlfeszített tempó lehetett az oka annak, hogy tegnap este kissé enerváltnak tűnt: a koncert közepén a Bring Me The Horizonnal közösen szerzett dalával, a Fallouttal némi bulihangulatot generált, de aztán leült a hangulat, a fináléra azonban bepörgött, a népszerűségét elhozó slágerét egymás után kétszer is lenyomta, ekkor már mindenki tombolt.
A tegnapi nap két fontos tanulsággal is szolgált. Úgy látszik, a járvány nem igazán gyakorolt hatást a fiatalokra, egy-egy ember hordott csak maszkot a sok tízezres tömegben, az pedig különösen érdekes volt, hogy közülük páran éppen egy-egy rendezvénysátorból a szabad levegőre kilépve vették fel, noha fordítva logikusabb lett volna. A másik tanulság, hogy érdemes alaposan átnézni a kisebb helyszínek programját: a Masked Wolf után teljesen véletlenül belefutottunk az Európa színpadon a Cleopatrick nevű kanadai rockbanda koncertjének az utolsó számába és olyan vehemenciával püfölték a gitárokat, hogy az éjszakai buszon zötykölődve is azon bosszankodtunk, hogy lemaradtunk a fellépésükről.