Bangó Margit Kossuth-díjas művésznő már készen áll az új feladatokra, és erősebbnek érzi magát, mint valaha. 

Februárban lép legközelebb színpadra Bangó Margit és zenekara. A 70. születésnapjára tervezett Papp László Budapest Sport Aréna-koncert két éve halasztódik, és bár ősszel úgy tűnt, hamarosan végre megtarthatják,  kiderült, hogy a művésznőnek kórházba kell mennie és műteni kell. 

"Bár szerettem volna gyorsan felvenni a harmadik oltást, közbejött novemberben egy műtét. És sajnos itt még nincs vége, decemberben is műtőasztalra kell feküdnöm egy kisebb beavatkozás miatt. Sajnos emiatt a vakcinát nem vehettem fel. Az orvosom dönti majd el, hogy ezek után mikor kaphatom meg" – nyilatkozta december első napjaiban Bangó Margit a Borsnak.

A művésznő azóta túl van a második műtétjén is, erről mesélt a Borsnak

Tudom, hogy voltak, akik már lemondtak rólam és persze tisztában vagyok azzal is, hogy nagyon sokan aggódtak értem, amiért nagyon hálás vagyok! Azoknak, akik nem hittek bennem, azt üzenem, hogy erősebb vagyok most, mint valaha! Acalari bomba vagyok! (bomba formában) Olyan fantasztikus fizikai állapotba hoztak az orvosok, hogy most úgy érzem, le tudnám tépni a felhőket az égről! 

"A doktoroknak köszönhető, hogy mégis meg lesz tartva a nagykoncertem. Nem tudok elég hálás lenni dr. Kovács Bélának és dr. Ungár László professzornak. Még ők is meglepődtek, hogy milyen gyorsan felépültem. A gyógyulásomnak persze nincs titka: egyszerűen arról van szó, hogy nagyon szeretek élni, szeretem a családomat, az életem a zene, hiszek Istenben és igyekszem tisztességesen élni a mindennapokban. Azt gondolom, hogy aki így él, azt hosszú és boldog élettel ajándékozza meg a teremtő" - mondta a lapnak.

Bangó Margit tavaly ősszel azt mondta, ha idén sem jön össze a nagy buli, akkor még az is lehet, hogy egyszerűen lemond róla, olyan sok szervezési munkába, és pénzbe kerül, hogy nincs értelme tovább küszködni vele. Késő ősszel biztossá vált, hogy február 22-én újra színpadra áll. 

Bangó Margitnál 2003-ban diagnosztizáltak daganatos betegséget, amit az énekesnő erőnek erejével leküzdött. Az elmúlt évtizedekben 13 műtéten esett át, de mindannyiszor sikerült felgyógyulnia.